Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Önkormányzati hírek

Idősek Napja 2019

Kedves Séiek!

November 23-án idén is megrendezésre került az Idősek Napja! Sok Szépkorú igénybe vette a „falubusz” szolgáltatást. A rendezvény Polgármesteri köszöntővel kezdődött, majd ezután a jelenlévők egyperces néma felállással emlékeztek meg a 2019-ben elhunyt idősekről, akik már sajnos nem lehettek közöttünk! A Polgármester külön köszöntötte és ajándékcsomaggal „lepte meg” a legidősebb résztvevőket Tóthné Nagy Sára Rózsát, Sári nénit és Szakály Istvánt Pista bácsit, valamint születésnapját aznap ünneplő Hajgató Istvánt, Pista bácsit! Ezután a szombathelyi Reményik Sándor Általános Iskola néptáncosai léptek fel, és a Fölszállotta Páva népzenei és néptánc tehetségkutató versenyben is látott műsorukat adták elő. Ezt Fehér Levente és Szabó Veronika professzionális néptánc előadása követte. Mindezek után igazi meglepetésként, premier előtt került vetítésre falunkról, Séről készült dokumentumfilm, nagy sikert aratva! És jött a várva várt vacsora! A finom ételről, most is Pappné Molnár Kati gondoskodott! A vacsora után a séi Csillagvirág Citerazenekar előadását tekinthették meg a jelenlévők. Az est további részében Orsós Ferenc, Zsiga teremtett jó hangulatot! Sé Község Önkormányzata minden megjelentnek ajándékkal kedveskedett! Mindenki jól érezte magát, ezt bizonyítandó, időseink úgy búcsúztak el, hogy „jövőre folytatása következik”! Faluház-vezető híján a rendezvény szervezését a képviselő testület tagjainak egy része vállalta magára. Szeretnénk köszönetet mondani Kincs Zsigmondné Mariann, Magyar Miklós és Nárai Attila önzetlen segítségnyújtásáért!

Sé Község Önkormányzata

FILMVETÍTÉS!

Sé Község Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves Családját a faluról készült dokumentumfilm bemutatójára a Faluházba!

Időpont: 2019.11.29. 18.00.

MEGALAKULTUNK!

Megalakultunk!

Kedves séi Lakosok!

Sé Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2019. október 28-án 19.00 órakor megtartotta ünnepélyes alakuló testületi ülését.

Nagy Róbert polgármester köszöntötte a megjelenteket, gratulált a képviselők megválasztásához, majd megállapította a határozatképességet és a testületi ülést megnyitotta.

Ezután a képviselő testület meghallgatta a Himnuszt.

Ezt követően a polgármester ismertette a napirendi pontokat, melyeket a képviselő testület egyhangúlag elfogadott, ezek a következők voltak:

  1. A Helyi Választási Bizottság Elnökének tájékoztatója a választás eredményéről
  2. A képviselő-testület és a polgármester eskütétele
  3. A polgármester programjának ismertetése
  4. Alpolgármester választása
  5. Bizottságok megválasztása
  6. A Szervezeti és Működési Szabályzat felülvizsgálata
  7. A polgármester és az alpolgármester tiszteletdíjának megállapítása
  8. Képviselői tiszteletdíj megállapítása

Az első napirendi pont ismertetésére a polgármester Bartos Dénesnét a Helyi Választási Bizottság elnökét kérte fel. Az elnök asszony ismertette a választás hivatalos eredményét, mely szerint a település polgármestere Nagy Róbert lett 330 szavazattal. A hat fős Képviselő-testületbe a következők kerültek: Horváth László 313 szavazattal, Pezenhófer György 252 szavazattal, Kiss Barna 252 szavazattal, Süle József Richárd 234 szavazattal, Mile Anita 193 szavazattal, Rácz István 181 szavazattal.

A második napirendi pontban Nagy Róbert polgármester felkérte Bartos Dénesnét a Helyi Választási Bizottság elnökét, a képviselők és a polgármester esküszövegének előolvasására, majd a megbízólevelek átadására.

A harmadik napirendi pontban következett a polgármesteri program ismertetése. Nem okozott nagy meglepetést a képviselőknek, ugyanis a tervek, elképzelések nem változtak a választási kampány során megfogalmazottak óta, illetve összességében a program a Falu Fórumon elhangzottakra épült. A polgármesteri programot a képviselő testület elfogadta. A 2019-2024. évre szóló Gazdasági Program megalkotásának és elfogadásának 2020.április 30-ig történő halasztására tett javaslatot a polgármester, melyet a képviselő testület elfogadott.

