Author: Sörös István
Meseláda
Kedves Gyerekek! 2011. március 23-án, szerdán 17.00-kor várunk titeket a Faluházba a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár MESELÁDA címu sorozatának újabb foglalkozására, melynek keretében megismerkedhettek egy magyar népmesével, játékos fejtöron próbálhatjátok ki tudásotokat, majd kézmuves foglalkozáson vehettek részt.
Márciusi találkozás
Mindenkit várunk szeretettel!
Konti Zoltán
Elmarad a szombati Kerekíto Mondókás Móka!
Varga Ibolya kitüntetése
Vas megye idén Répcelakon ünnepelte március 15-ét. Az ünnepségen kiosztották a kitüntetéseket, melyeket a gazdaság, oktatás, egészségügy, média, közigazgatás, sport, gyermek- és ifjúságvédelem területén dolgozók kaptak. „Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Kulturális Tagozata” díjat kapott a séi Varga Ibolya. Varga Ibolya, az Isis Galéria tulajdonosa, Szombathelyen. A muvészeti galéria tulajdonosaként különös gondot fordít a kortárs magyar és azon belül kiemelten a Vas megyei képzo- és iparmuvészek bemutatására, megismertetésére. A hagyományos kiállításokon túl muvészeti események szervezésével a városközpont egyik érdeklodéssel fogadott galériája, amely a megyei érdeku programoknak is rendszeresen részese. Évenként bekapcsolódik muvészeti rendezvényeivel a Pannon Osz programsorozatba. Személyes szervezo munkájával tette a galériát és a Kossuth utcát a Savaria Történelmi Karnevál ideje alatt a „Muvészetek Utcájává”. Tevékenysége az alkotók részére szakmai támogatások nyújtására, a kulturális események és programok mecénálására is kiterjed. Több évtizedes muvészeti támogató és segíto munkája, hozzáérto szakmai tevékenysége alapján érdemes az elismerésre.
Forrás: www.alon.hu
A kitüntetéshez gratulálunk!
Betörok jártak a faluban
Sében az egyik családi házba erkélyajtó befeszítését követoen jutottak be ismeretlen személyek és onnan közel 40.000 Ft készpénzzel távoztak. Az ügyben büntetoeljárás indult.
Forrás: www.police.hu
Séi díjazottak a Citistar gáláján!
2011. február 26-án szakmai összefogásnak köszönhetoen rendezték meg a III. Citistar Selencion díjátadó gálát. A szombathelyi Pannónia étteremben megtartott eseményen bál keretében adták át a 2010. év legjobb kereskedelmi igazgatója címet a séi Szoke Jánosnak, a Ferrosüt Kft. igazgatójának, valamint a 2010. legjobb sajtkészítoje díjat a Sében gazdálkodó Horváth Lászlónénak. A forrásként megjelölt honlapon fotók is találhatók. A díjazottaknak gratulálunk!
Forrás: www.citistar.hu
Atlétika: Móricz Bálint duplázott!
A legnagyobb létszámmal a Haladás VSE képviseltette magát az ifjúsági és junior atléták fedettpályás országos bajnokságán s a csapat összesen 118 bajnoki pontot gyujtött (az 1-6. helyezettnek jár pont). Friedmanszkiné Mohácsi Éva és Lengyák György tanítványai közül a séi Móricz Bálint szerepelt a legeredményesebben, aki egyéni csúcsal nyert 200 méteren, ezüstérmes lett 400-on, illetve befejezo embere volt a bajnoki címet szerzo 4×200-as ifjúsági váltónak.
Forrás: www.vasnepe.hu
Kukor Sára versei a 9789.hu-n!
Felkészülni, vigyázz… rajt! Ne gondolkozz azon, mi hajt.
Felkészülni, vigyázz… ott kiugrott valaki. / Feszülj neki újra, itt panaszt hallani / senkinek nincs füle! De jól figyelj, mert / ha az új körben te hibázol, jól kitervelt / álmaid léggé foszlanak semmi perc alatt…
A vers további része Cikkgyujteményünkben olvasható a Vallomások rovatban. A versek közlését hetente folytatjuk.