Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Author: Sörös István

Bunmegelozési tanácsok a húsvéti ünnepekhez kapcsolódóan

Ahhoz, hogy jogsértés ne zavarja meg a húsvéti ünnepeket, engedjék meg a Tisztelt Olvasók, hogy a Vas Megyei Rendor-fokapitányság Bunmegelozési Osztálya felhívja figyelmüket az alábbi szabályok betartásának fontosságára.

Osi hagyomány, hogy húsvét hétfojén a fiúk a leányokat rövid, frappáns versike kíséretében meglocsolják. Cserében a fiatalokat a meglocsolt lányok, asszonyok piros tojással ajándékozzák meg és süteménnyel kínálják. Az édesség mellé pedig koccintáskor elokerül az üdíto és az alkohol is.

Felhívjuk a szülok, vendéglátók figyelmét, hogy a gyermekeknek és a fiatalkorúaknak semmiféle alkoholtartalmú italt ne kínáljanak, még a locsolás alkalmával sem. Egy gyermek szervezete sokkal védtelenebb a szeszes itallal szemben. Húsvéti locsolkodáskor a házigazda vendéglátó nem tudva, hogy elozoleg már hány helyen kínálták meg a fiatalt szeszes itallal, „egy korty úgysem fog megártani” bíztatással, akár alkoholmérgezést is okozhat.

Legyünk tehát elorelátóak és óvatosak!

Természetesen ebben az idoszakban is fontos az alapveto vagyonvédelmi szabályok betartása. Kérjük, fogadják meg tanácsainkat, hogy az ünnepek ne az áldozattá válás bosszúságával teljenek!

Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a

Vas Megyei Rendor-fokapitányság Bunmegelozési Osztálya

Gólyahír

2011. április 11-én sikerült a sérült gólyánkat befogni. Hétfon kaptuk a hírt, hogy a sérült gólya a Faluház mögött tartózkodik, a feleségem azonnal értesítette a koszegi illetékeseket, akik másfél óra múlva érkeztek a helyszínre. A feleségem, Erzsi szervezte a mento akciót. A könyvtárban tartózkodó gyerekek hathatós segítségével sikerült megfogni a madarat. Tegnapi hírünk szerint nincs törés, csak eros zúzódás és nyílt seb. Gólyánk jó kezekben van, rövidesen meggyógyul.
Tisztelettel Gyuró József.

"Ritus gyógyulásáért" jótékonysági hangverseny

2011. április 8-án, pénteken 19.30 órakor a Bartók Teremben. Közremuködok: Kiss Mihály, Menyhárt Viktória, Kiss Márton, Vincze Eszter, Benko Éva, Lakatos Mihály, Menyhárt Péter, Kardos Éva, Szalai Mária, Balázs Gergely, Kontor Tamás, Papp Tibor, „Camerata Pro Musica” kamarazenekar, „Ataru” ütoegyüttes, „Homo Ludens” zenés színpad.

Támogatók: Savaria Szimfonikus Zenekar, Napos mezo pékség, Parti Kertészet, Nyugat Rádió, Balikó cukrászat, Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium.

Húsvétváró délelott a Faluházban

2011. április 16-án, szombaton 9.00 órától kézmuves foglalkozás keretében gyermekek és felnottek kisebb húsvéti ünnepi dekorációt, ajándékokat, meglepetéseket, készíthetnek családtagjaiknak, barátaiknak vagy a locsolóknak. Csak húsvétváró jókedvet kell hozni, a többirol a szervezok gondoskodnak. Kaláccsal és kakaóval várunk mindenkit, gyermekeket, fiatalokat és felnotteket egyaránt.

ÖrökSÉgünk Alapítvány

Autóvezetoi és motoros tanfolyam

A Reflex Autósiskola KRESZ-tanfolyamot hirdet „B”, „M” és „A” kategóriákban. A beiratkozás idopontja 2011. április 12-én 17.00-tól 18.00 óráig, illetve 14-én délelott 10.00-tol 11.00-ig lesz Sében a Faluházban.

Érdeklodni az alábbi telefonszámon lehet: 06 30/902-6831, illetve a www.reflexautosiskola.hu oldalon.

