Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Önkormányzati hírek

Hideg víz, meleg tea

Húsvét hétfő hagyománya a locsolás, mikor is a lányok akár a nem túl kellemes illatú pacsulival, vagy egy vödör vízzel találják szembe magukat, cserébe pedig hímes tojással jutalmazzák a locsolókat. Ezt is felelevenítették Sében 2017. április 17-én.

Húsvéti játszóház keretében került sor Sében néhány húsvéti hagyomány felelevenítésére. A program a már említett locsolás hagyományos, vödör vizes verziójával indult. De a húsvéti ünnepkörhöz tartozik a kiszehajtás is, melyet legtipikusabban virágvasárnap tartanak, ám a gyerekekkel közösen ezt is átélhették a jelenlévők. A gyerekek kézműves foglalkozáson szalmából kiszebabákat készítettek, melyeket végül mondókák kíséretében a Szünöse-patakba hajítottak. A kiszehajtás hagyománya területenként változik. Van, ahol elégetik a babákat, míg máshol a közeli patakba vagy folyóba hajítják a menyecskeruhába bugyolált babát, hogy elűzzék vele a telet.

A nagyobbakat húsvéti TOTÓ is várta, melyet az ÖrökSÉgünk Alapítvány állított össze. Azok, akik a legtöbb kérdésre jól válaszoltak, jutalmul kalácsot kaptak. Ezen kívül még csokitojás-keresésen és akadálypályán vehettek részt a rendezvényre látogatók, néhányan pedig a tojásba dobást is kipróbálták. Természetesen nincs a gyerekek számára húsvét nyuszi nélkül, így az állatsimogatóban nyulakkal és egy kis báránnyal találkozhattak kicsik és nagyok egyaránt.

A kissé hűvös időben jólesett a meleg tea, mellyel Horváth László önkormányzati képviselő várta a szép számú érdeklődőt.

Szabó Laura

Itt volt számukra hely…

A Séi Telegráf 1997/4. számában olvasható egy írás a fenti címmel Viszkedné Gyürüs Mária tollából. A 20 évvel ezelőtti cikkből idézünk:

„Gyakran járok a falu legcsendesebb részére, a séi temetőbe. Mindig szomorúság tölt el, ha azokra gondolok, akik már nincsenek közöttünk. Csendben nyugszanak a domb tetején az agyagos földben. Madárdal, lombsusogás kergetőznek a némasággal.

De vajon mindenkire gondolunk-e, amikor felkeressük  a temetőt? Fiatal olvasóink közül sokan nem is tudják, mi történt itt 1945 nagycsütörtökén (március 29-én).

A háború végéhez közeledtük. Falunkból három fiatal – szinte még gyerek – német katona menekült, hogy hazatérhessen szülőföldjére. A séiek civil ruhát adtak volna rájuk, de ezt nem fogadták el. Aztán megérkeztek hozzánk is az oroszok az erdő irányából. A németeket gyilkos golyók találták el, a háború befejezésének utolsó óráiban érte őket a halál. Séi férfiak temették el őket sietve a temetővel szembeni domboldalban.

A katonák a temetőn kívül nyugszanak, idegen földben, ismeretlenül. Volt-e feleségük, gyermekük? Hol élhettek korábban? Mikor ébredtek rá az otthoniak, hogy hiába várják őket haza. Családjuk nem tudhat róluk semmi pontosat. Valószínűleg eltűntnek nyilvánították őket Németországban. Az adataikat tartalmazó fémlapocskákat is a séi föld rejti magában.”

A sírt eddig egy kis beton kereszt jelezte, de az emlékezők között megoszlottak a vélemények, hol is lettek a katonák igazából eltemetve. Pár évvel ezelőtt a német hadisírgondozók segítségével próbáltuk megkeresni őket, de nem akadtunk a nyomukra a vastag töltés rétegben. Úgy tűnik, ők itt találtak végső nyugalomra.

72 évvel a történtek után a korábban jelzett jelképes sírtól távolabb – a sokak szerint legvalószínűbb helyen – sírkövet állíttattunk. A sírkövet Tóth Dezső és családja ajánlotta fel. A kis sírra márványlapon ez a felirat került: „Ismeretlen német katonák 1945”. A márványlapot és a betűk vésését szintén magántámogató finanszírozta. A sírköves mester költségeit az önkormányzat vállalta magára.

