Polgármesteri tájékoztató

A pénteki nap folyamán a háztartások nyomtatott formában megkapták az összefoglalót! Aki pedig községünk honlapján kíván tájékozódni a falunkat érintő történésekről, azok számára most e helyen is elérhetővé teszem a tájékoztatót! Jó olvasást!

Kedves Séiek!

Gyorsan telnek a hetek, közben nagyon sok minden történik önkormányzatunk életében is. Engedjék meg, ahogy az elmúlt időszakban, úgy most is tájékoztassam Önöket a jelentősebb történésekről, eseményekről. 2020. június 18-án a Kormány megszüntette a veszélyhelyzetet! Újra lehet testületi ülést tartani, így ez a beszámoló egyben a 2020. június 24-én megtartott Képviselő-testületi ülés összefoglalója is. Az események nem fontossági sorrendben követik egymást.

Kiss Barna képviselő megüresedett helyére a Séi Helyi Választási Bizottság az önkormányzati választásokon a sorban következő jelöltnek, Konti Zoltán részére adta ki a mandátumot, amelyet a Képviselő-testület elfogadott. Jelen ülésen Konti Zoltán esküt tett, és megbízólevelét átvette.

I. Általános

Vírus
Úgy gondolom, hogy megfelelően kezeltük a helyzetet. Az óvintézkedéseket próbáltunk betartatni, amit kellett beszereztük. Fertőtlenítőszerek és maszkok megfelelő mennyiségben álltak rendelkezésre, sőt még tartalékot is tudtunk képezni. A rendőrséggel felvettem a kapcsolatot, többször megfordultak településünkön, továbbá a képviselőkkel együtt mi is többször „járőröztünk”. Rendőri intézkedésre egy alkalommal volt szükség: egy magánterületen piknikező családot kellett figyelmeztetni. A sportlétesítményt le kellett zárni, mert sokan úgy gondolták, hogy ott mindent lehet, ezért jobbnak láttuk ezt az intézkedést. Védekezésünk sajtóvisszhangja pozitív volt, többször szerepeltünk a hírportálokon.
Ugyanakkor nem árt tudni, hogy a veszély nem múlt el, továbbra is be kell tartani az előírásokat! Megszűnt a 65 év feletti személyek vásárlási idősávja, de egyenlőre kötelező marad a maszk viselése a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben. Helyi szinten a boltban és a postán a szájmaszk viselése továbbra is kötelező marad!

Kerékpárút
Szombathely aláírta a szerződést a kivitelezővel, aki az Alpok Terra Kft lett. Hende Csaba országgyűlési képviselő Sében sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy hamarosan indul a kivitelezés. A cég ügyvezetőjével, Koroknai Róberttel folyamatosan tartom a kapcsolatot, ennek köszönhetően elértem, hogy ne a Vépi úton, hanem Sé-Szombathely között kezdjék a kivitelezést. A munkálatok hamarosan kezdődnek, a körforgalom utáni területen történik az anyagok depózása, és az eszközparkjukat is itt fogják tárolni.

Szünöse lakópark
Nem hagyjuk, hogy feledésbe merüljön! A tárgyalások, megbeszélések zajlanak, Rácz István képviselővel és Nemes Miklós mb. jegyzővel a Bereczki Építőipari Kft. ügyvezetőjével, Bereczki Lászlóval folyamatosan konzultáltunk.
Bereczki úr folyamatosan keresni fogja az érintett telektulajdonosokat. Az álláspontok közel vannak egymáshoz, így reményeink szerint hamarosan előrelépés történik ezen a területen is!

