Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Author: Sörös István

Séi újságíró elismerése

Pezenhófer György, a szombathelyi Frisss FM munkatársa részesült idén a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elismerését Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója adta át pénteken Budapesten, a Központi Papnevelo Intézetben.
Mohos Gábor, az MKPK titkára ünnepi beszédében kiemelte: a díj odaítélésének fo kritériuma, hogy a díjazott miként képviseli a keresztény értékrendet. A világ nagy része nem ismeri az evangéliumot, elfordul tole vagy követoire úgy tekintenek, mint ellenségre – jegyezte meg.
A püspöki testület titkára hangsúlyozta: ha azt szeretnénk, hogy az örömhír képviselete a világban valóban hatékony és hiteles legyen, akkor „nekünk is szeretnünk kell, méghozzá hosies fokon, akár az ellenségeinket is.”
Spányi Antal a díjátadó ünnepségen beszédében utalt arra, a keresztény ember számára egyértelmunek kell lennie, hogy mit tekint értéknek, „ennek képviselete kikerülhetetlen dolga mindannyiunknak”. Az emberek sokszor felszínesen tájékozódnak, és nem mindegy, hogyan kommentálják a kereszténységrol szóló híreket – állapította meg.
Spányi Antal az alkalomhoz fuzodo szentmise homíliájában elmondta: a változatlan küldetést változó módon próbálja az egyház teljesíteni a mai világban. Hangsúlyozta, a feladat nem változott: hirdetni az örömhírt, ami pedig minden keresztény ember, a papi hivatásban élok és a világ hívok közös küldetése.
A püspök szentbeszédében rámutatott: meg kell értetni a változó világban élo emberekkel, hogy az evangélium személyesen nekik szól. A világ azonban mindent megtesz azért, hogy az emberek figyelmét elterelje az evangéliumról – tette hozzá.
Utalt arra, hogy ma alapértékek hiányában nehezen tudnak választani az emberek. A méltóságától és kultúrájától megfosztott népet le lehet igázni, gyarmati sorban lehet tartani, erkölcsi válságba lehet sodorni – mutatott rá.
Szólt arról, a keresztény újságíró feladata, hogy bemutassa a pozitívumokat is, ne csak az élet árnyoldalait, ezért tanúságot kell tennie „az igaz és örök értékekrol”.
Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül az MKPK 2001-tol minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elosegítéséért a nem egyházi sajtóban.
Szalézi Szent Ferencet (1567-1622) XI. Piusz pápa 1923-ban jelölte ki az újságírók védoszentjének. A savoyai születésu genfi püspököt 1665-ben avatták szentté, 1877-ben pedig egyházdoktorrá nyilvánították. Legismertebb muve a Filotea (A jámborság útja). Írásaiban kerülte a dagályosságot és a mesterkéltséget, egyszeruen, közérthetoen fogalmazott. Stílusát a francia akadémia is mintaszerunek ítélte.
Forrás: www.alon.hu

Az Arany-patak völgye

Elore Pajtások! Mintha eddig mi se történt volna. Mise most nem lesz. Kedves demizsonos barátunk, Varga „Cserga” Péter tér vissza hozzánk egy tudományos szintu eloadással, aminek témája az Arany-patak völgye. Ez a mi régiónk. Itt kell tudnunk boldognak lenni. Ismerjük meg a boldogság völgyét! 2012-ben aktivitást várok, ötleteket várok, mindenkit várok. Az utolsó pénteken, 27-én este 6 órakor a Faluházban. A jövo elkezdodik.
Konti Zoltán

Vadászat miatt kerüljük el az erdoket!

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. tájékoztatása szerint január 23-án vadászatot tartanak a koszegi hegyekben, emiatt arra hívják fel a kirándulók figyelmét, hogy ne túrázzanak majd a jövo szombaton az Írottko környékén – Hétforrás – Keresztkúti volt munkásszálló – Zeiger nyereg – Kendig csúcs, Bozsok – Koszegszerdahely – Velem kerékpárút által határolt területen – Pogányok- Cák: a sípályától Velembe átmeno aszfaltozott erdei út területén.

Forrás: www.nyugat.hu

Gerinctorna jóga stílusban

Gyere és tornázz velünk! Január 24-tol keddenként 18.00-19.00 óráig ismét a séi Faluházban! A szakszeruen összeállított gyakorlatsorok élettani hatásai:

– Kialakítja és stabilizálja a helyes testtartást. – Erosíti, lazítja és nyújtja az izmokat. – Növeli az izületek hajlékonyságát. – Javítja a testtudatot, légzést, összpontosító és relaxációs képességeket. – Oldja a stresszt. – Növeli a fizikai és pszichikai teherbírást. Bejelentkezés: +36304313138.

Mindenkit várunk szeretettel! Polifoamot hozz magaddal!

