Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Author: Sörös István

Húsvét 5. vasárnapja

2018. április 29.

  • Ma van plébániánk területén az elsőáldozás, imádkozzunk a 16 elsőáldozóért!
  • Május 1-én, kedden lesz Brenner János vértanú boldoggá avatása a szombathelyi emlékműnél, 9 órától már megkezdődik a lelki ráhangolódás, 11-kor kezdődik az ünnepi szentmise, amelyet Ferenc pápa képviseletében Angelo Amato bíboros celebrál, szentbeszédet Erdő Péter bíboros mond. A szentmisét a Duna TV elő egyenes adásban közvetíti 10.45-től a Bonum Tv pedig már 9 órától a lelki ráhangolódást is közvetíti. Délután 2-tól tanúságtételek lesznek, majd a szombathelyi ünnepség 4-kor litániával ér véget az emlékmű dombnál. Este 6-kor kezdődik a keresztút a rábakethelyi templomtól az emlékkápolnáig, majd 7-kor a kápolnánál lesz a befejező szertartás.
  • Az elsőáldozásról készült fényképek csütörtöktől megtekinthetők s megvásárolhatók a Fő téri Tóth Fotóban!
  • Május hónapban az esti szentmisék előtt ¾ 7-től litániát imádkozunk!
  • Elsőcsütörtökön Sében is lesz szentmise este 6-kor.
  • Elsőpénteken délelőtt a házaknál látogatom meg az elsőpéntekes betegeket, este 6-kor az óndódi kápolnában lesz szentmise, majd fél 7-től gyóntatás a toronyi templomban, 7-kor pedig a szentmise.
  • Jövő hétvége május első vasárnapja, ezért perselyadományunkat a templom javára adjuk, mind a négy községben, ezen a vasárnapon a Rózsafüzér Társulat Toronyban fél 3-kor imaórát tart, Bucsuban pedig a fatimai imacsoport végzi kilencedét.
  • Jövő vasárnap egyben Torony község Szent Flórián búcsúnapja is.
  • Jövő vasárnap, az Édesanyák vasárnapján, ¼ 12-kor Dr. Székely János megyéspüspök megáldja a séi templom felújított szószékét és oltárait. Az ünnepre plébániánk híveit szeretettel hívjuk és várjuk!
  • Imádkozzunk ballagó és érettségiző diákjainkért!

 Dr. Perger Gyula plébános

 

A ravatalozó átalakítása

A 90-es évek elején épített ravatalozó átalakításáról döntött a képviselő-testület. A ravatalozóban jelenleg a kegyeletei térben van elhelyezve az egyik temetkezéssel foglalkozó cég halotthűtője.

A kegyeleti tér mögött két helyiség található még. Ezeket a helyiségeket egy helyi kőműves vállalkozó segítségével egybenyitjuk, a ravatalozó külső falára újabb ajtó kerül. A halotthűtőt az újonnan kialakított térbe helyezzük át.

A temetkezéssel foglalkozó cég is üdvözölte a képviselő-testület döntését, a munkálatokat anyagilag is támogatni fogják.

Temetői út javítása

Önkormányzatunknak lehetősége volt 1.600.000.-ft értékben pályázatot benyújtani, melyet kistelepülések számára írtak ki felújításra, útkarbantartásra stb. A pályázat többek között tartalmazta a ravatalozó felújítását, belső festését, üvegcserét (4m*2m), az urnafal kialakítását (16 db), útjavítást.

Az temetői felső parkolóhoz vezető út egy részen nagyon töredezetté vált, megrepedezett, ezért felújítása időszerű lett.

A munka elkészült, az utat ismét használhatják a temetőbe látogatók és az erdőbe kirándulók.

Megsérült a kishíd

Az Arany-patak medrének szabályozási munkálatai során a héten súlyosan megsérült a patakon átvezető kishíd szerkezete.

A munkálatokat végző cég elismerte, hogy ők okozták a kárt. Biztosítójuk segítségével rendezni fogják a kárt.

A hídon jelenleg a közlekedés veszélyes, a gyalogos forgalom elől elzártuk. A sétálók, kutyasétáltatók türelmét kérjük, míg a helyzet megnyugtatóan el nem rendeződik.

Sörös István polgármester

 

Hosszú hétvégi dupla!

SÉ SE – BALOGUNYOM SE
Sé, 2018.04.29. (vasárnap) 16.30. Ifi meccs: 14.30.

FELSŐCSATÁR KSK – SÉ SE
Felsőcsatár, 2018.05.01. (kedd!!!) 17.00. Ifi meccs: 15.00.

