Sikeres bajnoki rajt!

SÉ SE – ZANAT KSE 2:1 (1:0)
Sé, 100 néző. Vezette: Benkő Bence.
Góllövő: Kovács Krisztián, Bogyai Tibor.

Tudósítás a meccsről:
“A hazaiak rögtön támadólag léptek fel a mérkőzésen, ennek eredményeként egy formás támadás után már a tizedik percben vezetést szerzetek. Ezek után is a Séiek akarata érvényesült, de a vendégek is próbálkoztak ellentámadásokat vezetni, kevés sikerrel. A második félidőben tovább folytatódott a hazai dominancia, ugyanakkor a játékba sok pontatlanság csúszott mindkét oldalon. Aztán a második gól után eldőlni látszott meccs, ráadásul ekkor már ziccereket is hibáztak a hazai játékosok. Ez megbosszulta magát, mert a vendégek egy védelmi hibát kihasználva szépítettek. A hátralévő időben már megmaradt a minimális hazai előny. Összességében elmondható, az idény eleji formát mutató hazai csapat dolgát alaposan megnehezítette a szervezett vendégcsapat, de a Séi győzelem megérdemelt.”
Mondhatjuk ez egy kibrusztolt győzelem volt! Köszönjük Szurkolóink buzdítását! Ifi csapatunk kitűnő teljesítményt nyújtott és 6:0 arányú győzelmet aratott! A gólokat Molnár Balázs (3), Kiss Bálint, Horváth Valentin és Farkas Péter szerezték!
Folytatás vasárnap Gencsapátiban!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Ossza meg, ha tetszett!

 Archívum

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ További információ a cookie-kezelésről