Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Séi Futball Club

Sé SE – Sitke KSE 4:1 (3:0) 

Sé, 100 néző. Vezette: Gacs Péter.
Góllövő: Uri Tibor (3), Haraszti Patrik.

Rövid tudósítás a meccsről:
„Búcsúi mérkőzés került megrendezésre Sében. Sok néző volt kíváncsi, hogy a hazai csapat folytatja-e az otthoni gólerős játékát. A vendégcsapat erre a mérkőzésre már teljes sorral érkezett és ez az egész mérkőzésen meg is látszott a teljesítményén. A hazaiak korán vezetést szerzetek, majd a továbbiakban is nyomás alatt tartották ellenfelüket. A helyzetek nagy-része most kimaradt, de így is jelentős hazai előnnyel vonultak szünetre a felek. A második félidő első tíz perce a vendégeké volt, ekkor szépítettek is. Utána a Séiek magukhoz tértek és végig uralták a mérkőzést, bár a helyzetek kihasználásával továbbra is hadilábon álltak, még tizenegyest is hibáztak. Összességében a Séi csapat, csapatkapitánya, Uri Tibor vezérletével magabiztos győzelmet aratott a szimpatikus, helyenként tetszetős játékot bemutató vendégek ellen”.
Jó hangulat volt a meccsen, sajnálhatják, akik nem látták! Majd legközelebb… Köszönjük a szurkolást!!!
Ifi csapatunk tíz alatt meg sem állt!! Győztek a gyerekeink 10:0-ra!! A gólokat Horváth Valentin (5), Farkas Kevin (2), Nyári Krisztofer, Pesz Benjamin és Fenyvesi Gábor szerezték. Tehát mindkét csapatnak jár a nagybetűs GRATULÁCIÓ!!! Csak így tovább!!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Búcsúi meccs!

SÉ SE – SITKE KSE
Sé, 2018.09.16. 16.30.
Ifi meccs: 14.30.

Immár az ötödik mérkőzés következik, ezúttal újra itthon, ráadásul Búcsúkor! Van mit jóvátenni ismét, hiszen az elmúlt fordulóban nem várt vereséget szenvedtünk. Ezúttal ismét számunkra ismeretlen ellenfelet fogadunk, akik nem kezdték jól a bajnokságot, de ebből nem szabad kiindulni! Hazai pályán viszont eredményesek vagyunk, a sorozatnak folytatódnia kell! Ehhez várjuk szurkolóink segítségét! Természetesen várunk minden érdeklődőt, nézzék meg Sé labdarúgó csapatát, Sében a z Aranypatak Arénában!
Várunk mindenkit!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Nem és nem!

MERSEVÁT SE – SÉ SE 4:1 (1:1)
Mersevát, 100 néző. Vezette: Szabó Zoltán.
Góllövő: Haraszti Patrik.

Megint borítottuk a papírformát, hiszen előzetesen mi számítottunk a mérkőzés esélyesének, ennek ellenére pont nélkül kellett hazajönnünk a messzi távolból! Ez nagyon szomorú… Semmi nem jött össze ezen a mérkőzésen. Voltak helyzeteink, nem is kevés, főleg az első félidőben, de azok kimaradtak. Ellenfelünk szerzett vezetést, amit a félidő végén kiegyenlítettünk. Ám ahelyett, hogy ez minket nyugtatott volna meg, a második félidőben nem tudtuk összeszedni magunkat. Ellenfelünk ezt kihasználta és elkerülhető, szerencsés gólokat szerezve, magabiztos győzelmet aratott. Nem erre számítottunk… A Búcsúi hétvégén, vasárnap, amikor is a Sitke csapatát fogadjuk, javítani kell!!! Ifi csapatunk az első helyezett otthonában értékes döntetlent játszott!! Mindkét gólt Molnár Balázs szerezte. Csak így tovább! Továbbra is várjuk szurkolóinkat a meccsekre, most ők is sokat segíthetnek!

A szezonra érvényes bérletek a mérkőzéseken vagy a Gejzír Sörözőben megvásárolhatóak, egységesen 5.000.-Ft-os áron!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

A messzi távolban!

MERSEVÁT SE – SÉ SE
Mersevát, 2018.09.09. (vasárnap) 16.30.
Ifi meccs: 14.30.