A hétvégén szabadnaposok voltunk. A hosszú hétvégén viszont két nap alatt két meccset is játszunk!! Mondhatnánk mint a nagyok! Bár még ők sem játszanak két alatt két meccset! Hát ez van! Remélem a szünet nem vette el csapatunk lendületét és ott folytatják fiaink ahol abbahagyták! Ehhez elengedhetetlen a szurkolói segítség, ezért kérek minden fociszeretőt, hogy lehetőség szerint jöjjön szurkolni! Egyik meccs sem lesz egyszerű! Vasárnap a második helyezett Balogunyomot látjuk vendégül Sében, mondhatjuk ez egy rangadó! Míg kedden Felsőcsatáron vendégszerepelünk szomszédvári derbin, ami mindig izgalmakat rejteget magában! Amennyiben folytatni szeretnénk jó sorozatunkat nagyon oda kell figyelni, de a játékosok nevében is ígérhetem, azon leszünk, hogy a bravúrsorozat ne szakadjon meg! Várunk Mindenkit!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Fatimai engesztelésre gyűlt össze áprilisban, Sében a Toronyi Plébánia hívő közössége

A húsvéti szent időben a Toronyi Plébánia hívő közössége április 13-án a séi Szent Kereszt Felmagasztalása templomban gyűlt össze, hogy imádkozzon Égi Édesanyánkhoz betegeinkért, családjainkért, fiataljainkért és édes magyar hazánkért. 

Fatimai est

A szentségimádás alatt, amelyet Dr. Perger Gyula plébános vezetett, Keresztfalvi Péter OSB atya, a Máriacelli kegytemplom magyar gyóntatópapja állt a gyónók rendelkezésére. A szentségimádás után a szentmise következett.

Péter atya első gondolata az volt, hogyha fatimai engesztelésre gyűlünk össze, akkor első gondolatunk az a hármas egység legyen, amelyet Isten – a szent Szűz – és mi magunk alkotunk. A Jóisten kérése, miszerint térjetek meg, nem változott évszázadok óta semmit sem. A megtérés mellett pedig egy másik fontos szempont, hogy mi mit szeretnénk Istentől. A húsvéti szent időt követő időszakban tegyük fel magunknak a kérdést: „Kinek élsz? Önmagadnak vagy a világnak? Vagy annak, aki feltámadt?”

Az Ószövetség sorai között találjuk, mikor Isten azt a parancsot adja az élet minden napjára, hogy „törd össze a jogtalan bilincseket, adj az éhezőnek kenyeret, ne fordulj el embertársadtól”. Ez a megtérés első lépése.

Péter atya rávilágított arra, hogy Isten irgalmas és megbocsát a bűnösnek. Isten jósága végtelen, hiszen meghalt értünk a keresztfán, ettől fogva az adósai vagyunk, de sose felejtsük, hogy ez az adósság még a hiteltörlesztéshez sem hasonlítható.

Fatimai est

A húsvéti isteni irgalom azt jelenti, hogy kiengesztelődünk Istennel és embertársainkkal. Péter atya Szent Pál és Isten találkozásával zárta gondolatait: Szent Pál a Jézussal való találkozás után nem megy vissza a farizeusokhoz. Mi is dönthetünk így! Ne foglalkozzunk azzal, hogy más mit mond, csak éljünk Istennel. Ehhez pedig mindig megkapjuk a segítséget a Jóistentől és Szűz Máriától.

Szöveg és fotó: H.Pezenhófer Brigitta

Húsvét 4. vasárnapja

A Papi és Szerzetesi Hivatások Világnapja

  1. április 22.
  • Ma a papi és szerzetesi hivatások világnapja van, imádkozzunk új papi és szerzetesi hivatásokért, imádkozzunk papjainkért és imádkozzunk kispapunkért Ágostonért!
  • Kedden este fél 8-kor a Püspöki Palotában hangversenyünk lesz, de már minden jegy elkelt!
  • Szerdán este 7-kor a Püspöki Palota disztermében, a mai világ az evangélium fényében, lesz e még keresztény Magyarország, Európa? Lehetőségek és akadályok az új evangelizáció útjain címmel Kunszabó Zoltán állandó diakónus tart előadást, a belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!
  • Szombaton délután fél 6-kor a séi templomban Horváth Dániel toronyi és Kámán Annamária herényi hívők esküvője lesz, imádkozzunk az új házaspárért!

 

  • Már előre hirdetem, hogy május 6-án, vasárnap ¼ 12-kor Dr. Székely János püspök atya megáldja a séi templom felújított oltárait és szószékét! Plébániánk híveit az Édesanyák vasárnapján szeretettel várjuk erre a közös hálaadó ünnepre!

 

  • Jövő hétvégén van Torony községben a plébániánkhoz tartozó 16 gyermek elsőáldozása. Gyóntatásuk és hozzátartozóik gyóntatása szombaton 9-kor kezdődik, ezt követően lesz a próbájuk. Ezen a hétvégén a szülők feladata az előző évek gyakorlatait követve a templom valamint környéke és a plébánia környezetének takarítása, ill. a templom díszítése. Az elsőáldozás vasárnap 10-kor kezdődik. A templomban mindkét oldalon az első 4-4 sor a gyermekek szüleinek lesznek fenntartva. Az elsőáldozás után agapé lesz számunkra a plébánia udvarán. Az elsőáldozás miatt a szentmise ezen a vasárnap Dozmaton ½ 8-kor, Sében ½ 9-kor kezdődik, Toronyban lesz előesti szentmise szombaton este 6-kor, Bucsuban este 7-kor.

