Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Önkormányzati hírek

Megújul a buszváró és környezete

A képviselő-testület döntése értelmében felújítjuk a Szabadság utca déli oldalán lévő buszváró épületét. A régi, kazettás szerkezetű üvegezés helyett modernebb készül. A tégla alapzatot lebontjuk, a buszváró aljzatát térkővel borítjuk, a buszváró oszlopai és tetőzete megmarad, felújító, szépítő festésen fog átesni.

A bontási munkálatokat az önkormányzat dolgozói a héten kezdik el.

A buszváró sziget is elhasználódott az idők során, ezért annak felújítása is szükségessé vált. A jelenlegi hirdetőtábla előtt kerékpártárolót létesítünk.

Kérjük a közlekedőket, a buszra várakozókat, hogy vegyék figyelembe a munkálatokat, vigyázzanak a munkaterületen.

A lakosság türelmét kérjük, míg a felsoroltak el nem készülnek.

Sörös István polgármester

A Séi dal

Fotó: Vasadi Ferenc (Instagram, 2019.03.03.)

A Séi dal szerzője Csider Sándor tanár úr, költő. Himnuszát a Kiss család zenésítette meg. A zenét Kiss Márton, helyi művész szerezte, harmonizálta, de aktívan közreműködtek a család tagjai is. A dalt a március 15-i ünnepségen Vincze Eszter kísérte fuvolán, Kiss Mihály pedig zongorán. Dalunkat Kiss Barna önkormányzati képviselő énekelte el, de már a harmadik versszaknál becsatlakoztak a közönség tagjai is.

 

Sé himnusza

Dombok és rétek szívében

áldott a föld és az ég,

öröm és boldogság vár ránk,

ha fogjuk egymás kezét.

 

Arany-patak fut a völgyben,

szél röpít életerőt,

Szent kereszt védi e tájat,

itt lakót és érkezőt.

 

Földünkben ősi kincs rejlik,

sugallja az eljövőt,

hétezer év bölcsessége

szüli az áldott jövőt.

 

Isten, kis falunkat áldd meg,

óvjad szép otthonait,

hozz örök békét e tájra,

öntözzed dús földjeit!

 

Álmaid felé ha indulsz,

égi jel mutat utat,

Sé mindig elkísér téged,

örökké veled marad.

 

Csider Sándor

Video: Kis Kornél László

Sé község díszpolgára: dr. Csider Sándor

Sé Község Önkormányzata a “Sé község díszpolgára” címet adományozta dr. Csider Sándornak Sé községben közösségek létrejöttéért, erősítéséért 30 éven át végzett önzetlen tevékenysége elismeréseként.

Dr. Csider Sándort a címre az ÖrökSÉgünk Alapítvány terjesztette fel.

Dr. Csider Sándor népművelő, tanár, költő a Berzsenyi Dániel Főiskolán, majd a Savaria Egyetemi Központban sokféle tárgyat tanított: közösségfejlesztést, drámapedagógiát, kulturális diplomáciát, érdekérvényesítési technikákat, ünnepelméletet, etikettet és protokollt… Doktori disszertációját az ünnep mibenlétéről írta. A 80-as évek végétől rendszeresen járt gyakorlatra művelődésszervező szakos hallgatóival Sébe.

Ő maga így írt erről az időszakról: „A legkedvesebbek számomra a népművelési gyakorlatok voltak, amikor egy falu lakőinak életét ismerhettem meg. Sokat tanultam tőlük és hozzájárultam ahhoz, hogy egymást is tanítsák, valamint tőlünk is tanuljanak. Hallgatóimmal együtt sokat adtunk és sokat kaptunk. Sé a világ közepe. Bábáskodtunk a Séi Baráti Kör létrejöttében. A klubkönyvtár a mai önkormányzat helyén volt, csakúgy, mint az orvosi rendelő. Nem egyszer annak várótermében gyülekeztünk. Gyertyafénynél dolgoztuk ki az alapszabályzatot, mert gyakori volt annak idején az áramszünet. Újkőkori jelmezes játékot vezettünk, nyári táborozást a pályán, a Kati presszóban rendszeres programot. Kiadványokat szerkesztettünk…”

Hét év séi népművelési gyakorlat után 1996-ban jelent meg a „Boldogságnapló”, egy évvel később az „Igaz meSÉk”, 1999-ben az „ÁllatmeSÉk”. E iadványokban őszintén vallanak magukról ma is élő falubeliek. E füzetecskék csak külsőleg vékonyak. Gazdag a tartalmuk, bölcs gondolatok fogalmazódnak meg bennük.

