Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Séi Futball Club

Minden jó, ha jó a vége!

SÉ SE – SÖPTE SE 4:0 (2:0)
Sé, 100 néző. Vezette: Gacs Péter.
Góllövő: Kovács Krisztián, Haraszti Patrik, Werderits Balázs, Romsics Attila.

Rövid összefoglaló a meccsről:
„A hazai csapat feledtetni szerette volna az elmúlt heti fiaskót, ennek fényében hatalmas elánnal vetette magát a küzdelembe. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen már az első negyedóra végén kétgólos előnyre tettek szert. Az első félidőben gól ugyan már nem született, de tovább tartott a hazai lendület, a vendégeknek csak fellángolásaik voltak. A második félidőben is a Séiek játszottak fölényben, helyzeteket alakítottak ki és egy jogos büntetőből, valamint egy mintaszerűen végigvezettet támadás után újabb két gólt rámoltak be. Összességében kitűnő játékvezetés mellett, a nagy szívvel, helyenként szemre is tetszetősen játszó hazai csapat ilyen arányban is megérdemelt győzelmet aratott az ezúttal gyengébb napot kifogó vendégek felett.”
Köszönjük Szurkolóinknak, hogy ezúttal is a maximumot nyújtották!
Ifi csapatunk meggyőző játékkal 5:3 arányú győzelmet aratott!! A gólokat Horváth Valentin (4) és Horváth Patrik szerezték.
Kellettek ezek a sikerek, így mindjárt jobban esik téli pihenőre menni! Mindkét csapatunk minden játékosa hatalmas szívvel játszott, csupa nagybetűs CSAPAT voltunk!!! Ez kellő alapot kell, hogy jelentsen a tavaszi sikeres folytatáshoz!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Az utolsó fellépés!

SÉ SE – SÖPTE SE
Sé, 2018.11.18. (vasárnap) 14.00.
Ifi meccs: 12.00.

Újabb rangadó következik az év utolsó bajnoki mérkőzésén. Ezúttal a második Söpte a vendégünk. Ellenfelünk komoly erőt képvisel, tele rutinos játékosokkal, jó edzővel. Nem lesz egyszerű dolgunk, de hazai pályán nem lehet más a célunk mint a győzelem! Erre a csapat képes, de a természetesen a szurkolói segítség is elkel! Úgyhogy várjuk a Szurkolóinkat és minden érdeklődőt vasárnap délután az Aranypatak Arénába!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Ezúttal gyenge produkció!

SZELESTE SE – SÉ SE 4:1 (4:1)
Szeleste, 100 néző. Vezette: Németh Balázs.
Góllövő: Werderits Balázs.

A forduló rangadójaként beharangozott mérkőzésen, élénk érdeklődés mellett feszültek egymásnak a csapatok. A harmadik percben a javunkra megítélt szabadrúgásból, mely egyébként kapufa lett, gyors kontrát vezetett a hazai csapat, a taktikai fault több ízben is elmaradt, így a hazai játékos szinte végig vitte a pályán a labdát és már is egy oda! Aztán itt is-ott is tizenegyes 2:1, majd egy szerencsés gól 3:1 oda. A félidő vége előtt még-egyszer kapituláltunk, így ki is alakult a végeredmény! Igen, mert a második félidőben az eredmény már nem változott voltak helyzetek, de azok kimaradtak, a nagyobbak hazai oldalon! Összességében gyenge teljesítményt nyújtottunk, nem tudtunk felnőni a rangadónak titulált mérkőzés színvonalához! Bár azt is el kell mondani, hogy ez volt a második olyan mérkőzés, amikor semmi sem sikerült! Köszönjük a Szurkolóink kitartását és buzdítását!
Ifi csapatunk győzelmet engedett ki a kezéből, 2:0-ás vezetés után döntetlen lett a vége! A gólokat Nyári Krisztofer és Horváth Valentin szerezték!
Vasárnap következik az ősz utolsó bajnokija, a Söpte csapatát fogadjuk! A mérkőzés a kiírástól eltérően egy órával később 14.00-kor kezdődik (ifi 12.00-kor)!!!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Szelestei turné!

SZELESTE SE – SÉ SE
Szeleste, 2018.11.11. (vasárnap) 14.00.
Ifi meccs: 12.00.