Virágosítás
Összességében 34 darab virágládát gyártottunk le. A ládák Duna-kaviccsal kerültek feltöltésre, a faanyagot a Wéberker Kft. biztosította, a Herman Ottó Szakiskola pedig beültette a cserepeket. Ahogy már Önök is láthatták, a virágládák a Szabadság utca Északi oldalárára, a SÉ betűhöz, az önkormányzat elé és a buszváróhoz kerültek kihelyezésre, feldobva kissé a főút és a kerékpárút közötti területet. A hétvégéig a maradék 7 db virágláda is a helyére fog kerülni. Fontos tudnivaló, hogy a virágládákat örökbe lehet fogadni, amiről az érintett utca lakói külön tájékoztatást kaptak! Ez azt is jelenti, hogy gondozni, öntözni kell őket!
Mindezen munkálatok „főszereplője” Magyar Miklós volt, akinek ezúton is köszönjük az áldozatos munkáját! Ezen kívül a Faluház, a temető, az önkormányzat és a buszváróknál lévő virágtartókat is beültettük.
Kicsit próbáljuk szebbé tenni a falu központi helyét is. A SÉ betű környékén füvesítettünk, a felirat közvetlen környezete térköves burkolatot kapott, illetve a térköves rész előtti és mögötti helyen is további virágosítás történt.

Fakivágás
Régóta húzódó ügy végére került pont azzal, hogy a Móricz Zsigmond utcában lévő két fát az önkormányzat kivágatta. Az érintett fák zavarták az utcában lakókat, illetve gyökérzetük a járdát és a vízelvezető árkot is tönkretette.

Az Akadémia és a Sé közötti telkek megközelítése
Sokakban felmerülhet az a kérdés, hogy az épülő Illés Akadémia és Sé közötti telkek megközelítése honnan fog történni. Ez ügyben megkerestük Szombathely polgármesterét, ugyanis nem szeretnénk, ha mindez falunkon keresztül történne! Levelünkre – melyben az Útügyi Hatóság véleményét is leírtuk – lassan, de megérkezett a válasz, amiben arról tájékoztattak bennünket, hogy felkérték a Főépítészi Irodát, hogy mindezt vizsgálja meg és tegyen javaslatot. Újabb levelet írtunk, melyben még egyszer nyomatékosítottuk, hogy ne Sé felől történjen a telkek megközelítése! Továbbá tájékoztatást kértünk a Főépítészi Iroda véleményéről is.
Ezzel az üggyel kapcsolatban már ügyvéd általi tájékoztatás kérés is történt a Vas Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálytól. Válaszlevelükben azt a tájékoztatást adták, hogy helyszíni szemlét tartottak és a telkek megközelítése a Rajki utca – Petróci sétány útvonalon lehetséges. Természetesen az újabb levelünket már megírtuk és elküldtük Szombathely polgármesterének.
Nem fogjuk engedni, hogy falunkon keresztül történjen a megközelítés!
Egyelőre behajtani tilos táblát helyezünk ki a Petróci sétány végére, az önkormányzati földút elejére, felhívva a figyelmet, hogy behajtás csak önkormányzati engedéllyel lehetséges! A tábla már megrendelésre került.

Gazdasági Program
Idén is elkészült a gazdasági program, amiben az elkövetkező öt év programjai, a kitűzött célok, pályázatok, statisztikák a lakosságról, a pénzügyi helyzetről, különböző kimutatások szerepelnek.

Közmunka program
A közmunka program keretében három fő alkalmazására van lehetőségünk, jelen pillanatban két főt alkalmazunk, Balogh Imrét és Bogyai Kornéliát. A Kormányhivataltól megkeresés érkezett, hogy tudnánk-e foglalkoztatni további embereket is. Elmondtam, hogy a meglévő egy üres hely mellett, további két ember alkalmazására is van lehetőségünk. A további információkról tájékoztatni fogjuk a lakosságot.

Óvoda, bölcsőde
Mivel a járvány időszakban nem volt sem óvoda, sem bölcsőde, így a fizetendő összeg is kevesebb lesz. A bölcsődei díj megemelkedett, 2700 Ft/nap/gyerekről, 3000 Ft/nap/gyerekre, az óvodai díj pedig csökkent, ez most 14.900 Ft/hónap/gyerek. Éves szinten mindez nem kevés kiadást, több mint tízmillió forintot jelent az önkormányzatnak! Beszéltem az Egyesített Bölcsődei Intézmény vezetőjével, Sebestyén Biankával, egyeztettük a nyilvántartásokat, illetve azt a tájékoztatást adta, hogy 10 fő bölcsődei ellátására van lehetősége településünknek, ami jelenleg teljes mértékben ki van használva.

