Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Author: Sörös István

Az MLSZ TAO program újabb eredményei egyesületünk életében

Tisztelt Lakosság, Tisztelt Olvasó! Ezen fórum adta lehetőséget kihasználva, engedjék meg, ahogy már korábban ígértem röviden tájékoztassam Önöket az MLSZ TAO program eredményeiről. Rövid áttekintés, hogy mi is az a TAO program, egyesületünkre vetítve, azoknak, akik még nem vagy keveset hallottak róla. Mi már nyolc éve kezdtük ezen program által megfogalmazott célok kihasználását. Ekkor volt, amikor a kormány úgy döntött, hogy lehetőséget ad a cégeknek, vállalkozásoknak, hogy a társasági adójuk 70%-ának mértékéig támogathassák az úgynevezett látvány csapatsportokat, többek között a labdarúgást is. Ezzel is próbálták elősegíteni az amúgy már eléggé haldokló falusi sportéletet. Az erről született kormányrendeletben foglaltak alapján nemcsak az egyesületek, mint támogatottak, hanem a cégek, vállalkozások, mint támogatók is érezhetik pozitív hatását a programnak. Az évek során számtalan finomítást hajtottak végre, hogy a program, illetve annak elszámolása mindenki számára egyszerű és könnyen érthető legyen! Nyilván a programról, bárki számára, akit mélyebben érdekel, vagy esetleg kedvet kap támogatóvá előlépni részletesebb tájékoztatást is tudok adni!

Ezen bevezetés után rátérek a mi beruházásainkra. Csak röviden az elmúlt egy-két év kiemelt történéseiről. Tavaly elkészült az automata öntözőrendszer, illetve önjáró fűnyíró traktort szereztünk be (korábban is történt már beszerzés, így már ez a második volt). Tavaly előtt felújítottuk a pályát és az öltöző tetőszerkezetét, illetve kialakítottuk a terasz részt. Előtte években megtörtént az öltöző felújítás, mint az egyik legnagyobb beruházás. Minden évben sportfelszerelések és sporteszközök beszerzése is történt. Ugyan nem a TAO programhoz kapcsolódik, de megemlítem, mint az egyik legnagyobb sikert, hogy közben 2015-ben nyertes pályázatot adtunk be egy kilenc személyes kisbusz beszerzésére! Ezekről már többször beszámoltam, nem biztos, hogy mindenkinek újdonságot jelent.

A 2017/2018. évi pályázati ciklus keretén belül, az idén tavasszal történt beruházások viszont még nem biztos, hogy mindenki előtt ismertek. Tehát kiépítésre került a biztonsági korlátrendszer, ami előírás az egyesületek számára. Új kispadok kerültek kiépítésre. Elkészültek, illetve véglegesítésre kerültek a lelátók. Az utánpótlás csapatunk részére, ami a legnagyobb örömet okozza nekik, Adidas melegítők kerültek beszerzésre. A beruházások értéke meghaladta a 9 M Ft-ot! Aki kilátogat a Séi Búcsúi Hétvégére, személyesen is meggyőződhet mindezekről!

A 2018/2019. évi pályázatunk tavasszal került beadásra. Idén nagyobbat mertünk álmodni az eddigieknél! Fő szempont volt, hogy maga a falu még többet profitáljon a beruházásokból! Négy fő projektelem alkotja a pályázatunkat. Az egyik egy nagy-teljesítményű multifunkcionális traktor, kiegészítő tartozékokkal, úgymint szárzúzó, sószóró, toló lap. Nem kell ecsetelnem, hogy mennyi gond, probléma megoldódik ezen eszközzel, a falu egész területén! A másik az öltözőépület napelemes rendszerrel történő ellátása. Évek óta gond az öltöző fűtése, eddig ez olajradiátorokkal történt, nem kevés pénzért, ez tovább nem terheli az önkormányzat költségvetését! A harmadik az öltöző és a sportpálya terület villamos hálózatának felújítása, korszerűsítése. Szükségszerű, mert elavult az elektromos rendszer, nem megfelelő a kapacitás ahhoz, hogy több áramforrás is egyszerre működhessen, legyen az falunap vagy más rendezvény! A negyedik pedig egy parkoló kialakítása a sportpályán kívüli területen. A pálya területe rendben van, gépjárművel behajtani már nem lehet, így elengedhetetlen egy parkoló kiépítése! Szerintem nem szükséges tovább indokolnom ezen beruházások fontosságát! A pályázat összértéke meghaladja a 16 M Ft-ot! Az elbírálás folyamatban van, jó esély van rá, hogy ismét pozitív eredményekről tudjak hamarosan beszámolni!! A beruházások, beszerzések 2019 tavaszán fognak megtörténni!