Dr. Csider Sándor 2000-ben ment nyugdíjba, amikor megszűnt a művelődésszervező szak. Azóta foglalkozásokat, esteket tart minden korosztálynak ifjúsági és nyugdíjas klubokban, könyvtárakban, művelődési házakban. Gyakran látjuk Sében a különféle rendezvényeken, továbbra is kovásza a közösségeknek. Ő úgy fogalmaz, hogy „hazajön” Sébe.

Az utóbbi időszakban három verseskötete jelent meg: 2006-ban a „Varázshegedű”, 2016-ban a „Álomút” és 2018-ban a „Karácsony éjjelén”. E kötetek megjelenését Sé Község Önkormányzata és az ÖrökSÉgünk Alapítvány is támogatta, bemutatásukra író-olvasó találkozó keretében került sor a Faluházban.

Gratulálunk a “Sé község díszpolgára” címhez!

Fotó: Kis Kornél

Sé község díszpolgára: dr. Károlyi Mária

Sé Község Önkormányzata a „Sé község díszpolgára” címet adományozta dr. Károlyi Máriának a település múltjának régészeti feltárásáért, a séi Malomi dűlőben általa vezetett ásatás leletanyagának tudományos feldolgozásááért és nemzetközi szintű publikálásáért.

Dr. Károlyi Mária, akit a címre az ÖrökSÉgünk Alapítvány terjesztett fel, a Savaria Múzeum régészeként vezette a séi ásatásokat.

1971-ben történt a séi lelőhely felfedezése. Az 1973-80 között zajló ásatások során mintegy 1000 m2 nagyságú terület átvizsgálására került sor. 1990-ben és 1995-ben a község támogatásával folytatódott az ásatás. 1991-ben 5 hektárnyi terület védettséget nyert. 2016-ban a kiemelten védett régészeti lelőhely megyei érték lett. A kutatás 20 ezernél több, ma már feldolgozott, leltározott régészeti leletet eredményezett, melyek között nemcsak kőkori, hanem korai bronzkori, vaskori, Árpád-kori leletek is vannak. Az ásatások során kibontakozott egy kettős körárok rendszerrel védett kőkori település képe, mely vallási trituálék helyszíne, szertartási központ lehetett. Az emberábrázolások és idolok kiemelkedően magas száma (141) is erre utal.

Dr. Károlyi Mária az éves ásatási jelentéseken túl 1978-ban, majd 1983-ban nemzetközi konferenciákon ismertette a kutatások eredményeit. 1982-ben a Savaria Múzeum „Tájak – korok – települések” állandó kiállításán egy teljes terem a séi ásatás lelteit mutatta be, ezek megváltozott kiállítás keretében ma is ott láthatók.

Dr. Károlyi Mária számtalan publikációban közölte a feltárásokat, közülük csak néhányat említünk. 1982-ben „Az újkőkori falu” címmel jelent meg a Vas Megyei Múzeumok katalógusa. 1987-ben bölcsészdoktori disszertációt írt „A séi neolitikus település periódusai és kerámiájának kronológiai rendszerezése” témában. 2004-ben „Napszülöttek. Savaria földjének ősi kultúrái a rómaiak előtt” címmel jelent meg egy gyönyörű könyve. Legutóbbi, 2018-ban saját kiadásában megjelentetett könyvével tette fel eddigi életművére a koronát. „A kozmikus parancs. A séi kőkori település vallásos művészete” című könyvében részletesen tárgyalja a séi leletanyagot és kiemelve az emberi ábrázolásokat, idolokat katalogizálva fotókkal, rajzokkal, magyarázatokkal dokumentálja azokat.

Gratulálunk a „Sé község díszpolgára” címhez!