 

Új vadgesztenyefa áll a falu határában

Mint ismeretes, a tavaly július 12-i vihar számos fát is megrongált településünkön, köztük a falu határában álló idős vadgesztenyefát is.

A fa három ág tövi részénél az évek során korhadás keletkezett, amelynek káros statikai hatásai ellen a fa sokáig tudott védekezni. A vihar során a legvastagabb, a széliránnyal ellentétes oldalon álló ága lehasadt, így nagy kiterjedésű korhadt rész is napvilágra került.

A fát az önkormányzat egy okleveles erdőmérnökkel megvizsgáltatta. A szakértői vélemény szerint a fa balesetveszélyessé vált, így azt január 12-án az önkormányzat kivágatta.

A fa pótlására ma került sor. Az új vadgesztenyefát Sopronhorpácsról hozattuk. A megmaradt törzset darálásos módszerrel távolítottuk el. Az ültetőgödör készítésének munkálatait, valamint a fa szakszerű beültetését Csukás Péter irányította. Köszönjük az elvégzett munkát és a fa gondozásához kapott jó tanácsokat!

A vadgesztenyével egyidőben került sor egy sophora japonica fa ültetésére is a Hétvezér utcában.  A fát nevezik japánakácnak is, mely név azonban megtévesztő, mivel egyrészt nem az akácok közé tartozik, másrészt nem Japánban őshonos. Európában és Észak-Amerikában is gyakori díszfa.

A 10-20 m magasságot is elérő, különleges lombozatot építő fa falunk új látványossága lehet idővel a nyugati faluvégen.

Az új jövevények öntözését a szomszédságban élők (Kövér Károlyék és Konti Zoltán) vállalták. Köszönjük a segítő szándékot!

Mezőgazdasági utak karbantartása

Szerdán a faluból kivezető mezőgazdasági utak karbantartására került sor. A kátyúk eltűntetéséhez szükséges antigoritot Rohoncról hozattuk még az ősszel.

Most kínálkozott megfelelő időjárás a kátyúk kővel való feltöltéséhez. A munkálatokat egy helyi mezőgazdasági vállalkozó végezte el felajánlásból.

Köszönjük Fichtacher Károlynak az útjavítást!

Hulladékgyűjtési napok Sében

Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy 2017. április 1-jétől a közszolgáltatási feladatokat továbbra is a Müllex Közszolgáltató Nonprofit Kft. végzi.

Az úgynevezett vegyes hulladékot heti rendszerességgel, mégpedig továbbra is csütörtöki napokon szállítják el.

 

A szelektív zsákos hulladékgyűjtési napok pedig a következők:

– április 10-e hétfő,

– május 8-a hétfő,

– június 5-e hétfő.

További felvilágosítással a Müllex Kft. a 94/726-000-ás telefonszámon áll a rendelkezésükre.

Sé Község Önkormányzata

Elkészült a temetői gyalogút

Nem hátráltatta esős időjárás a temetői gyalogút építési munkálatait, így a héten el is készült a régen várt út. A bejárattól a nagykereszt felé, illetve még két irányba ágazik el. A szegélykövezés után vöröskavics, majd antigorit réteg került alulra kellően megtömörítve. Fehér kavics képezi a felső réteget.

A nagykereszt alatti betonréteget térkőre cseréltük ki. A kitermelt földdel a temető északi oldalán lévő meredek partoldalt töltöttük fel a kerítés mellett, hogy később könnyebben lehessen majd ott a füvet nyírni.

A ravatalozó előtti téren szintén térköves helyet készítettünk a hulladéktároló számára. A kukát a temetőlátogatók az út másik oldalán találhatják meg. Csak pár lépéssel kell arrébb menni, de a tároló így nem zavarja meg a temetések rendjét.

Álláshirdetés

Sé Község Önkormányzata pályázatot hirdet elhivatott, agilis, önállóan dolgozni tudó személy részére 6-8 órás falugondnoki álláshely betöltésére. B kategóriás jogosítvány szükséges. Jelentkezni és érdeklődni a 9789 Sé, Szabadság u. 29. vagy a 0694/540-535-ös telefonszámon.

Sé Község Önkormányzata

Útépítés a temetőben

Felhívjuk a Tisztelt Temetőlátogatók figyelmét, hogy a temető területén gyalogút építési munkálatai kezdődtek el!

A munkálatok várhatóan – az időjárás alakulását is figyelembe – véve március 23-ig, csütörtökig tartanak.

