Pont nélkül!

BOZSOK SE – SÉ SE 3:1 (2:1)

Bozsok, 100 néző. Vezette: Farkas Gábor.

Góllövő: Kámán Dániel.

Nem a legjobb előjelekkel vártuk a mérkőzést, sok volt a hiányzónk, mindemellett többeknek is nehéz estéje volt szombaton. Ennek ellenére kiegyenlített volt a játék a mérkőzés első felében, bár helyzeteket nem tudtunk kialakítani. Aztán kisebb figyelmetlenségek után gyors egymásutánban kaptunk két elkerülhető gólt. De, hogy szoros legyen a folytatás arról egy jogosan megítélt tizenegyesből szerzett gólunk gondoskodott. A második félidőben is folytatódott a kiélezett küzdelem. Érezni lehetett, hogy bennünk van a gól, de sajnos bennünk is maradt. Ehelyett a meccs végén minden mindegy alapon kitámadtunk, az ellenfél pedig egy kontra után bebiztosította a győzelmét. Ráadásul újabb két meghatározó játékosunk is megsérült, az ellenfél durva belépői miatt. Összességében elmondható, hogy nem pörögtünk kellően, kissé enerváltak voltunk, támadójátékunkban nem volt átütő erő, az egy pont még így is elérhető lett volna. Most már előre kell tekinteni, hiszen a folytatás sem ígérkezik könnyűnek.

Ifi csapatunk szintén foghíjas volt, de így is egy kiélezett meccset játszott. Sajnos a nem kellően határozott játékvezetői ténykedés sem könnyítette meg a helyzetet. Mindezek ellenére a pont itt is bent volt a játék képében. A vége 2:1 lett, a gólt Kovács András szerezte. Csüggedni nem szabad, az eddigiekre bátran lehet támaszkodni!

Vasárnap rangadó lesz, hiszen a bajnokság egyik esélyese, a Zanat-Haladás csapata látogat Sébe!

Köszönjük Szurkolóinknak, hogy ezúttal is a csapat segítségére voltak!

Hajrá Sé!!!

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ További információ a cookie-kezelésről