Fotó: Kis Kornél

Ünnepi megemlékezés meglepetésekkel

Nemzeti ünnepünkön Sében is megemlékeztünk a 171 évvel ezelőtt kirobbant forradalomról és az azt követő szabadságharcról.

Ennek az ünnepnek különös a varázsa: a nemzet választotta ünnepének. Bármi is történt hazánk életében, mindig előkerültek a nemzeti zászlók, kitűztük a kokárdákat.

171 éve, ha szépapáink és anyáink az égre néztek, ugyanezeket a csillagokat látták, a távolban ugyanaz a Kőszegi-hegység kéklett, szép időben az Alpok magaslatait nézhették a szántóföldről, ha felegyenesedtek a munkából.

Az Arany-patak, a Szünöse-patak és az erdős dombság által meghatározott tájban két falu osztozott. Kis-Seében 68 katolikus lakos élt, Nagy-Seében 129 katolikus és 3 evangélikus. Csaknem 200 fő, a mai lakosság 1/7-e.

Az emberek művelték földjeiket, napszámmal, favágással foglalkoztak. A patak a réteken áradásával sok kárt okozott. Az árvíz annyira elrontotta az utakat, hogy a jobbágyok nem tudták kihajtani a marháikat, de a tekintetes úr sem a juhait. A két falunak katonatoborzásból és fuvarból (forspont) származott kára, gyalogrobotot is adtak, összesen 1672 napot, füstpénzt nem fizettek.

Elődeink áhították a változást. Már megmetszették a fákat, figyelték a sarjadó füvet, a dagadó rügyeket, hallgatták a veszekedő rigókat, várakozással a szívükben élték meg a tavaszt.

Széchenyi István egy sora megfogalmazza nemzetünk gyengeségének okát: Magyarországon mi kutya-macskaként élünk és kis gyűlölködéseink és veszekedéseink között elmulasztjuk a közjón munkálkodni.

171 évvel ezelőtt március idusán is böjti szél fújt és esett az eső. A nap főszereplői nem foglalkoztak ezzel, az idők szava szerint cselekedtek. Petőfinek, Kossuthnak és a társaknak sikerült a nemzetet egy zászló alá toborozniuk.

Nekünk nem kellett a szabadságért életünket ajándékozni, örökbe kaptuk. A kivívott szabadság kötelesség a család, a haza és az emberiség felé.

A Faluházban tartott ünnepi megemlékezésen Petőfi Sándor A nép nevében című versét Szabó Laura szavalta el. Fellépett a kibővített Séi Csillagvirág Citerazenekar. Friss dalaikkal ismét megénekeltették a közönséget. Az Ungaresca Táncegyüttes táncosai (a séi Fehér Virág, Fehér Levente; Szabó Veronika és a séi rokonsággal rendelkező Kövér Bence) megmutatták, milyen a magyar virtus, a táncainkban jelenlévő báj, elegancia.

Ezt követően került sor a díszpolgári címek átadására. Az ÖrökSÉgünk Alapítvány januári előterjesztését az önkormányzat megtárgyalta és a „Sé község díszpolgára” címet adományozta dr. Károlyi Mária régésznek, valamint dr. Csider Sándor tanár úrnak és költőnek több évtizeden át végzett munkájukért.

A díjat a Pécsett élő Sey Gábor, Sé község első díszpolgára és Pezenhófer György alpolgármester közreműködésével adtuk át. Az egyik ajándék S. Horváth Ildikó képzőművész alkotása, egy a Faluházat ábrázoló rézkarc.

Az ünnepelteket köszöntötte az ÖrökSÉgünk Alapítvány elnöke, Horváth Balázsné (aki vállalta az ünnepség háziasszonyának tisztjét is), valamint Pezenhófer György, az alapítvány alapítója.

Az ünnepség végén a közönség megismerhette a Séi dalt. Csider Sándor tanár úr himnuszát a Kiss család zenésítette meg. A zenét Kiss Márton, helyi művész szerezte, harmonizálta, de aktívan közreműködtek a család tagjai is. A dalt Vincze Eszter kísérte fuvolán, Kiss Mihály pedig zongorán. Dalunkat Kiss Barna önkormányzati képviselő énekelte el, de már a harmadik versszaknál becsatlakoztak a közönség tagjai is.

