Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Author: Sörös István

Húsvét 5. vasárnapja

2019. május 19.

  • Május hónapban az esti szentmisék előtt ¾ 7-től litániát imádkozunk!
  • Kedden este 8-kor a Székesegyházban Kiss Zsolt a Pannonhalmi Apátság orgonistájának hangversenye lesz, jegyek a koncertre még kaphatók kedden a Püspöki Palotában kialakított Látogatóközpontban.
  • Az elmúlt évek kiemelkedő egyházmegyei programja a Szombathelyi Székesegyházban megtartandó jubiláns házaspárok találkozója. Az idei évben június 22-én, szombaton a délelőtt 10 órakor kezdődő püspöki szentmisére azokat a házaspárokat hívjuk, akik az idei évben ünneplik az 5. évfordulótól kezdve öt évenkénti felosztásban (10., 15., 20., stb.) a házassági évfordulójukat. A pontos névsort és a házasságkötés idejét továbbítanom kell a Püspöki Hivatalnak, ezért kérem, hogy akik ezen az ünnepségen részt tudnak venni, a mai nappal bezárólag jelentsék részvételi szándékukat a szentmise után a sekrestyében.
  • Ezen a hétvégén mind a négy községben elhelyeztünk egy perselyt, amelybe a Magyar Kolping szövetséghez társulva a Közel Keleten élő üldözött keresztények javára helyezhetjük el adományainkat!
  • Jövő hétvégén Hősök vasárnapja lesz, a szentmiséket követően megemlékezést tartunk a Hősi emlékműveknél.
  • Jövő vasárnap egyben Európai Parlamenti választások is lesznek, éljünk állampolgári jogunkkal és kötelezettségünkkel, s menjünk el szavazni.
  • Piusz pápa az egyik legnehezebb időben vezette az egyházat 1939 és 1958 között, néhány évvel ezelőtt sikerült sajtó alá rendeznem a Pápa, aki szembeszállt Hitlerrel című könyvet, most, mintegy ennek folytatásaként az elmúlt hónapokban XII. Piusz pápa házvezetőjének naplóján dolgoztam, és sikerült sajtó alá rendeznem, amely az elmúlt héten jelent meg az Ecclesia Kiadó gondozásában. Akik érdeklődnek a téma iránt és szeretnék megrendelni a könyvet, kérem, hogy most a szentmise után jelezzék szándékukat a sekrestyében. A könyv ára 2.990 ft.

Dr. Perger Gyula plébános

 

 

Húsvét 4. vasárnapja

2019. május 12.

  • Ma a papi és szerzetesi hivatások világnapja van, imádkozzunk új papi és szerzetesi hivatásokért, imádkozzunk papjainkért és imádkozzunk kispapunkért Ágostonért!
  • A múlt vasárnapi perselyadományt, amelyet a templom javára adtatok, ezúton is köszönöm.
  • Hétfőn fatimai engesztelő napunkon a szentségimádás fél 7-kor kezdődik, 7-kor pedig a szentmise elfogadható időjárás esetén a Lourdes-i barlangnál. A szentmise főcelebránsa Czank Gábor atya lesz, aki a szentségimádás alatt a gyónók rendelkezésére áll. A szentmise után a körmenet az Újvári utcán halad végig, kérem, hogy az ablakokat gyertyával világítsuk, meg illetve virággal díszítsük. Minél többen imádkozzunk együtt ezen az estén,- amely a jelenések 102. évfordulója is- Magyar Hazánkért, s annak lelki megújulásért
  • Május hónapban az esti szentmisék előtt ¾ 7-től litániát imádkozunk!
  • Szombaton délután 6-kor a toronyi templomban Leidl Balázs és Kovács Júlia Torony-szombathelyi hívők esküvője lesz, imádkozzunk az új házaspárért!
  • Az elmúlt évek kiemelkedő egyházmegyei programja a Szombathelyi Székesegyházban megtartandó jubiláns házaspárok találkozója. Az idei évben június 22-én, szombaton a délelőtt 10 órakor kezdődő püspöki szentmisére azokat a házaspárokat hívjuk, akik az idei évben ünneplik az 5. évfordulótól kezdve öt évenkénti felosztásban (10., 15., 20., stb.) a házassági évfordulójukat. A pontos névsort és a házasságkötés idejét továbbítanom kell a Püspöki Hivatalnak, ezért kérem, hogy akik ezen az ünnepségen részt tudnak venni, jövő vasárnappal bezárólag jelentsék részvételi szándékukat a plébánia hivatalban a fogadóórán vagy a sekrestyében.
  • Jövő hétvégén mind a négy községben elhelyezünk egy perselyt, amelybe a Magyar Kolping szövetséghez társulva a Közel Keleten élő üldözött keresztények javára helyezhetjük el adományainkat!
  • Örömmel hirdetem, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumánál novemberben benyújtott pályázaton a bucsui templom külső felújítására 9 millió forintot nyertünk, amelyhez még kértem Püspökség támogatását, akiktől 4 millió forintot kaptunk, így jövő héten megkezdődik a bucsui templom teljes külső felújítása.