Dr. Perger Gyula plébános

 

Választási eredmények Sé községben

Sé községben  április 8-án a következő eredmények születtek:

  1. Országos lista (1040 választópolgárból érvényes szavazó 782):
  • Fidesz: 416
  • Jobbik: 120
  • MSZP: 88
  • LMP: 51
  • DK: 40
  • Momentum Mozgalom: 36
  • 7 további párt: 30
  • 1 nemzetiségi szavazó
  1. Egyéni listán (1040 választópolgárból 780 érvényes szavazat):
  • Hende Csaba: 411 (52,7%)
  • Nemény András: 201 (25,8%)
  • Balassa Péter: 115 (14,7%)
  • más jelöltekre: 53 (6,8%)

Soha nem látott magasságokban!!!

TÁPLÁN KSK – SÉ SE 1:2 (0:1) Táplánszentkereszt, 80 néző. Vezette: Kondor Tamás.
Góllövő: Al Hersch Ádám, Farkas Péter.

Azzal a tudattal készültünk a mérkőzésre, hogy az eredmények szerencsés alakulása esetén, akár dobogósok is lehetünk! Ennek megfelelően a rengeteg hiányzóval pályára lépő csapatunknak nem kellett külön motivációt adni, mert a játékosok is átérezték a lehetőséget. Az első félidőben uraltuk a meccset, a játék ugyan nem volt hibátlan, de az akarati és hozzáállásbeli tényezők segítettek benne, hogy fölényben játszunk. Aztán a félidő vége felé három perc alatt szereztünk két szenzációs gólt, amivel biztos előnnyel vonulhattunk szünetre. A második félidőben gyorsan szépítettek a Táplániak. Innentől vérszemet kaptak, de biztosan álltunk a lábunkon. Jól védekeztünk, a támadásainkban viszont nem volt elég átütőerő. Néhány hazai támadásnál szerencsénk is volt, ugyanakkor nekünk is voltak főleg kontrából vezetett támadásaink, melyek góllal kecsegtettek. Végül az eredmény már nem változott, így csapatunk megvalósította azt, amire már nagyon régen nem volt példa, nevezetesen azt, hogy a dobogó harmadik fokára küzdötte magát!!! Ezért és az eddigi tavaszi szereplésért jár a GRATULÁCIÓ!!! A szép számban megjelent szurkolóink kitettek magukért és átsegítették csapatunkat a nehéz pillanatokon! Ifi csapatunk sajnos 5:2 arányú vereséget szenvedett egy nálánál nem jobb csapattól, pedig lett volna lehetőség szorossá tenni a mérkőzést, de a lehetőséget elszalasztották fiataljaink. A gólokat Sárközi Alex szerezte.
A hétvégén nem lesz forduló, mert ezúttal csapatunk SZABADNAPOS! Remélhetőleg a lendület nem törik meg és hasonló lesz a folytatás két hét múlva!!!
A képek a mérkőzés utáni ünneplésről készültek!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Húsvét 3. vasárnapja

208. április 15.

  • Imádkozzunk a bérmálkozókért, hogy a szentség vételével, hitükben valóban megerősödjenek, és közösségünknek továbbra is aktív tagjai maradjanak.
  • A múlt vasárnapi perselypénzt, amit a templom javára adtatok,  ezúton is köszönöm.
  • A nyugdíjas klub tagjai Dozmaton szerdán 3-kor, Toronyban csütörtkön fél 3-kor találkoznak.
  • Szombaton a munkanap miatt a leendő elsőáldozók oktatása délután fél 6-kor lesz a toronyi plébánián.
  • Jövő hétvégén búzaszentelés szertartását végezzük el, Bucsuban az előesti szentmise előtt fél 7-kor találkozunk a faluvégén a futballpályánál, Toronyban ¼ 10-kor a temetőhöz közeli búzatáblánál tarjuk meg a szentelést, ahonnan körmenetben vonulunk a templomhoz, Dozmaton és Sében a templomban lesz a szentelés szertartása.
  • Jövő vasárnap egyben Dozmat község búcsúnapja is.
  • A bérmálásról készült fotók a Fő téri Tóth Fotóban a szerdai naptól megtekinthetők és megrendelhetők.
  • Köszönöm mindenki áldozatát és a háttér imádságot, amelyet a bérmálásért, a korona gyűlésért és a múlt vasárnapi Mária Rádiós szentmise közvetítéséért hoztatok! Hálásan köszönöm!

Dr. Perger Gyula plébános