Megszaporodtak a lopások a parkerdoben

Megszaporodtak a lopások a parkerdoben, az elmúlt egy hét alatt legalább fél tucat ingatlanról tunt el valami. A téli idoszakban kevesebbszer járnak ki a tulajdonosok a kertbe, a szemfüles tolvajok ezt kihasználják. Most elsosorban a kerítések kerültek a fémtolvajok látókörébe – mondta Molnár Lajos, a Parkerdei Kertbarát Egyesület elnöke.
Két polgáror-egyesülettel is együttmuködik az egyesület, valamint a rendorség is többször járorözik. Molnár Lajos arra kéri a kerttulajdonosokat, többször, hetente legalább egyszer keressék fel ingatlanjaikat, és ellenorizzék a zárakat. A nagyobb értéku eszközöket pedig ne hagyják télen a területen.
Forrás: www.radioszombathely.hu

Narancs riasztás: eros széllökések

Az Országos Katasztrófavédelmi Foigazgatóság (OKF) az Országos Meteorológiai Szolgálat elorejelzése és tájékoztatása alapján közleményben hívta fel a figyelmet a pénteken és a hétvégén várható viharos idojárásra.
Mint írták, Magyarország fölött egy viharciklonhoz kapcsolódó markáns hidegfront vul át, ennek hatására pénteken elobb a Dunántúl északi felén, a délelotti óráktól pedig már a Dunántúl legnagyobb részén, illetve a Duna-Tisza-közén is sokfelé viharossá, óránkénti 65-85 kilométeressé fokozódik az északnyugati szél. A déli óráktól elsosorban az Észak-Dunántúlon óránkénti 90-95 kilométeres erosségu széllökésekre is fel kell készülni.
A meteorológiai szolgálat a honlapja szerint a Dunántúl északi részére – Gyor-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér és Komárom megyére – második szintu, azaz narancssárga színu, míg a több megyére elso szintu, azaz citromsárga színu figyelmezteto elorejelzést adott ki.
Az OKF közleményében azt írta: a hivatásos katasztrófavédelmi szervek, együttmuködve az áramszolgáltatókkal, felkészültek a várható viharkárokra, illetve az esetleges áramkimaradások elhárítására.
A meteorológia tájékoztatása alapján kitértek arra, hogy szombaton a Dunántúlon óránkénti 60-75 kilométeres széllökések várhatók. Este egy melegfront érkezik majd északnyugat felol, annak hatására az ország középso részén néhány centiméteres hótakaró kialakulása valószínu.
wwww.mti.hu

Történelmi túra

Már-már hagyományosnak mondható év végi, nyílt túra indul, „béke és igazságosság” megnevezéssel december 30-án, pénteken, a Faluház elol, 9 órai indulással. Ezzel a sétával emlékezünk mindazokra, akik bárhol a Földön eroszak áldozatai lettek csak azért, mert más volt a véleményük vagy egyszeruen csak mások voltak. Találkozót szerveztünk a perenyei barátainkkal. Az elso hírekkel ellentétben nem a gencsi szentkúthoz zarándokolunk, hanem egy tisztást kell megtalálnunk, ahol „megütközünk” a velünk szembe jövo perenyei turistákkal. A „csata” elott tüzet rakunk, szalonnát sütünk, forralt bort iszunk és lefojtjuk az egészet pálinkával. Ezek után örök békét kötünk, ami reményeim szerint bekerül a történelemkönyvekbe.

A felderítok jelentése szerint kb másfél órás séta az út oda. A túrával lezárjuk a Demizson Klub 2 éves történetét. Köszönjünk el együtt az óévtol és kezdjünk egy mást, egy újat.

Mindenkit várunk szeretettel az év utolsó elotti napján. Fázzunk együtt!

Konti Zoltán

Boldog karácsonyt!


„És mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát, a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát!

Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, milyen megajándékozott, micsoda boség, minden napszakban, minden pillanatban! Ajándék ez, csodálatos ajándék. A földig hajlok, úgy köszönöm meg.”

/Márai Sándor/

Boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendot kívánunk!

Sé Község Önkormányzata

Betöréses lopás Sében

A tegnap délutáni órákban érkezett a bejelentés, miszerint a Szerház utca egyik lakóházába a hátsó teraszajtó befeszítését követoen jutottak be ismeretlen személyek és onnét különbözo muszaki cikkeket: laptopot, fényképezogépet, videókamerát, illetoleg kb. 4500 Ft készpénzt vittek magukkal. Az anyagi kár közel 350.000 Ft-ra teheto. Az ügyben büntetoeljárás indult.

Forrás: www.police.hu

A szentmisék rendje Sében az ünnepek alatt

December 17. Karácsonyi gyóntatás 14-15 óra

December 24. Pásztorjáték 16 óra

December 24. Éjféli szentmise 22 óra

December 25. Karácsony napja ½ 10 óra

December 26. Karácsony másnapja ½ 10 óra

December 31. Hálaadás a toronyi templomban 17 óra.