Sében így emlékeztünk meg nemzeti ünnepünkről.

Sörös István polgármester

Fotó: Kis Kornél

SÉI SÍ NAP

SÉI SÍ NAP 2019. március 9-én! Sziasztok! Immár 4. alkalommal szervezzük meg a SÉI SÍ NAPOT Ausztriában! Idén WENIGZELL a helyszín.

Van kedved síelni tanulni, baráti társaságban síelni, szánkózni, hóembert építeni, gyönyörű helyeken sétálni a hóesésben vagy csak megtapasztalni a sípályák melletti hütték hangulatát (forraltbort, sült kolbász)?

Akkor csatlakozz csapatunkhoz, velünk bármelyiket megteheted! Szeretnénk, ha minél többen jelentkeznétek! Menjünk együtt pici – nagy, amatőr- haladó, fiatal – öreg, a lényeg érezzük jól magunkat a friss alpesi levegőn.

Horváth László, Pezenhófer György

Tájékoztató a kerékpáros létesítményekről

A végéhez közeledik a kerékpárút „TOP-3.1.1-15-VS1-2016-00006. számú Kerékpárforgalmi létesítmények fejlesztése Sé településen” projekt. Természetesen sok apró munkálat vár még az önkormányzatra: pl. zöldnövényzet pótlása, parkosítás, figyelemfelhívó villogó táblák kihelyezése… stb.

Köszönjük szépen a türelmet és megértést, amivel a lakosság a fejlesztés kellemetlen részét viselte! A lakosság által jelzett hiányosságok megnyugtató kezelésért önkormányzatunk mindent megtesz, így például – ha az idő engedi – a kivitelező helyreállítja a Szabadság utcában azokat a kapubejárókat is, melyeket korábban elhagytak. Továbbra is várjuk az esetleges bejelentéseket.

A projekt kedvezményezettje Vas Megye Önkormányzata, a projekt konzorciumi tagja: Sé Község Önkormányzata. A megvalósítás helyszíne: Sé község. A feladat: kerékpársáv építése az út bal oldalán a 7+592-8+627 km szelvények között, kerékpárút építése az út jobb oldalán 7+592-8+701 km között.

A kerékpárút és kerékpár sáv használata még újdonságot jelenthet a közlekedők kis részének, azok helyes használatát meg kell szokni, ezért 2019 tavaszán szemléletformáló rendezvényeket is szervezünk a lakosság számára.

Addig is néhány nagyon fontos szabály melynek betartása kötelező:

  • a kerékpárúton és a kerékpársáv területén gépjárművel megállni és várakozni szigorúan tilos!
  • a kerékpárúton, kerékpársávon gépjárművel közlekedni, haladni szigorúan tilos!
  • Az úttesten, kijelölt átkelőhelyeken a gépjárműveknek van elsőbbsége! A kerékpárosok körültekintően és forgalomról meggyőződve kelhetnek át az úttesten.
  • a kerékpárosok figyeljenek az első és hátsó lámpák állapotára és a kerékpárok megfelelő kivilágítására!

Köszönjük együttműködésüket és kérjük, figyeljenek a kerékpárút használata során önmaguk és a többiek testi épségére biztonságára!  Cél a kerékpáros kiránduló-turizmus fejlesztése és a községben lakók, itt közlekedők biztonságának növelése.

Sé Község Önkormányzata

A kozmikus parancs c. könyv bemutatója

Mi, akik itt élünk ebben a faluban, vajon mennyit tudunk ennek a helynek a történetéről? Vajon tudjuk-e, hogy több ezer évvel ezelőtt éltek-e itt emberek, ha igen, hogyan éltek? Vajon milyen volt a hiedelemviláguk, mi maradt tőlük ránk, kései utódokra?

Közel ötven évvel ezelőtt kezdődött az a régészeti feltárás, amelynek akkori vezetője, dr. Károlyi Mária pazar kiállítású könyvet jelentetett meg saját kiadásában. A rengeteg fényképpel, rajzzal ellátott kötetben a séi leletanyagból az emberi  ábrázolásokat, idolokat láthatjuk.