A negyedik napirendi pontban Nagy Róbert polgármester az alpolgármesteri tisztség betöltésére Horváth László képviselőt javasolta. Döntésének megindokolása után, a titkos szavazáshoz kijelölte a Szavazatszámláló Bizottságot, melyet a testület elfogadott. Rövid szünet után Kiss Barna a bizottság elnöke ismertette, hogy a testület elfogadta Horváth László alpolgármesterré történő jelölését. Ezt követően Horváth László képviselő letette az alpolgármesteri esküt.

Az ötödik napirendi pontban megválasztásra került a Vagyonellenőrző és Méltatlanságot Ellenőrző Bizottság. A polgármester előterjesztését a testület elfogadta, így a bizottság elnökének Kiss Barna képviselőt, tagjainak Mile Anita és Rácz István képviselőket választották meg.

A hatodik napirendi pontban Nagy Róbert polgármester tájékoztatta a képviselőket, hogy képviselő testületet az alakuló ülést követő fél éven belül vizsgálja felül és szükség esetén módosítsa a Szervezeti és Működési Szabályzatát /SZMSZ/. Egyben javasolta, hogy a testület utasítsa a jegyzőt az SZMSZ felülvizsgálatára. A képviselő testületet a jogszabályi előírásoknak eleget téve egyhangúlag, a polgármester javaslata alapján utasította a jegyzőt, hogy készítse elő az SZMSZ felülvizsgálatát, melynek határideje 2020. április 30.

A hetedik napirendi pontban a polgármester felkérte Nemes Miklós mb. jegyzőt, hogy ismertesse a jogszabályi előírásokat a polgármester tiszteletdíjának megállapítására. A jegyző ismertette a társadalmi megbízatású polgármester tiszteletdíját és az ebből számítandó költségtérítését, melyet a képviselő testület rövid megbeszélés után elfogadott.

Az alpolgármester és a képviselők tiszteletdíjának megállapítására a polgármester javasolta, hogy a következő testületi ülésen kerüljön sor, melyet a képviselő testület elfogadott.

Mindezek után a polgármester az évben még hátralévő, nem kevés feladat figyelembevételével a következő testületi ülés időpontját, 2019. november 05-én 18.30-ra jelölte ki, majd az ülést berekesztette.

Tegyük szebbé, jobbá falunk életét együtt, közösen!

Hajrá Sé!!!

 

Nagy Róbert polgármester

Gratuláció

Gratulálok a megválasztott új polgármesternek és az új képviselő-testületi tagoknak! Munkájukhoz, terveik megvalósításához sok energiát, erőt, sok sikert kívánok!

A Séi dal első versszakával kívánom, hogy a célok elérését ne gátolja semmi, hogy Sé továbbra is töretlenül fejlődhessen.

„Dombok és rétek szívében

áldott a föld és az ég,

öröm és boldogság vár ránk,

ha fogjuk egymás kezét.”

 

Sörös István

leköszönő polgármester

Megújult játszótér

Az önkormányzat tervei közt már egy ideje szerepelt, hogy a falu játszóterét felújítja, játékokat szerez be. Erre első körben 300 ezer forintot különített el a képviselő-testület, majd ezt az összeget módosította 600 ezer forintra. Az ÖrökSÉgünk Alapítvány – mint oly sokszor, így most is – a jó ügy mellé állt: 50 ezer forinttal támogatta a játékok beszerzését. Ennek folyományaként az alábbi változásokat tapasztalhatja a tisztelt látogató:

  • a játszóteret körülvevő kerítés lebontásra került, az ott lévő aljnövényzetet megtisztították, majd új kerítést húztak fel az önkormányzat munkatársai,
  • a régi két mérleghinta – mivel erősen leromlott az állapotuk – helyett (egyelőre) egy új mérleghintát telepítettek a gyártó cég dolgozói,
  • a hintaállványokon lévő hinták helyett új hinták (laphinta, bölcsőhinta, mérleghinta) lettek felszerelve társadalmi munkában,
  • a homokozó „tetőt” kapott szintén társadalmi munkában,
  • a játszótér bejárati kiskapuja ismét jól működik, megjavításra került.

A fenti újdonságok a kezdetét jelentik a játszótér megújulásának. A faluban sikeresen működő Baba-mama Klub segítségével a közeljövőben újabb – kreatív – játéklehetőségekkel lehet majd találkozni a játszótérre látogatóknak.

Bálint Gertrúd

Helyi önkormányzati választások 2019 – Sé

A Nemzeti Választási Iroda által közzétett információk szerint a nyilvántartásba vett polgármesterjelöltek Sé községben (abc sorrendben):

Bálint Gertrúd (független),

Nagy Róbert (független).

