Ahány ház, annyi szokás – ám a trendeknél a gyeplő: mi, magyarok is szívesen haladunk a sodrással, azonban a nemzetközi vonaltól eltérő, nüansznyi különbségek a lakások, házak belső tereiben felfedezhetők. Változtak a trendek, a minimál azonban tartja a frontot. Kiss Eperke belsőépítész adott választ a kérdéseinkre a jelenleg uralkodó stílus jegyeiről. 

Szinte minden évtizednek meg­vannak a jellegzetes vonásai az építkezésben, fogalmazhatnánk úgy is, nyomot hagynak az évek az épületek külsején és a belső tereken egyaránt. Ha nagyobb településeken vagy Szombathely külső városrészeiben járunk, némi korismeret birtokában nagyjából meg lehet határozni a házak építésének esztendejét: jószerével még akkor is, ha az épületet átalakították.

A kilencvenes évek előtt felhúzott házaknál nehezebb a kormeghatározás, ha a trendet vesszük alapul: a hatvanas évektől a nyolcvanas évek elejéig épített kockaházak általában földszintesek, nagyjából 10×10 négyzetméteresek, sátortetősek, típusterv alapján épített egyenházak, beltereikben minimális eltéréssel. De a lakótelepi panelek esetében sem volt lényegi különbség, legfeljebb az emeletek számában. A kilencvenes évekkel aztán valami elindult: a tervezők kiléptek a négyzet alapú megoldásokból, 1994 táján egyre több családi házat építettek „alpesi típusra”, esetenként sokszög alapú nappalival, amely „túllógott” a megszokott kereteken – teret nyert a formabontás: ide értendők a belsőépítészeti megoldások, például az „amerikai konyha” vagy komplett ház esetén a tetőteres megoldások és a nagyjából csak „mutatóba” szánt erkélykialakítások: keskeny-hosszú elosztásuk miatt legfeljebb két ember pásztázhatta innen kényelmesen az utcát – ezeket az erkélyeket szinte kivétel nélkül az utcafrontra tervezték.

Visszagondolva: alig emlékszünk olyan erkélyes házra, ahol kihasználták volna beszélgetésre, reggelizésre: legfeljebb teregetésre a helyet. Majd színt kaptak az épületek: a kilencvenes évek elején még a pasztell volt a sláger, aztán a paletta erősebb árnyalatai is megjelentek a falakon – ez azonban már inkább a kilencvenes évek végére tehető.

A 2000-es évek meghozták a váltást: alpesi helyett inkább mediterrán típusú házakat kértek a tervezőktől a megrendelők. Érdekes egyébként, hogy a házépítés evolúciója Magyarországon e ponton törést mutatott, ugyanis a mediterrán jellegű épületek elődei nem az alpesiek, hanem az azt megelőző, 1950-es, 1960-as évektől tömegesen elterjedt sátortetős kockaházak. Itt a csavart a hagyományos formát horizontálisan és vertikálisan kissé megbontó „kiugrások” jelentik: az alaprajzban jellemzően a hálószobát, a nappalit vagy a teraszt mozgatják a főfalak vonalától kijjebbre vagy beljebbre. Függőleges irányban pedig az emelet kialakítása változott, a földszint és a felette lévő rész alaprajza nem fedi tökéletesen egymást: kisebb az emelet területe, egy-két szoba és egy vizesblokk kapott benne helyet jellemzően. A panelházaknál is beindult a változás és a „boom” is: gombamód szaporodtak az esztétikus kialakítású, élhető, téglaépítésű társasházak.

A 2000-es évek közepe pedig meghozta hozzánk is az akkor már Nyugat-Európában elterjedt minimalista stílust, mintegy ellenpontjaként a mediterránnak: puritánság, egyszerűség, szimmetria jellemzi, ám sajátos módon magába olvaszt elemeket a mediterrán és az alpesi típusból is.

Az utóbbi tíz évben azonban mintha stagnálna a trend: a minimál stílus egyeduralkodóvá vált, a változások apróbbak, árnyaltabbak.
Kiss Eperkét napjaink lakberendezési szokásairól kérdeztük.

– Vannak bevált trendek, de én azt látom, hogy inkább a modern, minimalista irányba fogunk tovább haladni. A 2019-es év színei a barna és a terrakotta, arany a bútorokon, mintás bútorszövetek és szőnyegek, márvány asztallapok és a bohém stílus – röviden összefoglalva.

A belsőépítész hozzáteszi: – Építőipari, faipari, bútoripari cégek diktálják a szezonális újításokat elsősorban, mivel új termékekkel, anyagokkal gazdagítják a palettát.

Véleménye szerint az, hogy valaki követi az aktuális trendet, nem feltétlenül ad élhető környezetet, hiszen személyiségfüggő, hogy ki milyen berendezéstől, milyen színektől érzi otthonosnak a lakását. – Úgy gondolom, hogy nem a trendiség a legmeghatározóbb tulajdonsága egy lakás belsejének, annál inkább a praktikussága és a harmóniája – hangsúlyozza.

A minimál mellett sokfelé hódít a Provance-ot idéző vintage stílus is – nálunk mindkét irány népszerűnek számít. Kíváncsiak voltunk arra, hogy van-e a magyarok lakberendezési szokásainak egyedi vonása, ami valamelyest felismerhetővé teszi, megkülönbözteti a mainstreamtől.

– Leginkább a falvakban, nagyvárosoktól távolabb eső településeken találhatunk olyan egyediségeket, mint például a nagyszülőknél a falra rögzített mindenféle kerámia­tányérok, amelyek egyfajta gyűjteményként funkcionálnak, így alakítják a helyiség hangulatát. A tájegység adta lehetőségek is változatosak lehetnek hazánkban – emeli ki a belsőépítész, hozzátéve, hogy rengeteg ember a városhoz közeli falvakban, községekben lakik, de a város ad nekik munkát, ezáltal pedig ugyanazt az impulzust kapják a vidékiek, mint a városiak. – Vagyis nem gondolom, hogy nagy különbség lenne a vidéki és a városi lakberendezés között. A falvakban családi házak vannak túlnyomó többségben, míg a városokban a sűrű beépítés miatt a lakások a jellemzőbbek. Van valami bájos abban is, ha egy régi házat belülről teljesen modern stílusban újítunk fel, míg a külseje marad olyan, amilyen – fűzi hozzá.

Felvetésünknek a fordítottja is érdekes: vajon görcsösen követik-e a magyarok az európai trendeket? Eperke úgy véli: ízlés kérdése, ki milyen környezetet érez a magáénak. – Ha építkezésen gondolkozik valaki, érdemes mielőbb eldönteni, milyen stílusú otthont szeretne kívül-belül, mert a kettő kapcsolatban áll egymással. Vegyük például a mediterrán stílusban épült családi házat, amelyet akkor érzünk kompaktnak, ha nem téveszt meg minket a belső a homlokzathoz képest. A külső és a belső harmóniája a házépítésnél is elengedhetetlen tényező.

Forrás: vaol.hu