Végre lehetőségünk lesz többet megtudni a település kőkori múltjáról és a kőkori település vallásos művészetéről. Megtudhatjuk, hogy a séi leletek miért lettek Európa-szerte híresek!

Sé Község Önkormányzata és az ÖrökSÉgünk Alapítvány tisztelettel meghívja Önt 2019. január 26-án szombaton 17.00 órára a Faluház Könyvtárában tartandó k ö n y v b e m u t a t ó r a.

„A KOZMIKUS PARANCS A séi kőkori település vallásos művészete” című könyvet bemutatja a szerző: Dr. KÁROLYI MÁRIA.

Köszöntőt mond: Sörös István polgármester

Az ebtartás szabályairól

Lakossági Tájékoztatás az ebtartás szabályairól

Sében az utóbbi időben jelentős gondot okoz a közterületen gazdátlanul kóborló ebek számának megnövekedése, amivel veszélyeztetik mind a járókelők, mind az ebek testi épségét. Előfordult, hogy a kiszabadult kutyák más ingatlanába is bejutottak, idegen ház kerítését rongálták meg, de volt olyan hely is, ahol a tyúkok bánták a betolakodó garázdálkodását.

Ez nem minden esetben a kóbor kutyák vétke, hanem a sajnos legtöbbször felelőtlen emberi magatartásé is. A kutyák gazdái nem gondoskodnak arról, hogy állataik csak a saját lekerített ingatlanjaikon maradjanak; hanem gondatlanságból, az ebeket közterületen, mások ingatlanán hagyják kóborolni.

Kérjük a tisztelt ebtulajdonosokat, hogy nagyobb odafigyeléssel akadályozzák meg, hogy kutyáik kijussanak más ingatlanra, vagy közterületre!

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 5. § (1) bekezdése értelmében az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról.

Az Érted Ugatok Állatvédő Egyesület elnöke, Márton Istvánné szerint azok a kutyák, akik már hosszabb ideje az utcákat járják, gyakrabban támadhatnak meg embert, vagy más állatot.

– Nagy úr az éhség, a fáradtság és a kilátástalanság. Abban az esetben is támadhatnak, ha sok fizikai bántalmazás érte őket az életük vagy a kóborlásuk során. Ez nem összetévesztendő azzal, hogy a megfelelően tartott kutya a saját területét védi.

– A háziállatokat vagy baromfikat általában azok az ebek támadják meg, amelyek nincsenek megfelelően élelmezve. Vannak kifejezetten olyan vadászkutyák, kotorékebek, hajtókutyák, amelyek ösztönösen támadnak, nem az éhség miatt fogják meg a baromfit.

A szökés elkerülése végett a kutya tartós, rövid láncra való megkötése tilos, más esetben futóláncot, vagy kellő hosszúságú láncot szabad alkalmazni, ami kellőképpen biztosítja az állat számára az akadálytalan mozgást.

Az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998.(XII.31.) Korm. rendelet értelmében, aki az állatok védelmére és kíméletére vonatkozó jogszabály rendelkezését megsérti, állatvédelmi bírságot köteles fizetni. A bírság alapösszege kedvtelésből tartott állat természetes személy tulajdonosa esetén 15.000,- Ft.

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 48/A. § (3) bekezdése értelmében a települési önkormányzat kötelező feladata a település belterületén a kóbor állatok befogása.

Amennyiben gazdátlan, kóbor ebet találunk a község közterületén, azokat a Gencsapáti Kutyaparadicsommal kötött szerződésben foglaltak alapján az illetékes szakember összegyűjti, és elszállítja, a törvényileg előírt karantén idejére biztonságosan elhelyezi, ellátja.

Amennyiben az állatorvos az eb gazdáját a chip alapján be tudja azonosítani, a költségeket a tulajdonosra terheljük.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabstv.) 193. § (1) bekezdésének a) pontja szerint, aki a felügyelete alatt álló kutyát a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja közterületre, vagy kóborolni hagyja, szabálysértést követ el.

Kérjük fentiek tudomásul vételét, és a település nyugalma érdekében segítő együttműködésüket!

Sörös István polgármester