Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Segítettünk a bajban

Az Atlantisz Tuzvédelem, a Gejzír italbolt és a séi önkormányzat támogatásával kétszer is el tudtunk menni segíteni és adományokat eljuttatni a vörösiszap katasztrófa helyszínére. Október 5-én, kedden a történések másnapján sajnos csak estére sikerült odaérkeznünk Kolontárra és Devecserre, így keveset tudtunk segédkezni, de az adományokat átadtuk, aminek nagyon örültek a helyiek.

Mivel láttuk, hogy a helyzet tragikus, úgy döntöttünk, hogy szombaton is útnak indulunk, mert a kétkezi munkára nagy szükség volt. Péntek este Horváth László képviselot megkértük, hogy keresse fel a devecseri önkormányzatot, hogy lenne-e szükség ilyenfajta segítségre. A hívást köszönték és tudatták, hogy szívesen fogadnak mindent.

Szombat reggel, október 9-én 7 órakor az Atlantisz Tuzvédelem által felajánlott tisztító és fertotleníto szerekkel útnak indultunk Devecserre. Érkezésünkkor nagy káoszt tapasztaltunk, mivel tovább repedt a tározó fala. Az adományok átadása után továbbmentünk a megadott címre, ahol védoruhát és egyéb felszerelést kaptunk és eligazítást, hol tudnánk segíteni a bajba jutottakon. Két családnál jártunk, velük együtt takarítottunk.

A helyiek elmondása szerint bizonytalanságban és félelemben élnek, mivel tartanak a további gátszakadástól. Az ott lakók, akik még ott maradtak, nem szívesen élnének falujukban, mert házuk lakhatatlanná vált és a levego szennyezettsége is határértéken felüli. Ezt mi is megtapasztaltuk, szinte mindenhol csak védomaszkot viselo embereket láttunk.

Rajtunk kívül persze még sok önkéntes vett részt a takarításban. Észrevételeink szerint a katasztrófa által sújtott területhez képest az önkéntesek és az állami szervek létszáma kevésnek tunt. Ott létünk során láttuk, hogy sem az ott lakók, sem az önkéntesek, sem az állami segítok nem szenvedtek hiányt ételben és italban. Aki ide eljutott, láthatta, hogy a bajban mekkora az összefogás az emberek között.

Akiknek az adományát eljuttattuk, ezúton is szeretnénk megköszönni: Atlantisz Tuzvédelem, Fekete Ferencné, Gejzír italbolt, Horváth család, Fichtacher család, Pintér család, Husz és Süle család.

Egy biztos, aminek örülünk, hogy két ottani család és jó pár önkéntes megtudta, hol van Sé, és innen is számíthattak, számíthatnak segítségnyújtásra.

Husz Gergely, Fichtacher András, Kutai András és Süle József Richárd