Kormányhivatali segélyek
A Vas Megyei Kormányhivatal is kiemelt feladatának tartja az időskorúakról való gondoskodást. Szeretnék elérni, hogy valamennyi érintett és jogosult nyugellátásban részesülő Vas megyei polgár hozzájuthasson az élethelyzetének megfelelő pénzbeli támogatáshoz, mely lehet nyugellátás emelés vagy egyszeri segély.
A támogatások igényléséhez kapcsolódó tájékoztatók és nyomtatványok megtalálhatók a Vas Megyei Kormányhivatal honlapján, de letölthetőek községünk se.hu honlapjáról is!
Mindezen felül, akinek nincs internet hozzáférési lehetősége, az az igényléshez szükséges nyomtatványokat megtalálja a helyi COOP boltban is!

Lomtalanítás
Az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. koordinátorával, Horvát Ádámmal beszéltem, aki azt a tájékoztatást adta, hogy lomtalanítás tervezett időpontja szeptember 3-ra esik. Házhoz menő, nem gyűjtőpontos lesz a lomtalanítás, azaz mindenkinek a saját portája elé kell kirakni a hulladékot. A további információkról külön tájékoztatót fogunk kiküldeni! A második féléves szelektív hulladékgyűjtés naptár megjött, melyet minden háztartás megkap. Koordinátor úr tájékoztatott arról, hogy a zöld-hulladék gyűjtés Szombathelyen nem üzemel!

Rendőrség
A gyorshajtások megint elszaporodtak a falu területén. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetőjével tárgyaltam, folyamatosan tartom vele a kapcsolatot. Gyakoribb lesz a rendőri jelenlét falunkban, traffipaxra lehet számítani, ahogy már többször is tapasztalható volt az elmúlt hetekben.

Kerékpárút garanciális javítás
A kerékpárút garanciális javítása még nem történt meg. A hibákat április 30-ig kellett volna kijavítani, de mindez a járványhelyzet miatt megcsúszott. Reményeim szerint hamarosan pótolják a hiányosságokat. A munkák megkezdése előtt az érintett utca lakóit is meg fogjuk kérdezni, ahogy azt korábban a közmeghallgatáson is elmondtuk.

Faluház
Most zajlik a napközis tábor második hete! Az eddig eltelt időszak tapasztalatai nagyon jók, Horváth Dóra, Faluház vezető profin, odaadóan végzi munkáját. A szükséges és előírt eszközöket beszereztük, többek között érintésmentes kézfertőtlenítőt. A gyerekek étkeztetése a Charlie vendéglőben történik.
A Faluházban július 1-től újra tarthatóak lesznek a rendezvények.
A könyvtár július 2-tól fog újra nyitva tartani, természetesen az előírások betartásával!

Étkezés
A Charlie Vendéglővel történt egyeztetések eredményeképpen a 65 év feletti és a 14 év alatti korosztály kedvezményesen vásárolhatja meg a menüt az étteremben. A menü ára környezetbarát csomagolással és kiszállítással együtt 990,-Ft. Falunk többi lakosa egységesen 1250,-Ft-os áron juthat hozzá a menühöz!

Optikai lefedő hálózat
A Magyar Telekom megrendelte a Detecon Vezetés, Tanácsadó Kft-től. A távközlési tervezési feladatok tartalmazzák a lefedő optikai hálózat tervezését a település teljes belterületére. A hálózat megépülése után a meglévő rézhálózat 1-2 éven belül lebontásra fog kerülni. Az optikai hálózat a település nagy részén légkábellel a meglévő Magyar Telekom és E.ON tulajdonú oszlopsorokon kerül tervezésre, ezekben az esetekben a jövőbeni előfizetői leágazások is föld-feletti vezetéssel kerülnek majd megvalósításra. Részletek hamarosan várhatóak.

Hősök Napja
Május utolsó vasárnapján, a Hősök Napja alkalmából a vasárnapi szentmise után koszorúzást tartottunk Dr. Perger Gyula plébános úrral és az „ÖrökSÉgünk” Alapítvánnyal, a templom bejáratánál lévő hősök emlékművénél.