Az átmeneti kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük!

Sé Község Önkormányzata

Hulladékgyűjtési napok Sé községben

 

2017. I. NEGYEDÉV

VEGYES HULLADÉKGYŰJTÉSI NAPOK:

SZÁLLÍTÁSI NAP: HETI  RENDSZERESSÉGGEL  CSÜTÖRTÖKÖN.

AZ ELSŐ SZÁLLÍTÁSI NAP JANUÁR  5.

 

SZELEKTÍV ZSÁKOS HULLADÉKGYŰJTÉSI  NAPOK:

SZÁLLÍTÁSI NAP: NÉGYHETENTE HÉTFŐN!

 

Tisztelt Séi Lakosok!

Mi kerülhet a sárga zsákba?

A sárga zsák kizárólag a hasznosítható csomagolási hulladékok szelektív gyűjtésére használható, melyet a szállítás napján zárt állapotban kell az úttest mellé kihelyezni. A begyűjtött hulladék válogatás után az OKTF NHI. rendszerén keresztül hasznosításra kerül.

Ez a zsák a fém-, a műanyag-, a papírcsomagolások és az italos kartondobozok gyűjtésére szolgál. Kérjük, üveget ne tegyen bele, mert ha eltörik, könnyen kivághatja a zsákot és balesetet okozhat. A hulladékoknak minden esetben tisztán, összelapítva kell a zsákba kerülnie, mert ez a gazdaságos gyűjtés alapfeltétele. A szelektív hulladékgyűjtéskor a kihelyezett zsák helyett munkatársaink adnak cserezsákot,, egyébként bármilyen háztartásban található zsák a gyűjtésre felhasználható.

A fémhulladékok közül a zsákba gyűjthetjük az alumínium italdobozokat, az alumínium tálcákat, alufóliát, a konzervdobozokat, és az egyéb fém csomagolóanyagokat. Figyeljünk oda, hogy zsíros, ételmaradékkal illetve mérgező anyaggal szennyezett hulladék ne kerüljön a szelektív gyűjtőzsákba.

A papírhulladékok gyűjtésénél vegyük figyelembe a zsák méretét, csak a kisebb papírhulladékokat tegyük bele, például: újságok, reklám anyagok, könyvek, papírzacskók, teás vagy fogkrémes dobozok.

A nagyobb kartondobozokat a begyűjtés napján a zsákok mellé helyezzük ki. A zsíros, ételmaradékkal szennyezett papír nem hasznosítható újra, annak a kommunális hulladékok között van a helye.

A műanyaghulladékok közül a zsákba tegyük az üdítős és ásványvizes palackokat, a különböző zsugorfóliákat, bevásárló reklámtáskákat, tisztítószerek flakonjait. Fontos, hogy a palackokat, flakonokat tapossuk laposra, így több fér belőlük a zsákba, és könnyebben tárolhatók.

A többrétegű tejes vagy gyümölcsleves italos kartondoboz három anyagtípusból áll: papírból, alumíniumból és műanyagból. Az ilyen csomagolásokat kilapítva gyűjtsük a zsákba.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az év során változások várhatók a vegyes és szelektív hulladékszállításban egyaránt, melyekről csak a későbbiekben tudunk tájékoztatást adni.

További felvilágosítással a 94/726- 000-ás telefonszámon állunk rendelkezésükre.

Új szolgáltató a hulladékszállításban!

A 2016. április 1. napjától hatályba lépett rendelkezések alapján, az állami hulladékgazdálkodási közfeladat keretében az állam, a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) 32/A§ (1) bekezdés c) pontja értelmében ellátja az önkormányzatok közötti és a regionális koordinációt. Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására az állam létrehozta az NHKV Zrt-t.

Az NHKV Zrt a Nyugat-dunántúli Régió egységes közszolgáltatását az STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft.-vel kívánja a jövőben megvalósítani. A közszolgáltatást régiós szintű együttműködés keretében, a térségben működő közszolgáltatási feladatok ellátására alkalmas gazdasági társaságok bevonásával kerül átmenetileg végrehajtásra.

A szolgáltatási területek lehetőleg leghatékonyabb elláthatóságát, és a rendelkezésre álló erőforrásokat figyelembe véve Sében 2017 január 1–től a közszolgáltatási feladatokat a Müllex Közszolgáltató Nonprofit Kft. (9784 Harasztifalu, Nyárfasor utca 049/3. hrsz.) végzi.