Ami nagyon fontos, a pályázatok felépítéséről pár szót. Minden pályázat a támogatás összegéből, illetve az önerőből áll!

Kezdjük a támogatással. Ez a projekt 70%-a, amit a cégek, vállalkozások adják a társasági adójuk felajánlásával. Nyilván nem úgy, hogy tessék, itt van. Ez egy hosszú folyamat, meg kell keresni őket, be kell mutatni a beruházást, illetve meg kell győzni őket, hogy a támogatásuk jó helyre kerül! Az elmúlt években kiemelt támogatóink voltak az Elektromol Kft., ügyvezető Molnár Sándor, a Vasi Full-Táv Kft., ügyvezető Rácz István, a B&I Kft., ügyvezető Bánfi Péter és a Medical Systems Hungary Kft., ügyvezető Pusztai László. Fontosnak tartottam kiemelni az urakat és cégeiket, mert ha ők nem állnak mellénk, akkor nincs miről beszélni. Egyúttal ezen a „csatornán” is arra buzdítom a helyi vállalkozásokat, cégeket, hogy támogassák az idei pályázatunkat, mivel itt már nem elég, ha csak a fent említettek nyújtanak segítő kezet!

A másik elem az önerő. Ez a projekt 30%-a. Ezt MINDEN ÉVBEN A HELYI ÖNKORMÁNYZAT BIZTOSÍTJA! Az évek során, a kezdeti nehézségek kiküszöbölése után mindenki megértette, hogy amit akarunk, az nem csak a sportról, a fociról szól, hanem a falu érdekeit szolgálja! Hiszen sok központi rendezvény, esemény is történik a sportpálya területén, mondhatjuk, ez a falu egyik központja, ráadásul sok ember megfordul itt, így nem mindegy milyen képet mutatunk magunkról, milyen vélemény alakul ki rólunk! Nem volt egyszerű ezt megértetni, de tavaly és idén már a testület minden tagja, a polgármester úrral az élen, teljes mellszélességgel mellénk állt! EGYÉRTELMŰ döntés született a 2018/2019. évi pályázattal kapcsolatban, a fentiekben már említett projektelemekre, a helyi honatyáink egyhangúan szavazták meg a projekt önrészeként szolgáló 5 M Ft-ot!! Köszönet érte! Jár a nagybetűs GRATULÁCIÓ!!!

Természetesen nem elég egy projektet, egy adott évi pályázatot beadni és kész. Bár az sem egy egyszerű történet, a különböző igazolások, hatósági engedélyek, stb. Azt menedzselni kell, után kell követni, kapcsolatot kell tartani az illetékesekkel. Elmondhatom, hogy egyesületünk elnökségének minden tagja sokat tesz azért, hogy az adott projekt megvalósulhasson. Kapcsolatrendszerünket kihasználva vittük sikerre az eddigi beruházásokat, beszerzéseket és ezt tesszük ezután is!!

Köszönöm mindenkinek, aki segíti tevékenységünket, amit ugye minden elnökségi tag társadalmi munkában csinál! Akár csak úgy is, hogy biztató szavakkal nyújt támogatást! Már egy ilyenfajta dicséret is sokat segít a folytatáshoz és ad újabb lendületet a nem kevés feladat elvégzéséhez, megvalósításához! Azt kívánom, hogy legyen minden területen összefogás, alakuljon ki egy jó közösség, mert így lehet előrelépni! A sportegyesületnél mi is ezért dolgozunk!

Végezetül engedjék meg, hogy pár képpel illusztráljam a beruházásokat, mondhatnám úgyis milyen volt és milyen lett!! A képek között található egy drónfelvétel is, ami a pályát, mint egy egész egységet szimbolizálja!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket és azt, hogy mindezt az írást végigolvasták!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Idegenben is kell a „pontos” játék!

PECÖL KSE – SÉ SE
Pecöl, 2018.09.23. (vasárnap) 16.00. Ifi meccs: 14.00.