Ungár Péter országgyűlési képviselő
Képviselő úr találkozót kért, fogadtam. Érdeklődött a faluban történt dolgok felől, a pályázatokról, a szombathelyi önkormányzattal való viszonyról, a szociális helyzetről. Miben kellene segítséget nyújtania? – kérdezte. Természetesen az óvoda létrehozását tettem az első helyre! Az Akadémia – Sé közötti terület is szóba került. Mindenben támogatásáról biztosított! Meglátjuk!

II. Pályázatok

A Magyar Falu Program keretében folyamatosan jelenek meg a pályázati kiírások. Élni kívánunk minden pályázaton való részvétellel, hiszen a fejlődéshez elengedhetetlen a pályázati lehetőségek kihasználása.
– Orvosi rendelő (100 millió Ft) és orvosi műszerek (3 millió Ft) pályázatokat benyújtottuk, elbírálás alatt állnak. Az orvosi rendelőhöz engedélyes tervvel fogunk rendelkezni, ami sikertelen pályázat esetén is felhasználható a jövőben. A sok pályázati kiírás következtében gépészeti szakemberek, mérnökök szinte napi vendégeink a tervezőkkel együtt. Hiánypótlásra került sor, ami már benyújtásra is került. Friss hír, hogy az orvosi műszerek pályázaton önkormányzatunk közel 3 millió Ft-ot nyert orvosi eszközökre.
– Benyújtásra került az út -és járdafelújítás pályázat is, elbírálás alatt áll. A pályázat összesen 35 millió Ft-ot tesz ki.
– A játszótér kialakítására kiírt pályázat a múlt héten beadásra került, az árajánlatokat bekértük. Jelen pályázatnál az elnyerhető összeg 5 millió Ft.
– Közterületi eszközbeszerzésre szintén árajánlatokat kért önkormányzatunk. Traktor, ágaprító, önjáró fűnyíró, pótkocsi és seprőgép, ami szerepel a pályázatban, ami múlt héten beadásra került. A pályázati összeg 15 millió Ft.
– A Belügyminisztérium által került kiírásra az önkormányzati feladatellátási pályázat. Az önkormányzati feladatot ellátó intézmények felújítása, azaz intézményfejlesztés, amire benyújtjuk pályázatunk. Az önkormányzat hivatali épületének felújítására pályázunk, többek között fűtés korszerűsítés, nyílászárók cseréje és belső átalakítás szerepel a tervekben. A kivitelezői árajánlat elkészítése folyamatban van, a pályázatot július 10-ig lehet beadni, a pályázható összeg 30 millió Ft.
– Ugyan még nem jelent meg kiírásban, de elkezdtük egy új ÓVODA kialakítására a terveket összeállítani A tervezők Sopár Katalin és Gergye Péter településfejlesztő szakmérnök. Hosszas megbeszéléseket folytattunk a szakemberekkel, a legfőbb kérdés hol legyen az óvoda, és mekkora összegből lehet megvalósítani a kivitelezést. Végül a Faluház mögötti területre esett a választás. Más területek is felmerültek lehetséges helyszínként, de önkormányzati területek hiányában ez a terület a legkézenfekvőbb. Gergye Péter felé elküldtük a rendezési terv módosításhoz szükséges anyagokat. A tervezés tehát elkezdődött, az óvoda pályázat várhatóan júliusban kerül kiírásra.

Futó pályázatok
Az Magyar Falu Programon belül a temető felújítási pályázat esetében a vírushelyzet miatt a beruházás csúszik.
Vidékfejlesztési Pályázaton belül van a Gyerkőc Fesztivál, ami szintén halasztásra került a vírushelyzet miatt.
Templomkert esetében az átadás az idei évben megtörténik, ennek feltétele még a Békepont kialakítása.

III. Templomkert

A Papp és Pezenhófer Kft.-vel megegyezés történt.
A vállalkozó az árból engedményt adott, 15 %-kal csökkentve azt, így az Önkormányzat kifizette a Templomkertben elvégzett villanyszerelési munkálatokat mindösszesen 1.650.000,-Ft értékben.