A mérkőzés az eredetileg kiírt kezdési időponthoz képest egy órával később 14.00-kor kezdődik! Megint egy élcsapat otthonában vizitálunk. A balszerencsésen elvesztett, Gérce elleni mérkőzés után jó lenne, ha ezúttal minden körülmény minket támogatna!!! Most már nekünk is kedvezhetnének… Célunk megint csak az, hogy ne maradjunk pont nélkül!! Várjuk Szurkolóinkat és minden érdeklődőt!!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Egy győzelem, egy vereség!

URAIÚJFALU SE – SÉ SE 2:3 (1:2)
Uraiújfalu, 100 néző. Vezette: Monostori István.
Góllövő: Kovács Krisztián (2), Romsics Attila.

A hosszú hétvége pénteki meccsén kemény ellenfél várt ránk! Egy nagyon jó színvonalú meccset láthattak a nézők! Nagyszerűen játszottunk!! Annak ellenére, hogy a hazai csapat vezetett, végig a kezünkben volt a meccs és már az első félidőben fordítottunk, sőt a jobbnál-jobb helyzetek kimaradtak! A második félidő elején szerzett gólunkkal tovább nőttek győzelmi esélyeink. Ami végül meg is lett, ellenfelünk csak szépíteni tudott. Szurkolóink parádés hangulatot teremtettek! Köszönjük! Az ifi csapatunk 7:3-ra kikapott, a gólokat Fenyvesi Gábor (2) és Nyári Krisztofer szerezték.

SÉ SE – GÉRCE-VÁSÁROSMISKE SE 3:5 (3:3)
Sé, 100 néző. Vezette: Hérincs Csaba.
Góllövő: Kovács Krisztián, Uri Tibor, Werderits Balázs.

Rövid tudósítás a meccsről:
„Jóformán még ismerkedésre sem volt idő, máris a hazai kapuban táncolt a labda, tegyük hozzá a gólt leshelyzet előzte meg! Ezután a sokkot kapó hazai csapat védelmi megingásait kétszer is kihasználták a vendégek, így az első negyedóra végén már három volt oda! Aztán a Séiek ébredezni kezdtek és hatalmas offenzívába kezdtek, aminek eredményeként még a félidő vége előtt kiegyenlítettek! A második játékrész is hazai rohamokkal indult, de jött az újabb sokk, ugyanis csapatkapitányukat kiállította a játékvezető! Ennek ellenére a létszámhátrányban játszó vendéglátó a kapujához szegezte riválisát, érett a gól, de a jobbnál-jobb lehetőségek is kimaradtak! Ahogy lenni szokott a vendégek kiszabadultak a szorításból és tíz perccel a meccs vége előtt újra vezetést szereztek, megjegyzendő, hogy a támadásuk során fél méterrel az oldalvonalon kívülre került a labda… Újabb sokk, eredményként egy percen belül még egy vendéggól! Ezután a hazaiakban már nem maradt erő a szépítéshez. Összességében egy nagyon jó színvonalú mérkőzést láthattak a nézők, kár, hogy a játékvezető ténykedése ehhez nem nőtt fel, hisz mérkőzést befolyásoló ítéletei voltak, amit remélhetőleg a mérkőzésen jelenlévő szövetségi ellenőr is látott…”
Szurkolóink káprázatos hangulatot teremtettek!! Köszönjük!
Ifi csapatunk 7:1 arányú győzelmet aratott!! Végre! Jár a gratuláció! A gólokat Horváth Patrik (2), Horváth Valentin (2), Bogyai Bálint (2) és Fenyvesi Gábor szerezték!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Dupla!

URAIÚJFALU KSK – SÉ SE
Uraiújfalu, 2018.11.02. (péntek!!!!) 13.30.
Ifi meccs: 11.30.

SÉ SE – GÉRCE SE
Sé, 2018.11.04. (vasárnap) 13.30.
Ifi meccs: 11.30.

A sorsolás szeszélye folytán két nap alatt két meccset kell játszani a csapatoknak! Ez még a profi labdarúgóknak is becsületére válna! Főleg úgy, hogy nem mindenhol szabad a hosszú hétvége, így pénteken többeknek dolgozni is kell! Hát ez van! Két kőkemény meccs vár ránk! Mindkét ellenfelünk élcsapat, tavaly is az volt és most is az! Mindenesetre igyekszünk minél több ponttal kijönni ezen megmérettetésekből!
Várjuk Szurkolóink segítségét!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Hazai pályán továbbra is hibátlanul!

