Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Author: Sörös István

Tuz Perenyén

Kedden nem sokkal 14:30 elott kapták a tuzoltók a jelzést, hogy egy melléképület gyulladt ki Perenyén. Mire a tuzoltók a helyszínre érkeztek, a 15 nm-es épület már teljes terjedelmében lángolt. A melléképületben tuzifa és egy 11 kg-os gázpalack is volt, ez utóbbit a tuzoltók kimentették, majd sikeresen lehutötték, így nem robbant fel. Szerencsére senki nem sérült meg. A tuz okát még vizsgálják.

Forrás: www.nyugat.hu

Fülöp kurzus

„Minden párkapcsolatban vannak olyan idoszakok, amikor érezzük, hogy több idot, energiát, szeretetet kell egymásra fordítanunk. Késobb ez a befektetett energia százszorosan megtérül. Istenkapcsolatunk is ilyen: idonként le kell ülnünk a Mester lábához és hallgatni Ot, mint a tanítványok. Ezáltal az életünk is boséges termést hozhat. Ehhez nyújt kiváló alkalmat a Fülöp kurzus.”

A kurzus idopontja:  2012. március 9-11.

Mi a kurzus célja?

A kurzus célja, hogy:

megismerjük Isten szeretetét,

felismerjük, hogy sokszor miért nem tapasztaljuk ezt a szeretetet,

szemléljük az értünk megfeszített Krisztust,

tökéletesedjünk az önátadásban,

elkérjük a Szentlelket, az új élet forrását,

motivációt kapjunk a közösségi életre

Mi vár rám? Eloadások, imádság, énekek és csend.

Kiket várunk? Olyan érdeklodoket, akik szeretnének elmélyülni keresztény hitükben, megismerni Istent és találkozni akarnak Vele.

A kurzus témáiból: Az Atya szeretete; Bun; Jézus az egyetlen megváltó; Hit és önátadás; Szentlélek – az Élet forrása; Hogyan tovább? – közösségi élet

A lelkigyakorlatot Tömo János börtönlelkész vezeti.

Kezdés 2012. március 9. péntek 18.00 óra (érkezés 17.45-tol!). Befejezés: március 11. vasárnap 10.30 órakor.

Ebédet nem tudunk biztosítani, ezért mindenki otthon ebédel.

Helyszín: Sé, Faluház.

A kurzus ingyenes, de gyujtést szervezünk az új evangelizáció javára.

dr. Perger Gyula, plébános

Egyházközségi bál Toronyban

Hagyományteremto szándékkal, idén eloször szervezte meg egyházközségi bálját a toronyi plébánia 2012. február 4-én. A bálba az egész plébánia területérol érkeztek résztvevok, így a több mint 120 bálozó meg is töltötte a toronyi kultúrházat. Az estét dr. Perger Gyula plébános nyitotta meg, majd egészen hajnalig tele volt a táncparkett. Az elso szünetben egy jó hangulatú paródiát láthattak a vendégek, majd a szombathelyi Melódia együttes szórakoztatta a közönséget. Nagy János és Osztrositsné Császár Erzsébet operett dalokat énekeltek.
A második szünetben került sor a közel 200 darab tombolatárgy kisorsolására, melyben segítségünkre volt „Besenyo Pista bácsi”. Hajnalig tartó jókedv uralta a kultúrházat, a zenérol Gyula atya meghívására Tímár János szentpéterfai lakos gondoskodott.
Az est bevételével a plébániatemplom orgonájának ügyét támogatták a bálozók, akik hajnalban a jövo évi farsangi találkozás reményében köszöntek el egymástól.

Koroknai András

Forrás: www.martinus.hu (A honlapon fotók tekinthetok meg az eseményrol.)

Perenyei petárdarobbanás

Szerda délután petárda robbant egy huszonéves fiatalember kezében Perenyén. Mentoautóval a gyori Petz Aladár Megyei oktató kórház kézsebészetére szállították és azonnal megmutötték. A többórás operáció közben derült ki, annyira durva roncsolódásai vannak, hogy nem elegendo a sérült ujjait eltávolítani, a kézfejét sem tudják megmenteni.

Dr. Kazmar Eniko, a Vas Megyei Rendor-fokapitányság szóvivojétol megtudtuk, a mentoszolgálat hivatalból jelezte nekik a balesetet, ezért az ügyben rendorségi vizsgálat indult.

Forrás: www.vasnepe.hu

Rapport Richárd lehet az Év Embere

A Blikk napilap Év Embere szavazásán Rapport Richárd bekerült azon öt fiatalember közé, akikbol kikerül az Év Reménysége. Nagy megtiszteltetés érte Rapport Richárdot, a Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttmuködo sakknagymestert. Magyarország legnagyobb példányszámú napilapja, a Blikk ugyanis ot is jelölte az Év embere-szavazáson a Jövo reménysége kategóriában. A mozgalommal a lap célja, hogy „szeretnénk kitüntetni és megtisztelni azokat, akik az ország nyilvánossága elott kiemelkedot alkottak, és akik valamennyiünk példaképei lehetnek.”
Ricsi négy, ugyancsak ifjan már nagyot alkotó fiatalemberrel együtt került az ötös elitbe. A tavaly olyan játékosokat, mint a spanyol Francisco Vallejo Pons vagy az amerikai Alexander Onischuk legyozo vasi tehetség hazánk legfiatalabb nagymestere, a világon pedig mindössze négyen vannak, akik nála gyorsabban szerezték meg a titulust.
A többi kategória jelöltjeit áttekintve megállapítható, Rapport Richárd rangos társaságba került, hiszen az Év Muvésze címre Jancsó Miklós és Eszenyi Eniko, az Év Médiaszemélyisége díjra Ördög Nóra és Sebestyén Balázs, az Év Szakembere elismerésre Csányi Vilmos és Simor András, az Év Civil Hose titulusra pedig Tóth Frank és Papp István is jelölést kapott.
Ricsire a Blikk Év Embere 2011 oldalán (http://www.blikk.hu/evembere) vagy a napilapban található szavazólapok visszaküldésével lehet voksolni.
Forrás: www.rapportrichard.hu

Hófúvás miatt figyelmeztetnek Vas megyében

A várható nagy mennyiségu havazás, illetve hófúvás miatt nyolc megyében szombatra már narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Vas megyében nem a hó mennyisége, inkább a szél miatt lehet veszélyhelyzet. Hófúvásra vonatkozóan elsofokú figyelmeztetés van érvényben Vas megyében, és Gyor-Moson-Sopronban.

Forrás: www.radioszombathely.hu

Nyílt nap a Derkovits iskolában

Szeretettel várják a szüloket nyílt napra 2012. február 08-án a Derkovits Gyula Általános Iskolában, ahol a leendo 1. osztályos tanítók munkájával ismerkedhetnek valódi tanórák keretében! 7.45-tol magyar és matematika órákat lehet megtekinteni, 9.40-tol beszélgethetnek a leendo elsos tanítókkal és az iskolavezetéssel.

17.00 A szüloknek bemutatják a leendo elso osztályos tanítókat, a napközis neveloket és az iskola Pedagógiai Programját, amíg a gyerekek játékos foglalkozásokon vehetnek részt.

Február 28-29-én, 14.30 -16.30-ig testnevelés alkalmassági felmérés leendo elsosöknek.

Helyszín: Derkovits Gyula Általános Iskola, Bem József utca 7. Tel.: 06-94-501-271

Forrás: www.derko.hu

Vasban nincs elsofokú figyelmeztetés a várható hó miatt

Péntektol tizenegy megyére adott ki elsofokú figyelmezteto jelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel a fagy, illetve a várható havazás miatt. A szolgálat honlapján olvasható adatok szerint a rendkívül hideg idojárás miatt kilenc, Pest megye kivételével az összes, Dunától keletre fekvo megyében van elsofokú veszélyjelzés. Vas megyére nem vonatkozik a figyelmeztetés.

Forrás: www.radioszombathely.hu

Séi népmuvelo a díjazottak között

A Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület minden esztendoben dönt a „Közösségi Kultúráért Díjban” részesítendo személyekrol. A díjakat azok kapják, akik a közmuvelodés terén a választott közösségükben hosszú évek óta végeznek eredményes munkát. Az elismeréssel a népmuvelés területén dolgozók döntenek arról, kik azok, akik szorgalmukkal, szaktudásukkal nem csupán saját közösségük, hanem a szakma elismerését is kiérdemlik. A díjakat szombaton 15.00 órakor adták át ünnepség keretében Szombathelyen, az MMIK-ban.

Az ünneplo közönséget az egyesület elnöke, Horváth György és Prof. Dr. Gadányi Károly, a NyME rektora köszöntötte. Az egyesület 1994 óta emlékezik meg a Magyar Kultúra Napjáról, ekkor adják át a díjakat, az idei évben immár 19. alkalommal. Az ünnepséget néhány videóbejátszás, népdalosok, néptáncosok színesítették.

Dr. Kiss Gyula a szombathelyi tanító-, majd tanárképzo foiskola legendás tanárára volt, jeles népmuvelo, honismereti kutató, muemlékvédo, folyóirat-szervezo.

Büszkék lehetünk arra, hogy az egyesület ebben az esztendoben egy séi népmuvelot is kiválasztott a díj megítélésekor. Horváth Balázsné Lehel Anikó falunk újkori magára találásának hajnalától kezdve sokat tett a közösségi kultúra eloremozdításáért. Tevékenysége példa lehet sokak számára. Arra példa, ha az értelmiség nem hagyja el települését, nem máshol keresi boldogulását, hanem a közösségi folyamatok katalizátora, élesztoje, akkor a közösség jó irányba haladhat elore.

Anikó ott bábáskodott az 1990-ben alakult Séi Baráti Kör születésénél, tagja volt a Séi Baráti Asztaltársaságnak, évekig szerkesztette a Séi Telegráfot, vezetoje az ÖrökSÉgünk Alapítványnak. A falunkban otthonra találó Szépmíves Egylet aktív tagja, alkotója. Anikó alkotásaiból, a szemet gyönyörködteto, foltvarró technikával készült muvekbol kiállítást tekinthettek meg az ünnepség résztvevoi.

A „Közösségi Kultúráért Díj”-hoz gratulálunk! A végzett munkát a falu polgárai nevében megköszönöm, és azt kívánom, hogy az elkezdett munkát sokáig végezhesse eroben, egészségben!

Sörös István polgármester

A zsákos szelektív hulladékgyujtés új rendje

Tisztelt Lakosság! Az idei évben is folytathatjuk a már megkedvelt zsákos szellektív hulladékgyujtést. A szolgáltatást 2012-ben kiegészítjük az üveg, TETRA PACK és aludobozok gyujtésével is. Bovebb információkat a www.se.hu oldalon olvashatnak az Aktuális menüpontban. A tájékoztató teljes szövege innen letöltheto, de szórólap formájában is kikézbesítjük.