Dr. Perger Gyula plébános

 

Érem-közelben!

SÉ SE – URAIÚJFALU SE 5:2 (2:2)
Sé, 100 néző. Vezette: Hérincs Csaba.
Góllövő: Werderits Balázs (2), Kovács Krisztián, Sümegi László, Vándori Ákos.

Rövid tudósítás a meccsről:
„A kezdeti ismerkedés után meglepő módon a vendégcsapat nyugodott meg előbb és az első negyedóra végére kétgólos előnyt szerzett. Aztán a hazaiak is magukhoz tértek és még az első félidőben kiegyenlítettek, sőt ha pontosabbak vezetést is átvehették volna. A második félidőre egy felpaprikázott Séi csapat jött ki és átvette a játék irányítását. Fölényük gólokban is megmutatkozott és magabiztos győzelmet arattak, ezért a hozzáállásért minden játékosuk dicséretet érdemel. Összességében jó játékvezetés mellett, egy végig küzdelmes, színvonalas mérkőzést nyertek meg megérdemelten a Séiek egy jól felkészített, masszív csapat ellen”. Csapatunk hivatalosan is bejelentkezett a dobogóért! Továbbra is ezzel a hozzáállással és akarattal kell játszani és akkor… Köszönjük Szurkolóinknak, hogy ezúttal is a csapat mellett álltak, nélkülük nem sikerült volna! Ifi csapatunk kettős emberhátrányba került már az első félidőben, ennek ellenére becsülettel küzdöttek fiataljaink, de a vereséget ne tudták elkerülni (3:7). A gólokat Kiss Bálint, Horváth Valentin és Bogyai Bálint szerezték. Hétvégén újabb hazai meccs következik, egy újabb rangadón a Szeleste csapatát fogadjuk!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Folytassa Sé!

SÉ SE – URAIÚJFALU SE
Sé, 2019.05.19. 17.30.
Ifi meccs: 15.30.

Ahogy közeledik a bajnokság vége egyre élesedik a helyzet! Elmondhatjuk, hogy harcban vagyunk a dobogós helyezésekért! Ilyen is régen volt! Számunkra most már minden meccs egy rangadó! Így lesz ez vasárnap is, hiszen egy masszív, több éven keresztül magasabb osztályban játszó csapat látogat hozzánk! Több rutinos játékossal rendelkeznek, akik köré tehetséges fiatalok kerültek! Nem lesz egyszerű dolgunk, de az eddig jellemző hozzáállással és szurkolóink segítségével újabb győzelemre készülünk! Várunk mindenkit vasárnap késő délután az Aranypatak Arénába!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

1 %, de hova?

Kedves Falubeliek!

Húsz évvel ezelőtt jött létre az „ÖrökSÉgünk” Alapítvány és azóta dolgozik azért,  hogy a falu szellemi és tárgyi örökségét megőrizze, kulturális életét a hagyományos értékekre irányítsa.

Azzal a kéréssel fordulunk Önökhöz, hogy személyi jövedelemadójuk 1 %-ával támogassák alapítványunkat és ezen keresztül járuljanak hozzá a falu értékeinek gyarapításához. Eddig a személyi jövedelemadó 1 %-ából befolyt összegeket többek között játszótér építésére,  templomfelújítás támogatására, Betlehem készítésére, adventi világítótestekre, hősi emlékmű állítására, temetői harangláb tetőszerkezetére, adventi és húsvéti hagyományőrző rendezvényekre, … fordítottuk.

Tevékenységünkről rendszeresen beszámoltunk a Séi Telegráfban.

