9:1

SÉ SE – PÜSPÖKMOLNÁRI KSK 9:1 (4:1)
Sé, 100 néző. Vezette: Polgár Tamás.
Góllövő: Kovács Krisztián (3), Werderits Balázs (3), Uri Tibor, Romsics Attila, Deutsch Szalai Balázs.

Tudósítás a meccsről.
“Elérkezett a várva-várt bajnoki rajt! A két csapat nem ismerte egymást, de a feltérképezés helyett gyorsan egymásnak estek a felek. Ennek eredményeként már a negyedik percben a vendégek hálójában táncolt a labda. Hazai oldalról sem lehetett megnyugodni, kiegyenlített volt a küzdelem. Kissé váratlanul a félidő közepén egy szabadrúgásból egyenlítettek a vendégek. De nem sokáig volt egál, mert a hazaiak nyolc perc alatt szerzett három góljukkal eldőlni látszott a meccs. A második félidőben jött a vendégek számára egy újabb végzetes nyolc perc és újabb három gólt rámoltak be a Séiek. A mérkőzés hátralévő részében örömfocit láthattak a hazai nézők, már csak a gólarány volt a kérdéses. Összességében a hazai csapat motiváltan, koncentráltan állt a mérkőzéshez, aminek meg is lett az eredménye!”
Hát ilyen kezdésre senki nem számított, de vannak célok, amiket, ha teljesíteni akarunk akkor így kell hozzáállni egy mérkőzéshez! Csak így tovább! Köszönjük a kilátogató szurkolóink buzdítását! Sajnálhatják akik nem láthatták ezt a meccset!
Ifi csapatunk 6:4 arányú vereséget szenvedett, de a játék helyenként biztató volt. A gólokat Horváth Attila, Fenyvesi Gábor, Farkas Kevin és Dénes Dániel szerezték.
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Ossza meg, ha tetszett!

 Archívum

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ További információ a cookie-kezelésről