A nyár híreiről Tóth Henriette óvodavezető adott rövid tájékoztatást:
„Nagy várakozás és készület előzte meg június 30-át óvodánkban, melyre meghívtuk a leendő óvodásokat is. Juniálisra, kerti mulatságra készültünk, szabadtéri rendezvénnyel! „Itt jó gyermeknek lenni!”
Tudjuk, hiszen minden nap igyekszünk változatos tevékenységeket kínálni óvodásainknak. A Juniális napján különösen is fontos volt ez számunkra. A programon nem csak a gyerekek, de a felnőttek is jól érezték magukat, hiszen sokféle programból válogathattak. Volt egy kis mondókás, játékos foglalkozás Kővári Réka néptáncpedagógus vezetésével, arcfestés, tetoválás, ugrálóvár. Az édesanyák süteményeket sütöttek, a dajka nénik hideg frissítőket készítettek, amit meg lehetett vásárolni a gyerekek legnagyobb örömére. Az udvaron volt színes lufi hajtogatás, a változatos figurákat örömmel vitték haza, hogy még otthon is emlékezhessenek erre a különleges élménynapra. A helyszínre látogattak a tűzoltók, akik megmutatták autójukat, eszközeiket, és sor került egy kis szirénázásra is. A gyerekek megismerkedhettek a rendőri munka sokrétűségével is. A délutánunk még egy kiemelkedő programja volt Kunhegyesi Tibor kutyakiképző csapatának bemutatója, kutya simogató és családi vetélkedővel együtt.
Hát mi itt a Mesevilág Óvodában ezzel a rendezvénnyel zártuk a 2022-2023-as tanévet és nyitottuk meg a nyári életet.
A nyári időszakban is fontos, hogy az óvodai életet olyan tartalommal töltsük meg, amely bár egy kicsit eltér a megszokottól, mégis színes, változatos, és élményekkel teli legyen. Sokat tartózkodtunk a szabadban, reggel jó idő esetén már az udvaron gyülekeztünk, igyekeztünk kihasználni az óvodaudvar adta lehetőségeket, a sok játékot.
Most elérkezett a várva várt szabadság ideje, 4 hétre elcsendesedik a Mesevilág óvoda! Aztán augusztus 20.-a után újult erővel várjuk a gyerekeket!
Kicsi üröm az örömben, hogy egy kedves kolléganőnk távozása miatt új felkészült óvodapedagógust várunk csapatunkba! Várjuk a jelentkezőket!” – zárta szavait Tóth Henriette óvodavezető.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.