A következő ellenfelünk nem éppen a szomszédban van! Elég hosszú utazás vár ránk a Celldömölk után lévő településre. Ellenfelünket nem ismerjük, tavaly elég rapszodikusan szerepeltek, bárkit meg tudtak verni, de bárkitől ki is tudtak kapni. Ha már egyszer ennyit utazunk, mindenképpen eredményesen, pontosan, lehetőleg győzelemmel a tarsolyunkban szeretnénk hazatérni! Ehhez várjuk szurkolóink segítségét, ha lehetőségük van buzdítsák csapatunkat a messzi távolban is!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Dupla csapás!!!

SÉ SE – GENCSAPÁTI SE 7:1 (3:0) Sé, 100 néző. Vezette: Sály Károly. Góllövő: Romsics Attila (2), Kovács Krisztián, Werderits Balázs, Séfer Sándor, Haraszti Patrik, Farkas Péter.

Tudósítás a meccsről:
„A hazai csapat a múlt heti csorba kiküszöbölésére, a vendégek az első pontjaik megszerzésére törekedtek. Ennek megfelelően estek egymásnak a felek, élvezetes első félidőt produkálva. Az első félóra elteltével sikerült feltörni a hazaiaknak a gencsi reteszt, sőt még kétszer is betaláltak, így már az első félidőben eldőlni látszott a meccs. A második félidőben folytatódott a séi offenzíva, szép támadásokat vezetve szereztek újabb gólokat a hazaiak. Közben jött a vendég szépítés, de erre is duplán válaszoltak a séiek, kialakítva a végeredményt. Összességében az időjárási körülményekhez képest jó talajú pályán, egy sportszerű mérkőzésen, kitűnő játékvezetés mellett, a hazai csapat nagyszerű játékot produkálva, gyönyörű gólokat szerezve kiütötte többre hívatott ellenfelét.”
Hát igen, csak így tovább, remélem még sokáig bevehetetlen vár lesz az Aranypatak Aréna. Most minden összejött, akár nagyobb arányú is lehetett volna a győzelem! Köszönjük a szurkolók buzdítását, hibátlan volt!
Ifi csapatunk is nagyszerűen játszott és aratott 10:0!!! arányú győzelmet!!! Ilyen is régen volt! Várjuk a hasonló folytatást! A gólokat Farkas Kevin (4), Bogyai Bálint (3), Sárközy Kevin, Horváth Valentin és Szombath Dávid szerezték.

A szezonra szóló BÉRLETEK 5.000-Ft-os egységáron megvásárolhatóak a Gejzír Sörözőben és a mérkőzéseken!!!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Győzelemre fel!

SÉ SE – GENCSAPÁTI SE
Sé, 2018.09.02. (vasárnap) 16.30. Ifi meccs: 14.30.

A Zanat elleni „betlit” ki kell javítani! A mindig rapszodikusan szereplő Gencsapáti csapatát fogadjuk. Nem lesz egyszerű a feladat, de hazai pályán, szurkolóink támogatásával csak a győzelem elfogadható eredmény! Várunk mindenkit az „Aranypatak Arénába”! Gyertek buzdítani csapatunkat!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Bukta!

ZANAT KSE – SÉ SE 2:1 (0:1) Szombathely, 50 néző. Vezette: Farkas Gábor. Góllövő: Uri Tibor.

Papíron mi voltunk a mérkőzés esélyesei. A három pont megszerzése volt a cél! Mindez csak elmélet maradt.., ugyanis a gyakorlati megvalósításba hiba csúszott. Langyosan kezdtük a mérkőzést, de így is mi irányítottunk és mindjárt az első negyedóra elején egy átlövésből szerzett góllal vezetést szereztünk. A folytatásban vártuk, hogy meglőjük a másodikat, voltak ziccerek és ígéretes helyzetek, de csak nem akart összejönni. A koncentráció pedig ezúttal a béka… alatt volt! A második félidőben folytatódott a kissé langyos játék, bealudtunk, az ellenfél vérszemet kapott és egy óra elteltével, hat perc alatt szerzett két góllal megfordították a meccset. Tovább erőlködtünk, helyzetecskék kimaradtak, de még tizenegyesből sem találtunk be! Hát most ez volt! A folytatásban nyilván ennél több kell, többen tudásuk alatt játszottak! Hát most ébresztőt fújok és a hétvégén győznünk kell! Köszönjük a szurkolást és tudjuk, hogy a szurkolókat is ki kell engesztelni, kérem továbbra is álljanak mellettünk! Ifi csapatunk viszont bekezdett és 4:0 arányú győzelmet aratott!! A gólokat Bogyai Bálint, Horváth Valentin, Fenyvesi Gábor és Molnár Balázs szerezték.