Idocsiga a Savaria Múzeumban

Az elmúlt 10 év Vas megyei oskoros régészeti leleteibol nyílt kiállítás a Savaria Múzeumban. A legfrissebb maradványok egy ikervári ásatáson kerültek elo, de láthatók a tárlaton többek között szombathelyi, toronyi, vépi és séi leletek is.
A kiállítás jelképe az idocsiga, mely végigvezeti az érdeklodot a neolitikumtól egészen a vaskorig.
Mintegy 6000 évet ölel fel a Savaria Múzeumban nyílt kiállítás. A tárlat rendhagyó módon csigavonlaban jeleníti meg az ido múlását, annak lassúságát, és gyorsulását. A kiállítás jelképe az idocsiga, mely táblákkal segít eligazodni, melyik korból származnak azok a leletek, melyeket a régészek egy-egy ásatás idején találtak. De a csiga nemcsak az ido megjelenítésének módja, hanem a környezetrekonstrukcióhoz kapcsolatos vizsgálatok egyik eleme is.
Farkas Csilla – a kiállítás forendezoje: „Az ásatásokon természettudományos kutatásokat is folytatunk. Az ott elokerült csiga és kagyló leletekbol a malekológia tudománya következtet az egykori környezetre is, tehát hogy milyen körülmények között települtek meg 5-8 ezer évvel ezelott az emberek.”
A tárlathoz kapcsolódóan gyerekfoglalkozásokat is tervez a múzeum, hiszen a fiatal korosztály a legfogékonyabb a történelmi emlékek megismerésére. Ehhez külön gyerekfoglalkoztató füzet készül. A kiállításon egy csigagyujtemény is látható. De megismerhetik azokat a régészeket is, akik ezeket a kutatásokat végezték a megyében. A tárlat szeptember 10-ig lesz látható a Savaria Múzeum nagytermében.
Forrás: www.tvszombathely.hu

Lomtalanítás

Értesítjük a lakosságot, hogy 2011. április 9-én, szombaton lomtalanítást szervezünk községünkben.

Az akció során megszabadulhatunk a rendszeres hulladékgyujtés során el nem szállítható (a szabványos szeméttároló edényzetbe a méretük miatt el nem helyezheto), a lakásban, háztartásban feleslegessé vagy selejtessé vált tárgyaktól (bútor, eszköz stb.)

Felhívjuk a figyelmet, hogy a limlom fogalmába törmelék, ág-nyesedék, lapátos áru, valamint a szabványos edényzetben is elhelyezheto hulladék nem tartozik bele, tehát ezeket nem szabad kihelyezni.

A környezetszennyezés megelozése érdekében veszélyes hulladék (elem, akkumulátor, gumiabroncs, festékes doboz stb.) és elektromos hulladék kihelyezése is tilos!

Ezeket a futballpálya öltözojének nagy termében vesszük át a gyujtés napján 8.00-12.00 óra között.

Kérjük, hogy a limlomot az akció napján reggel 7.30-ig szállítójármuvel megközelítheto közterületre rakják ki. Így csökkentsük a guberálás miatti szennyezés veszélyét!

Az ág-nyesedéket a futballpályán lévo nagy nyesedékkupachoz lehet vinni. Falunapi tábortuz lesz belole.

Építési és bontási hulladékot, földet, kavicsot, betont a falu területén már nem lehet elhelyezni. Ezek elszállítását a Borostyán Rec Kft. vállalja. A konténerek díjai tartalmazzák a hulladékok elhelyezési díját is. Érdeklodni a 06 30 488-7601 telefonszámon lehet.

Kérjük, hogy hulladékok égetését az önkormányzat által javasolt pénteki napra korlátozzák, hogy ne terheljük környezetünket, ne okozzunk felesleges bosszúságot egymásnak!

Itt a tavasz! Felhívjuk a figyelmet az ingatlanok elotti járdák, árkok, átereszek tisztántartására, rendbetételére, ami az ingatlantulajdonosok feladata.