SÉ SE – BOZSOK SE 4:1 (1:0) Sé, 100 néző.
Vezette: Horváth Patrik.
Góllövő: Uri Tibor (2), Kovács Krisztián, Farkas Péter.

Rövid tudósítás a meccsről:
„Mindkét csapat a stabilitást helyezte előtérbe a mérkőzés első félórájában. Helyzeteket helyenként alakítottak csak ki, inkább mezőnyben folyt a kiélezett küzdelem. Aztán egy lecsorgó labdát gólra váltottak a hazaiak, így előnnyel vonulhattak szünetre. A második félidőben sokkal felszabadultabban játszottak a Séiek, ekkor már nem egy támadásuk is gólveszélyt jelentett. Gyors egymásutánban két gólt is szereztek, így eldőlni látszott a meccs. Továbbra is kőkemény csatát vívtak a csapatok, aztán az utolsó öt percben még volt egy gyors gólváltás. Összességében kitűnő játékvezetés mellett, egy végig élvezhető mérkőzésen, magabiztos hazai győzelem született”.
Hazai pályán továbbra is száguld a csapat, most a „majdnem szomszédvár” Bozsok volt az áldozat! Csak így tovább! Az ifi csapatunk egy kisebb gödörben van, 4:1-es vereséget szenvedtek fiataljaink, a gólt Molnár Balázs szerezte.
A héten kettő meccs is lesz!!! 11.02-án pénteken Uraiújfaluban és 11.04-én vasárnap Sében – az ellenfél Gérce – is játszunk! Köszönjük a Szurkolást!!!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Megfogyva bár, de törve nem!

SÉ SE -BOZSOK SE
Sé, 2018.10.28. (vasárnap) 14.00.
Ifi meccs: 12.00.

Ezúttal a „majdnem szomszédvár” csapatát látjuk vendégül! Nem rossz csapatról van szó, annak ellenére, hogy eléggé rapszodikusan szerepelnek! Nálunk az elmúlt meccsen még tovább „karcsúsodott” a keretünk! Bízom benne, hogy páran felépülnek a maródiak közül és ütőképes csapattal tudunk felállni! Szeretnénk folytatni a hazai győzelmi sorozatunkat! Ehhez elkel a segítség, így várjuk Szurkolóinkat és minden kedves érdeklődőt vasárnap délután az Aranypatak Arénába!!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Csak egy pontocska!

SPARI FC – SÉ SE 1:1 (0:1)
Szombathely, 50 néző. Vezette: Kondor Tamás.
Góllövő: Romsics Attila.

Úgy készültünk, hogy megszakítjuk a rossz szériát a mumus ellen! Azonban a meccs előtt és alatt is nem „bekalkulált” események történtek, melyek érzékenyen érintették a mérkőzést! Ennek ellenére a kezdeti tapogatózás után mezőnyfölénybe kerültünk, ugyan a szél nem minket támogatott, de így is volt számos helyzetünk. Érett a gól, ami a félidő vége előtt meg is érkezett! Így a szünetben vezettünk! A második félidőre álmosan, kissé enerváltan jöttünk ki, melyet a hazai csapat egy góllal „jutalmazott”! Ugyan előtte kimaradt egy ordító ziccerünk, ha az bemegy… De nem ment be! Nem tudtunk kellően felpörögni, így magunkra húztuk az ellenfelünket. Mindkét csapat megnyerhette volna a közepes színvonalú meccset, de maradt az igazságosnak mondható döntetlen. Nagy lehetőség volt ebben a meccsben, hogy győzzünk, de csak egy pontocskával gazdagodtunk! Gondjaink ugyanakkor nem csökkentek, mert lettek újabb sérültek és egyéb elfoglaltság miatt is többen nem lesznek a hétvégén! Köszönjük Szurkolóinknak, hogy a rossz idő ellenére is eljöttek és buzdították csapatunkat! Az ifistáink ezúttal beleszaladtak egy be nem kalkulált vereségbe és 7:2-re kikaptak! A gólokat Fehér Levente és Horváth Patrik szerezték. A hétvégén, azonban a nehézségek ellenére tudjuk, hogy a hazai pálya mire kötelezi mindkét csapatunkat! GYŐZELEMRE!!!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert