Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Author: Sörös István

Vasgyujtés

Szombaton március 31-én vasgyujtést szerveznek a séi fiatalok a faluban. Minden házat személyesen keresnek fel, hogy a tavaszi nagytakarítás által kiszelektált vas hulladékot összegyujtsék. A fiatalok Sé Község Önkormányzata által kiállított igazolvánnyal rendelkeznek. A gyujtésbol befolyt összeget a temeto melletti harangláb elkészítésére ajánlják fel. Köszönet minden séi lakosnak, aki hozzájárul a vasgyujtés sikeres lebonyolításához.

Ne dobjuk ki a lomtalanításra a vasat, „itthon” is szükség van rá!!!
Egy lelkes fiatal csapat

Csendes-ülos este

Lehetoséget kínálok egy csendes-ülos estére. Ebben a gyönyöru tavaszban, ha kello képen elfáradtunk, a bokrokat, fákat megmetszettük, a magokat elvetettük, a padok újra kikerültek az udvarra, jól eshet egy kellemes, csendes együttlét. A régiekre feltétlenül számítok, de jó lenne, ha mások is keresnék a társaságunkat. Találkozzunk a 30-án, este 7-kor a Faluházban.
Konti Zoltán

A hét verse

Simonyi Imre: Rendületlenül 

S ha másként nem – hát legbelül: hazádnak rendületlenül!

S ha restelled, hogy hangosan; nehogy meghallja más kívül?
Hát szakálladba dörmögd hogy: nincs hely számodra e-kívül.

De aztán – rendületlenül! Ezt aztán – rendületlenül!
Hogy e-kívül, hogy e-kívül: nincs más belül, nincs más belül!

Talpon maradt

A Maradj talpon pénteki adásában egy séi egyetemista is szerepelt. Fodor Kinga a párbajban ügyes játékkal legyozte a körben álló ellenfelét, így övé lett a nyeremény.

Kinga elmagyarázta a musorvezetonek, hol található falunk és azt is, hogy nem az és kötoszót írták le véletlenül.

Terjesszük széles körben, hol élünk, mi jellemzo ránk!

Tájékoztató az iparuzési adó alanyai részére

Felhívjuk tisztelt adózóink figyelmét arra, hogy a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény, az adózás rendjérol szóló 2003. évi XCII. törvény alapján a helyi iparuzési adó 2012. I. félévi adóelolegét a 2010. évi iparuzési adóbevallás alapján kell fizetni. A bevallásban bevallott összeget 2012. március 19-ig kell Sé Község Önkormányzata 12094507-00183142-00100008 iparuzési adó beszedési számlájára befizetni. A 2011. évrol szóló adóbevallások beadási határideje 2012. május 31. A bevalláshoz szükséges nyomtatványt a már nyilvántartott adóalanyokhoz április folyamán eljuttatjuk. Nyomtatványunk megtalálható hivatalos honlapunkon a www.se.hu-n.

Tisztítsuk meg a Szünöse-patakot!

Március 10-én, szombaton településünk is csatlakozik a Vas Megyei Önkéntes Centrum felhívásához, melyben a szervezet a megyében található vízfolyások megtisztítására szólít fel.

Segítsünk az idonkkel, legyünk mi is önkéntesek! 8-tól 12 óráig várunk mindenkit a futballpályán. A délelott folyamán eltávolítjuk a kommunális hulladékot a patakmederbol és a patak partjáról. A munkához szükséges kesztyuket és zsákokat az önkéntes centrum adja. A munka végeztével jól fog esni a gulyásleves, amit önkormányzatunk biztosít. A program támogatói: Demizson Klub, séi fiatalok lelkes csapata.

A klímatudatos konyha

A környezetbarát életmód lényeges eleme a táplálkozás, élelembeszerzés. Határát pénztárcánk és idonk szabja meg, no meg a tájékozottság. Az elobbi kettoben nemigen tudunk segíteni, információt azonban adunk, nem is keveset!

A felhívásunkra jelentkezett szombathelyi család, Vajda Anasztázia (becenevén Anaszti), barátja, Németh Zoltán és Anaszti bátyja, Vajda Arnold Koszegen és Szombathelyen tanulnak, és az állami gondoskodásban éloknek járó havi negyvenezer forintból élnek meg az önkormányzattól bérelt panellakásban. Bár az iskolából késo délután érnek haza, fott ételt maguknak állítanak elo, mert így jönnek ki legjobban anyagilag. Húst csak hétvégén esznek, amikor a szüleikhez mennek. Hetente egyszer van általában fozelék, a többi napokon többnyire valamilyen tészta vagy krumpli. Gyümölcsre nem jut mindennap, de az iskolába csomagolt szendvicsekbe pár szelet kígyóuborka kerül. Nem fogyasztanak cukros, szénsavas üdítoket, csipszeket.

Mivel fejenként heti hétezer forintot költhetnek, szigorú önfegyelemmel vásárolnak az élelmiszerüzletben. Ennek leghasznosabb eszköze – ezt a séi SOS Ifjúsági Házban tanulták – ha listával indulnak el, és nem engednek pillanatnyi ötleteknek, „akciós” vonzásoknak.

A fiatalok együtt mennek nagyobb bevásárlásokra a közeli szupermarketekbe, ahol mindent egy helyen találnak. De Anaszti olykor betér a koszegi kis zöldségesboltba is. Papp Adél, a nevelojük, pótanyukájuk felhívta a figyelmüket a szombathelyi kis üzletekre is, ahol helyi termékeket vásárolhatnak: ilyen például Imre és Béla hentesüzlete, ahol friss házi hentesárut kapni, és ebben az évszakban a házi füstölésu disznótoros termékekért rohamozzák meg a helyiek…

A teljes cikk nyomtatásban a Nok Lapja e heti számában jelent meg.

Forrás: www.nlcafe.hu

Jótékonysági hangverseny

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját 2012. február 26-án, vasárnap 18 órakor kezdodo hagyományos jótékonysági hangversenyünkre, melyet a séi Faluházban tartunk.

Fellépnek: séi zenészek, egyetemisták, muvészeti szakközép- és zeneiskolások.

Adományokat köszönettel elfogadunk a temeto mellett felállítandó harangláb költségeire.

A szervezok nevében: Vincze Eszter

Egy csokor férfi Perenyébol

Látszólag a hölgyeknek kedveskedünk azzal, hogy egy csokor férfi érkezik a klubba. A Perenyei Férfikórusról van szó. Több, mint tíz éve danolnak együtt és most nekünk hozzák el a jókedvüket. Változatos programmal lepnek meg bennünket.
Száraz torokkal nem szabad és nem lehet énekelni. Legalább tízféle bor kóstolására lesz lehetoség. Ezután jöjjön, aminek jönnie kell és az, aki úgy érzi, neki is jönnie kell.
Február 24-én, pénteken este 6 órakor találkozzunk a Faluházban. Mindenkit várunk szeretettel!
Konti Zoltán

Baleset a körforgalomnál

Ma délután 15 óra 27 perckor érkezett a bejelentés, miszerint a séi körforgalom és a 89-es számú foút keresztezodésében két személygépkocsi ütközött össze. Az elsodleges adatok szerint a balesetben öt személy könnyebben megsérült. A helyszínelés idejére az adott útszakaszon teljes útzár volt érvényben. A rendorök a forgalmat Gencsapáti és Sé irányába terelték.

Forrás: www.police.hu