Sé Község Önkormányzata

Népmisszió – Lelkigyakorlat

A toronyi plébániához tartozó négy egyházközség (Bucsu, Dozmat, Torony, Sé) közös lelkigyakorlatot tart 2011. április 10-tol 13-ig. 2011. április 10-én 18 órai kezdettel templomunkban lesz lelkigyakorlatot nyitó közös szentmise, amelyre szeretettel várunk mindenkit, különösen a családokat, a házasságra készülo fiatalokat, jegyeseket, hisz ez az év a Családok éve. A lelkigyakorlat programja a templomajtón és a hirdetotáblákon megtekintheto.

Templomunk belso munkái elkezdodtek.

Már a Séi Telegráf elozo számában is jeleztük, hogy egyházközségünk tervei között szerepel a padlóburkolat cseréje, a vakolat kijavítása, a villamos hálózat teljes felújítása. A munkálatok jó ütemben haladnak. Kérjük a kedves séi lakosokat, hogy jó szándékú adományaikkal segítsék ezt a munkát. Az egyházközségi képviselo testület tagjai 2011. április hónapban minden szentmise után erre a célra gyujtenek. Kérjük Önöket, hogy adományaikkal és az egyházközségi hozzájárulás megfizetésével munkánkat támogatni szíveskedjenek.

Bajnok csapat!

A kistelepülések Vas megyei sportversenyei 2011. évi versenysorozata kosárlabda férfi versenyeinek megyei döntojében nagy sikert ért el csapatunk. A vasszécsenyi versenyen Ják, Sé, Szentpéterfa, Táplánszentkereszt, Torony, Vasalja, Vasszécseny és Zsira csapatai mérkoztek egymással. A Balikó Krisztián, Hencz Krisztián, Horváth Imre, Janzsó László, Németh Albert, Reiner Richárd és Szakály László összetételu séi csapat elso helyezést szerzet! A jó eredményhez gratulálunk!

Elektronikai hulladék gyujtése

Tisztelt Séi Polgárok!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a hét végén INGYENES elektromos és elektronikai hulladékgyujtést tartunk! A gyujtés helye: SÉ, FUTBALLPÁLYA – ÖLTÖZO NAGY TERME. A gyujto helyiség nyitvatartási ideje: 2011. április 1-jén, pénteken 14.00-18.00, április 2-án, szombaton 8.00-12.00 óra között.

Kérjük, hogy a háztartásokból kiselejtezett eszközöket a megjelölt gyujtohelyre szíveskedjenek behozni. Aki nem tudja az eszközt a fenti gyujtohelyre elvinni – idos, beteg, vagy nagyméretu az eszköz – az kérjük, adja le címét a Polgármesteri Hivatalba, vagy jelezze a 315-643 telefonszámon és munkatársaink hétfon 8.00-12.00 között érte mennek.

Csak komplett – minden fontos fo részegységet tartalmazó – berendezéseket veszünk át, szállítunk el. Nem probléma, ha az eszköz sérült, vagy nem muködoképes.

MIT GYUJTÜNK?

Háztartási gépeket: huto, mosógép, mosogatógép, kisgépek (darálók, robotgépek, kávéfozok, stb.); számítástechnikai eszközöket: számítógépek, monitorok, nyomtatók, fénymásolók, modemek, ezek alkatrészei, pl. panelek, stb.; szórakoztató eszközöket: rádió, TV, lejátszók, stb.; szerszámgépeket.

KÉRJÜK, ÖN IS VEGYEN RÉSZT PROGRAMUNKBAN!

Ne tárolja a feleslegessé vált eszközöket! Az elektronikai hulladékok számos káros, a környezetre és egészségre ártalmas anyagot is tartalmaznak (ólom, kadmium, higany, szerves komponensek…)

A CREATO 2005 Kft. 9700 Szombathely, Csaba u. 8. szám alatti telephelyén folyamatos színesfém felvásárlást, valamint vas- és fémhulladék felvásárlást végez. Érdeklodés: 315-643.

A Borostyán Rec Kft. akciós konténeres díjakkal járul hozzá a tavaszi nagytakarításhoz. Építési és bontási hulladék, föld, kavics, beton szállítására alkalmas 1-8 köbméteres konténerek díjai tartalmazzák a hulladékok elhelyezési díját is. Érdeklodni a 06 30 488-7601 telefonszámon lehet.

Sé község Önkormányzata CREATO 2005 Kft.,  Zöld Nyugat Nonprofit Kft.

Forrás: www.se.hu