Nagy feladatunk jelenleg a közösségi célú templomkert vásárlása miatti kötelezettségünk  rendezése. E kertben park, ivókút, sétány, pavilon, stb. lesz a falu közepén.

Amennyiben szeretnék, hogy személyi jövedelemadójuk 1 %-a községünkben maradjon és egyetértenek céljainkkal, kérjük, hogy a helyben működő „ÖrökSÉgünk” Alapítványnak ajánlják fel az SZJA 1 %-át. Örömmel vennénk, ha ismerőseiknek, barátaiknak is szíves figyelmébe ajánlanák ezt a lehetőséget.

Adószámunk: 18889150-1-18

Számlaszámunk: 12094507-01612893-00100007

Köszönjük, hogy támogatólag figyelemmel kísérik tevékenységünket.

Tisztelettel:

„ÖrökSÉgünk” Alapítvány

Viharos győzelem!

BOZSOK SE – SÉ SE 2:3 (0:2)
Bozsok 100 néző. Vezette: Benkő Bence.
Góllövő: Werderits Balázs (2), Haraszti Patrik.

Viharos, orkán erejű szélben kezdődött a mérkőzés. Az irreális körülményekhez csapatunk alkalmazkodott jobban és enyhe mezőnyfölényben játszott. Ennek eredményeként kétgólos előnnyel vonulhatott szünetre. A második félidőben a biztos vezetés tudatában túlzottan is megnyugodtak játékosaink, több lett a pontatlanság, keveset volt a földön a labda. Ellenfelünk az utolsó negyedórához érve egy szerencsés gólt szerzett. Meleg lett a pite, de álltuk a sarat és a meccs vége előtt egy kontrából jogos tizenegyeshez jutottunk és eldőlt a meccs, az újabb hazai gól már csak a szépítésre volt elég. Ezúttal nem is elsősorban a játék, hanem a töretlen győzni akarás hozta meg az újabb sikert, így csapatunk továbbra is harcban van az érmes helyezésért! Köszönjük Szurkolóinknak, hogy ilyen időben is a csapat mellett álltak! Ifi csapatunk majdnem bravúrt ért el, de végül minimális, 2:1 arányú vereséget szenvedett. A gólt Fehér Levente szerezte. A küzdelem vasárnap folytatódik, amikor is az Uraiújfalu csapatát fogadjuk!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Kérdőíves vizsgálat szakdolgozathoz

Tisztelt Válaszadó!

A kérdőív segítségével az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében készülő dolgozatomhoz gyűjtök adatokat. Kutatásomban a szombathelyi agglomerálódó térség falvainak urbanizációs sajátosságait vizsgálom. Sé, mint agglomerálódó község kérdőíves vizsgálata nélkülözhetetlen segítséget nyújtana munkámhoz. 

Az adatokat csak összesítve elemzem és mutatom be, úgy, hogy az egyéni információk sehol sem lesznek azonosíthatóak.

A kérdőív kitöltése önkéntes és anonim, körülbelül 10 percet vesz igénybe.

Rozs Dorina

elsőéves angol-földrajz osztatlan tanárszakos hallgató

Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ

Az online kérdőív linkje:

https://forms.gle/S4FXL3UNy3kPJSTL8

Hídfelújítás

A napokban megújult az Arany-patak felett átívelő híd betonkorlátja. A munkálatok kivitelezése társadalmi munkában, valamint az önkormányzat festékanyag-hozzájárulásával jött létre.

A kétnapos munka során (május 1-2.) a régi festékanyag eltávolítása után a híd korlátjának megsérült részeit javították ki, majd az alapozó- és a betonfesték felvitele végeztével a híd mindegyik végére fényvisszaverő prizmák kerültek fel.

A munkálatok oroszlánrészét Bálint Gábor végezte. Kiss Barna és Kiss-Vincze Eszter biztosított a munkához szükséges infrastruktúrát (áramot, vizet), valamint a híd felvirágoztatását. Bálint Gertrúd képviselő és Simon Krisztián a festési munkálatokban segédkezett, Sé Község Önkormányzata pedig festéshez szükséges anyagokat biztosította.

A híd tisztítása során előkerült az építés 1972-es dátuma is, tehát 3 év múlva megrendezhetjük az 50 éves hídi vásárt.

Köszönjük hídfelújításon részt vevők kezdeményezését, elvégzett munkáját.

Sörös István polgármester

Ilyen volt

 

Ilyen lett.