Eddig idegenben nem túl fényesen szerepeltünk, mindkét meccsünket elveszítettük! A hazai makulátlan mérleg mellé, most már idegenben is pontokat kell szereznünk,hogy a végelszámolást majd jó pozícióba várhassuk! Ellenfelünket nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy van egy-két „spíler” náluk, akikre oda kell figyelni! Mindenesetre a játékosok hozzáállása biztató, mely remélhetőleg jó eredménnyel fog párosulni! Várjuk Szurkolóinkat!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Értesítés eboltásról

Értesítjük az ebek tulajdonosait, hogy Sé községben a kutyák veszettség elleni szervezett oltása és féregtelenítése 2019. szeptember 28-án /szombaton/ 09.00-11.00 óráig a Séi Közös Önkormányzati Hivatal (Sé, Szabadság u.29.) előtt lesz.

Minden 3 hónapot betöltött kutya veszettség elleni oltása évente kötelező.

A helyszíni oltás díja: 4.000,- Ft/eb.

Kérjük az eb(ek) oltási könyvét szíveskedjenek magukkal hozni, mert azok pótlásáért 500,- Ft-ot fizetni kell.

Lehetőség van háznál történő oltásra, díja: 4.500,- Ft.

Ennek előzetes bejelentése a 0630/956-6551-es telefonszámon Dr. Sándor Csabánál lehetséges.

Az oltásra csak a tartósan megjelölt (chip) ebek kerülhetnek. Tudjuk ezt a helyszínen pótolni, ennek ára: 4.000,- Ft. Ebben az esetben a várakozás pár perccel meghosszabbodik.

Az oltáshoz a kutyákat pórázon, az ebbel bánni tudó személy vezesse.

Dr. Sándor Csaba állatorvos

 

Sé SE – Sitke KSE 4:1 (3:0) 

Sé, 100 néző. Vezette: Gacs Péter.
Góllövő: Uri Tibor (3), Haraszti Patrik.

Rövid tudósítás a meccsről:
„Búcsúi mérkőzés került megrendezésre Sében. Sok néző volt kíváncsi, hogy a hazai csapat folytatja-e az otthoni gólerős játékát. A vendégcsapat erre a mérkőzésre már teljes sorral érkezett és ez az egész mérkőzésen meg is látszott a teljesítményén. A hazaiak korán vezetést szerzetek, majd a továbbiakban is nyomás alatt tartották ellenfelüket. A helyzetek nagy-része most kimaradt, de így is jelentős hazai előnnyel vonultak szünetre a felek. A második félidő első tíz perce a vendégeké volt, ekkor szépítettek is. Utána a Séiek magukhoz tértek és végig uralták a mérkőzést, bár a helyzetek kihasználásával továbbra is hadilábon álltak, még tizenegyest is hibáztak. Összességében a Séi csapat, csapatkapitánya, Uri Tibor vezérletével magabiztos győzelmet aratott a szimpatikus, helyenként tetszetős játékot bemutató vendégek ellen”.
Jó hangulat volt a meccsen, sajnálhatják, akik nem látták! Majd legközelebb… Köszönjük a szurkolást!!!
Ifi csapatunk tíz alatt meg sem állt!! Győztek a gyerekeink 10:0-ra!! A gólokat Horváth Valentin (5), Farkas Kevin (2), Nyári Krisztofer, Pesz Benjamin és Fenyvesi Gábor szerezték. Tehát mindkét csapatnak jár a nagybetűs GRATULÁCIÓ!!! Csak így tovább!!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Búcsúi meccs!

SÉ SE – SITKE KSE
Sé, 2018.09.16. 16.30.
Ifi meccs: 14.30.

Immár az ötödik mérkőzés következik, ezúttal újra itthon, ráadásul Búcsúkor! Van mit jóvátenni ismét, hiszen az elmúlt fordulóban nem várt vereséget szenvedtünk. Ezúttal ismét számunkra ismeretlen ellenfelet fogadunk, akik nem kezdték jól a bajnokságot, de ebből nem szabad kiindulni! Hazai pályán viszont eredményesek vagyunk, a sorozatnak folytatódnia kell! Ehhez várjuk szurkolóink segítségét! Természetesen várunk minden érdeklődőt, nézzék meg Sé labdarúgó csapatát, Sében a z Aranypatak Arénában!
Várunk mindenkit!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Nem és nem!

MERSEVÁT SE – SÉ SE 4:1 (1:1)
Mersevát, 100 néző. Vezette: Szabó Zoltán.
Góllövő: Haraszti Patrik.

