Faluház hírei

Akárhogy csűrjük-csavarjuk, mindennek Zsiga az oka. Becsületes nevén Orsós Ferenc, akinek tavaly az az ötlete támadt, hogy összeszed egy zenekarnyi jelentkezőt Sében, és megtanítja őket citerázni. Gyerekekre gondolt, aztán tessék, ez lett belőle…

A séi művelődési ház emeleti próbatermében a Szépen úszik a vadkácsa a vízen kezdetű dal után hamar kikerekedik a történet, ki hogy került ide. Sipos László nyugdíjas mérnökről kiderül például, hogy fiatal korában a Kemenesaljai Citerazenekarban játszott egy rövid ideig, és most, évtizedek múlva újra kedvet érzett hozzá. Garas Zoltán informatikusról azt kell tudni, hogy a falumúzeumban mindig tátott szájjal hallgatta a fellépő citerazenekarokat, látta ezt a felesége is, aki egy jeles születésnapon meglepte egy citerával. Somkuthy Balázst a legtöbben optikusként ismerik, mások talán Pál utcai fiúk-koncerten vagy egy teljesítménytúrán futottak össze vele, és elképzelni sem tudják, hogy kerül egy citerazenekarba. Nos, Balázst állítólag Lajkó Félix motiválta. Azt mondja, órákig elhallgatná, ahogy citerán játszik. Persze a hegedűjátékáért is odavan, csak magát nem tudta elképzelni hegedűvel a kezében.

A séi citerazenekar: Garas Zoltán, Orsós Ferenc Zsiga, Janzsó Mária, Bogdán Rozália, Tamás Magdolna, Sipos László és Somkuthy Balázs Fotó: Németh Richárd

A zsibin viszont talált egy citerát, és már ki is gondolta, hogy majd az internetről lesi el a fogásokat, amikor meghallotta, hogy Sében alakul egy új zenekar. És itt van Magdi néni, Tamás Magdolna is, egyenesen Csángóföldről. Egy ideje a faluban él, gyönyörű hangja van, gondolta, eljön ő is, ha más nem, az éneklésbe besegít. A legifjabb citerás Janzsó Mária, ő a művészeti középiskolában tanul, fuvolázik, és most már citerázik is – ő az egyedüli „tanult zenész” a csapatban. Bogdán Rozália pedig Zsiga testvére, az uraiújfalui zenekarnak is tagja volt, ő Sárvárról jár Sébe erősíteni a csapatot. És a végére maradt Zsiga, az „edző”, akiről meg azt kell tudni, hogy hét-nyolcéves lehetett, amikor a felnőttek elmentek kukoricát szedni, ő pedig otthon maradt egyedül. Addig-addig unatkozott, míg elővette a nagyapja citeráját, és nyúzta estig. Mire az öreg hazaért a többiekkel a munkából, a citerának egy húrja sem volt, Zsiga viszont csillogó szemmel közölte, hogy megtanult citerázni…

A séi citerazenekar egy esztendeje alakult. Az önkormányzat vásárolt hangszereket, a művelődési házban kaptak próbatermet, Zsiga pedig tiszteletdíj nélkül, ingyen tanítja őket. Általában hetente két dalt tanulnak, semmi kotta és más cifrázás: soronként lesik el Zsigától a fogásokat, néha Zoltán videóra veszi az „edzőjük” játékát, aztán megosztja a többiekkel az interneten, mondják, abból is lehet tanulni.

Több fellépésük is volt már: a séi rendezvényeken majdnem mindig játszanak, de Vasegerszegre, Kemenesmagasiba is hívták már őket. Most éppen szombatra „gyúrnak”: a sárvári Simon-Júdás vásáron lépnek fel, nagy az izgalom, hiszen ilyen nagy forgatagban még nem játszottak. Aztán rá egy hétre, a Márton-napi vásáron a múzeumfaluban szerepelnek, ott ahol Zoltán beleszeretett a citeraszóba…

Nincsenek nagyratörő terveik: szeretnének néhány új tagot becserkészni, és tovább játszani – a maguk és mások örömére. Zsiga szeretné, ha jövőre Körmenden minősítést szereznének. Azt mondja, csak az ezüst vagy az arany jöhet szóba. Alább nem adják…

Nagy Ildikó

Forrás: vaol.hu