A SZEZONRA SZÓLÓ BÉRLETEK, továbbra is 5000.-Ft-os egységáron, már kaphatóak a meccseken és a Gejzír Sörözőben!!!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Karnevál a Kolozsvár utcában is!

ZANAT KSE – SÉ SE
Szombathely, Kolozsvár utca, 2018.08.26. (vasárnap) 17.00. Ifi meccs: 15.00.

A szenzációs szezonnyitó után ezúttal Szombathelyre látogatunk. Az ellenfél a mi volt csoportunkból való, tehát jól ismerjük. A Zanat gárdájáról van szó. Tavaly oda-vissza megvertük őket, reményeim szerint ez most is így lesz. Bár vigyázni kell velük, mert sokszor rapszodikusak és nem mellékesen van egy kiváló edzőjük. Mi mindenesetre győzelemre készülünk! Mint mindig, most is lesznek hiányzók, de a keretünk bőséges! Várjuk Szurkolóinkat és minden kedves érdeklődőt!!!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

9:1

SÉ SE – PÜSPÖKMOLNÁRI KSK 9:1 (4:1)
Sé, 100 néző. Vezette: Polgár Tamás.
Góllövő: Kovács Krisztián (3), Werderits Balázs (3), Uri Tibor, Romsics Attila, Deutsch Szalai Balázs.

Tudósítás a meccsről.
„Elérkezett a várva-várt bajnoki rajt! A két csapat nem ismerte egymást, de a feltérképezés helyett gyorsan egymásnak estek a felek. Ennek eredményeként már a negyedik percben a vendégek hálójában táncolt a labda. Hazai oldalról sem lehetett megnyugodni, kiegyenlített volt a küzdelem. Kissé váratlanul a félidő közepén egy szabadrúgásból egyenlítettek a vendégek. De nem sokáig volt egál, mert a hazaiak nyolc perc alatt szerzett három góljukkal eldőlni látszott a meccs. A második félidőben jött a vendégek számára egy újabb végzetes nyolc perc és újabb három gólt rámoltak be a Séiek. A mérkőzés hátralévő részében örömfocit láthattak a hazai nézők, már csak a gólarány volt a kérdéses. Összességében a hazai csapat motiváltan, koncentráltan állt a mérkőzéshez, aminek meg is lett az eredménye!”
Hát ilyen kezdésre senki nem számított, de vannak célok, amiket, ha teljesíteni akarunk akkor így kell hozzáállni egy mérkőzéshez! Csak így tovább! Köszönjük a kilátogató szurkolóink buzdítását! Sajnálhatják akik nem láthatták ezt a meccset!
Ifi csapatunk 6:4 arányú vereséget szenvedett, de a játék helyenként biztató volt. A gólokat Horváth Attila, Fenyvesi Gábor, Farkas Kevin és Dénes Dániel szerezték.
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Vigyázz, kész, rajt!

SÉ SE – PÜSPÖKMOLNÁRI SE
Sé, 2018.08.19. (vasárnap) 17.00. Ifi meccs: 15.00.

Hát elkezdődik a bajnokság 2018/2019. idénye! Nem sikerült a főpróba, mivel a Magyar Kupából a Bucsu csapata búcsúztatott bennünket! Keserű a szánk íze, viszont már most vasárnap jóvá lehet tenni ezt a „blamát”! Nem lesz egyszerű! A csoportok összevonását követően a kettő Megyei II. osztályú csoport közül, mi az Északi régióba kerültünk, ez a sárvári körzetet foglalja magába! Mindjárt a sárvári csoport tavaly negyedik helyezett csapatát fogadjuk, tehát előzetesen annyit tudunk, hogy jó játékerőt képviselő együttesről van szó! A mi esetünkben, hazai pályán, a sérültek és a hiányzók ellenére csak a győzelem elfogadható eredmény! Erre készülünk, ehhez kérjük Szurkolóink és minden kedves érdeklődő segítségét! Összefoglalva, a hosszú hétvége vasárnapján buzdítsuk együtt csapatunkat! Várunk mindenkit az „Aranypatak Arénába”!
Hajrá Sé!

Nagy Róbert