Megint borítottuk a papírformát, hiszen előzetesen mi számítottunk a mérkőzés esélyesének, ennek ellenére pont nélkül kellett hazajönnünk a messzi távolból! Ez nagyon szomorú… Semmi nem jött össze ezen a mérkőzésen. Voltak helyzeteink, nem is kevés, főleg az első félidőben, de azok kimaradtak. Ellenfelünk szerzett vezetést, amit a félidő végén kiegyenlítettünk. Ám ahelyett, hogy ez minket nyugtatott volna meg, a második félidőben nem tudtuk összeszedni magunkat. Ellenfelünk ezt kihasználta és elkerülhető, szerencsés gólokat szerezve, magabiztos győzelmet aratott. Nem erre számítottunk… A Búcsúi hétvégén, vasárnap, amikor is a Sitke csapatát fogadjuk, javítani kell!!! Ifi csapatunk az első helyezett otthonában értékes döntetlent játszott!! Mindkét gólt Molnár Balázs szerezte. Csak így tovább! Továbbra is várjuk szurkolóinkat a meccsekre, most ők is sokat segíthetnek!

A szezonra érvényes bérletek a mérkőzéseken vagy a Gejzír Sörözőben megvásárolhatóak, egységesen 5.000.-Ft-os áron!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Séi címer kerámián

Bálint Gertrúd önkormányzati képviselő felajánlásaként  a Séi Búcsúi Hétvégén megvásárolható  Sé község címere plaketten, mely kitehető kapura, bejárati ajtóra, de akár a szoba dísze is lehet. A kerámiára festett címer Hermesz Anikó bátaszéki keramikus munkája.

A befolyt összeget a Templomkertben felállítandó Ivókút létrehozására ajánlja fel az ötletgazda.

Ha séi vagy, légy séi!

Tisztelt Lakosok!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az elmúlt évek folyamán jelentős probléma alakult ki községünkben a lakcímbejelentéssel kapcsolatosan. Bár a valóságban a séi lakosok száma egyre növekszik, a községünkben hivatalosan bejelentkezett lakosok száma sajnos csökken. Számos, községünkben lakó személy indokkal vagy indokolatlanul, de egyértelműen jogszabálysértő módon elfeledkezik bejelentkezni a séi lakóhelyére.

Ezen lépésével a bejelentkezés nélküli itt lakó évről évre jelentős hátrányt okoz az önkormányzatnak, és így a falu teljes lakosságának. A község így kevesebbet tud költeni fejlesztésekre, utakra, közvilágításra. Ezen kötelezettség a polgárnak mindössze 10 percét veszi igénybe, a községnek viszont komoly segítséget jelentene.

A lakcímbejelentésre vonatkozó szabályokat a polgárok személyi adatok és lakcímek nyilvántartásáról szóló 1992.évi LXVI. tv., valamint a végrehajtásáról rendelkező 146/1993.( X.26.) Kormány rendelet  tartalmazza.

A polgár köteles beköltözés után három munkanapon belül lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címét nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni !!

A bejelentést a polgár  a Séi Közös Önkormányzati Hivatalban, illetve  Járási Hivatalban, vagy bármely kormányablakban megteheti. Hivatali munkatársaink természetesen segítséget nyújtanak Önöknek.

A lakcímbejelentésre a személyesen érintett személy, törvényes képviselője, meghatalmazottja jogosult. A lakcímbejelentéshez szükséges a hivatalban átvehető lakcímbejelentő lap kitöltése, valamint érvényes személyazonosító igazolvány, vagy más személyazonosításra alkalmas okmány, illetve lakcímet igazoló hatósági igazolvány. Ha az igazolvány kiadására lakcímváltozás miatt kerül sor, az eljárás illetékmentes, tehát ingyenes Önnek.

Kérjük amennyiben Sében él, jelentkezzen be Sébe, és segítse ezzel is községünket!

Sé Község Önkormányzata

Tájékoztatás fűtéstámogatásról

Értesítjük a lakosságot, hogy a Kormány 1364/2018. (VII. 27.) Korm. határozata értelmében a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások is egyszeri természetbeni támogatásban részesülhetnek.

A Korm. határozat végrehajtásához készült eljárásrend értelmében, azok a háztartások (Háztartás alatt a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdése alapján az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közösségét értjük.), akik a téli rezsicsökkentés keretében még nem részesültek semmilyen formában támogatásban, kérelmüket

  1. október 15. napjáig formanyomtatványon beadhatják a Séi Közös Önkormányzati Hivatalban (Sé, Szabadság u. 29.)