A hat tagú képviselő-testületbe tizennégy független jelöltet vett nyilvántartásba a helyi választási bizottság. Az egyéni listás jelöltek a következők:

Horváth Andrea,

Horváth Gábor,

Horváth László,

Horváthné Csomai Viktória,

Kiss Barna,

Konti Zoltán,

Mile Anita,

Molnár Sándor György,

Pezenhófer György,

Rácz István,

Rózsa Róbert,

Simon Krisztián,

Süle József Richárd,

Szieber József

Felhívjuk a tisztelt polgármester-jelöltek és képviselő-jelöltek figyelmét, hogy lehetőséget kívánunk biztosítani a számukra a bemutatkozásra. Ezzel a céllal megjelentetjük a Séi Telegráf választási számát. Kérjük a jelölteket, hogy bemutatkozó anyagukat – lehetőség szerint fényképpel – juttassák el a sehvi9789@gmail.com címre 2019. szeptember 25. (szerda) 18 óráig. Kérjük, ügyeljenek a megadott határidőre. Csak elektronikusan (Word) megformált anyagokat fogadunk el.

Sé Község Önkormányzata

 

 

 

 

 

 

Parképítési munkálatok a templomkertben

Már a 2010-14-es ciklusban is megfogalmazódott a gondolat a képviselő-testületben, hogy a templom melletti területet meg kellene vásárolni. Sé Község Önkormányzata és az ÖrökSÉgünk Alapítvány a kert megvásárlását végül 2016 májusában tudta realizálni. A kerítést társadalmi munka keretében 2016 nyarán bontottuk le.

Sok ötlet merült fel a terület hasznosításra, úgymint park, játszótér, parkoló esetleg mindhárom egyszerre. A képviselő-testület a helyi tervezőt, Hoór Edinát kérte fel, hogy segítsen és alkosson meg egy koncepciótervet a templomkertre. A terv 2017 szeptemberére el is készült. Innentől a források előteremtéséről kellett gondoskodni.

2018 februárjában a Pannon Térségfejlesztő Egyesület szervezésében került sor a Pannon Élmény Program – Komplex tematikus turisztikai fejlesztések projektmegbeszélésére. Nárai, Torony és Sé községek önkormányzatai közösen nyújtottak be pályázatot a turisztikai fejlesztések megvalósítása érdekében. A séi célokról 2018-ban tájékoztattuk a lakosságot. A három település összesen 15 millió forint támogatást igényelt.

Idén tavasszal kaptuk a kedvező hírt, hogy a pályázatunkat támogatták, így településenként 5-5 millió forintból gazdálkodhatunk.

Az építési munkákat az elmúlt héten kezdtük meg a templomkertben. A tervek szerint kerékpártároló hely készül a meglévő járda mellett, innen indul ívesen a térköves gyalogút, mely a templom mögé visz el, ahol kialakítunk egy ún. Békepontot. A művészeti alkotás később készül el. Körbejárható lesz majd. Mai világunkban nagyon ritka a béke, ezért tartotta a képviselő-testület fontosnak a Békepont megvalósítását. Tudomásunk szerint nincs hasonló célú pont az országban. Reményeink szerint majd több is valósul a világban.

A gyalogjárda mellett pihenőpadokat, világítótesteket helyezünk el. A tér további egységei: Kneipp-taposó virágos kerttel, gyógynövényekkel, egy pavilon kültéri események céljára, egy ivókút az ide érkező kerékpáros turisták, megszomjazó helyiek számára, valamint háromállásos parkoló a templomba autóval érkezőknek.

A járdát, a kerékpáros tárolót agyagbarna térkővel borítjuk. A parkoló szintén térkő burkolatú lesz.

A munkálatok folyamatosan zajlanak.

Sörös István polgármester

Végéhez közeledik a buszváró és környékének felújítása

Felújítottuk a Szabadság utca déli oldalán lévő buszváró épületét.  A régi, kazettás szerkezetű üvegezés helyett modernebb készült. Lebontottuk a tégla alapzatot, a buszváró aljzatát térkővel borítottuk, a buszváró oszlopai és tetőzete megmaradtak, felújító, szépítő festésen estek át. Az épület stabilátása érdekében fémvázas megerősítés történt.

A jelenlegi hirdetőtábla előtt kerékpártárolót létesítettünk. A lakatosmunkákat Szabadi Károly séi vállalkozó végezte.

A buszváró sziget is elhasználódott az idők során, ezért annak felújítása is szükségessé vált. Falunk négy buszváró szigete közül 3 eddig is térköves volt, most a negyedik is ilyen burkolatot kap. A toronyi Kovács Szabolcs és csapata szerdára ígérte a térkövezési munkálatok elvégzését.

Kérjük a közlekedőket, a buszra várakozókat, hogy vegyék figyelembe a munkálatokat, vigyázzanak a munkaterületen.

A lakosság türelmét kérjük, míg a buszváró szigetet nem lehet használni.

Sörös István polgármester