A formanyomtatványon nyilatkozniuk kell arról, hogy milyen formában kérik az igényelendő juttatást (tűzifa, szén, propán-bután palackos gáz, propán-bután tartályos gáz, fűtőolaj, pellet/brikett)

A nyomtatvány elérhető a Séi Közös Önkormányzati Hivatalban (Sé, Szabadság u. 29.), illetve a honlapról (www.se.hu) is letölthető.

A nyomtatvány letölthető itt: Rezsicsökkentés nyomtatvány 2018

A természetbeni támogatás a fűtőanyagra vonatkozik, a támogatás nem fedezi az egyéb, például szállítási, darabolási költségeket.

Felhívom a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy az igénybejelentés megalapozottságát az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ellenőrzi.

2018. október 15-ig csak az igénybejelentés megtételére van lehetőség az igényelt támogatás kiosztásáról, átvételi helyéről majd egy későbbi időpontban adunk tájékoztatást a Kormány további – később meghozandó – döntései értelmében.

A határidő jogvesztő, későbbi benyújtást nem áll módunkban elfogadni!

Az adatkezelési tájékoztató letöltheő itt:

Rezsicsökkentés adatkezelési tájékoztató 2018

 

Sörös István polgármester

Mosoly Klub

Az égiek nem voltak kegyesek hozzánk,a kirándulásunk sírós időben indult. A buszon ennek ellenére vidáman kezdtünk, megalapoztuk a későbbi hangulatunkat egy kis munícióval.
Első állomásunk (nem véletlenül írtam ezzel a szóval) Fertőszéplakra, a Vasúti Lámpamúzeumba vezetett. A vasút történetét a lámpákon keresztül (mondhatni lápaszögből) ismertük meg. Ennyi világító, -a mozdonyokkal, kocsikkal és egyáltalán a vasúttal kapcsolatos, -eszközt sehol nem látni ekkora magángyűjteményben. 40-év megszállott gyűjtőmunka kincseit láttuk, és élveztük a történeteiket.
Ezután a Taródi várba vezetett az utunk, amit többen is láttunk már sok-sok évvel ezelőtt. Kíváncsian vártuk, történt-e változás azóta, mióta az ifj. Taródi vette át édesapja életművét. Személy szerit én csalódással vegyes érzelmekkel csodálkoztam rá a régi emlékekből felidézett dolgokra. Állagmegőrzés alig-alig történik, idegenvezetés, vagy valamilyen elbeszélés a vár történetéről szóba sem jöhet. Klubunk nevéhez híven mosolyt csalt a tulaj arcára, amikor spontán jótékonykodtunk. A belépő díjat mindenki megfejelte pár száz forinttal.
Mivel az égiek továbbra is sírósan néztek ránk, a plázában folytattuk Sopronnal való „ismerkedést”. Erről különösebben nincs mit megjegyezni, a kávézóban jól éreztük magunkat egy-egy süti,kávé, vagy ital mellett beszélgetve. Jó társaságban észrevétlenül szalad az idő, állapítottuk meg, miközben igyekeztünk a Gyógygödörbe.
No, ez az a gödör, amibe az ember szívesen beleesik. Az ide betérő vendég hamar meggyógyul, ha éhes, vagy szomjas. Finom vacsorát költöttünk el, folytatva a jó hangulatú társalgást.
Ezután utunk fénypontjának számító kultúrprogram következett. A Civitas Pinceszínház előadását élvezhettük.
„A közönség egy középkori pincébe lép be, ahol az egyedi, sajátos hangulat már a kezdetben „lélekfogó”. Itt valami más, valami nem hagyományos fog történni… Hol itt a „színház”?… Hol lépnek fel a színészek?…Minden kiderül, ha megkezdődik a játék, a misztérium, az életmese!”
Ezekkel a gondolatokkal szembesültünk belépve a világot jelentő –pincébe. Rejtő Jenő, Tabi László és más szerzők műveiből kaptunk egy kis ízelítőt. Meghökkentő pillanatképek, kacagtató kabarétréfák, elgondolkodtató jelenetek szórakoztattak bennünket.
De mivel minden jónak vége szakad egyszer, az előadásnak is vége, indulni kellett hazafelé.
Sietve futottunk a buszunkhoz, annál is inkább mert az ég változatlanul bömbölte az esőt a fejünkre. Persze ez csak víz,- mondogattuk, és tudtuk ez is csak azért van,hogy jól megázva nevessünk magunkon.
A Mosoly Klub tagjai bár elcsigázottan érkeztek haza, de elégedetten gondolnak majd visza a Soproni esős kirándulásunkra.

Matecsik Mercedesz