IV. Palkó Zsolt kérelme

Palkó Zsolt a tavalyi évhez hasonlóan, ismét kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz, melyben leírja, hogy a tulajdonát képező, Patakparti sétány melletti 295 és 286/53 hrsz-ú területének építési övezeti besorolását szeretné módosítani. A módosítással a területegység zöldterületből kertvárosi lakóövezet besorolásba kerülne át, így telkek kialakítására kerülhetne sor. A képviselők megismerték a kérelmet és a szóban forgó területtel kapcsolatos előzményeket is. Többek között – mely a döntéshozatal során hangsúlyos érv volt – azt is, hogy amennyiben engedélyezésre kerül a kérelem, ez rendezési terv módosítást von maga után, mivel az előző testület által hozott határozatok egyértelműen kimondták, hogy ezen területnek zöldterületi besorolásban kell maradni. Amennyiben ez változna, az azzal is járhat, hogy az önkormányzatnak kártérítést kell fizetnie a szomszédos 075/2 hrsz-ú telek tulajdonosának. A képviselő-testület véleményét kikérve a kérelmet elutasítottam.

V. Egyebek

Kieső bevételek pótlása
Nagy érvágást okoz minden önkormányzatnak – így nekünk is – hogy nem számíthat a gépjárműadó helyben maradó részére. Ez esetünkben éves szinten 7 millió Ft mínuszt jelent. Muszáj elgondolkodni, hogy milyen formában pótoljuk ezt a bevételkiesést. Más településeken például működik az ún. kommunális adó, mely az ingatlanok után fizetendő. Mindez nem nagy összeg a lakosoknak, de az önkormányzatnak igen. Az ősz folyamán mindenképpen megoldást kell találnunk a kieső bevétel pótlására.

Nyesedékgyűjtő
A leendő helye már megvan, egy-két jogi -és földtani kérdés vár még tisztázásra. Addig is türelmet kérek mindenkitől. Terveink szerint az ősz folyamán már működni fog. Ugyanakkor nemcsak a helyről, hanem az elszállításról is gondoskodni kell. Próbáltam átmeneti megoldást találni, de jelenleg Szombathelyen sem működnek a zöld-udvarok.

Országfásítási Program
A Településfásítási Program keretében 12 ezer, belterületen elültethető fát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések önkormányzatai, intézményei, egyházi és civil szervezetei. Az Agrárminisztérium által kezdeményezett Településfásítási Programot az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja és a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogatja. Egy településről csak egy jóváhagyott igénylés lehetséges, a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében bírálják el. A jelentkezőnek a sikeres igénylés teljesítéséhez rendelkeznie kell a település önkormányzatának hozzájáruló nyilatkozatával, valamint az ültetési terület tulajdonosának 5 éves fenntartási nyilatkozatával. Az ültetésekre ősszel és jövő tavasszal kerül sor, az igénylő által szervezett közösségi program keretében.

Csendrendelet
Mindenképpen foglalkoznunk kell vele! Nagyon sok bejelentés érkezik az önkormányzat felé. Sok településen már működik csendrendelet. Vasár- és ünnepnapokon lenne bevezetve, többek között tilos lenne a fűnyírás, a flex, és a motorfűrész használata. Kidolgozzuk és bevezetése előtt tájékoztatjuk a lakosságot. Addig várjuk az észrevételeket.

Telegráf
Az elmúlt hónap végén megjelent! Ebben a számban az önkormányzati hírek, koronavírus hírek, és önkormányzati rendezvények szerepeltek az év eddig eltelt időszakáról. Örömteli, hogy pozitív visszajelzéseket kaptunk a telegráf tartalmával kapcsolatban.

Temető
A sírhelyek megváltásának ideje 25 év, amik nagyrészt lejártak már! Tervezünk egy digitális temető nyilvántartási programot létrehozni, amely elősegíti a pontos, naprakész kezelést. Nagyon sok az elhanyagolt sírhely, sok tulajdonos kiléte nem ismert.

Sajnos előfordulnak illegális szemétlerakások is, de a sírkövesek sem tartják be a rendet. A testület döntött a sorompó áthelyezéséről, hogy gépjárművel ne lehessen engedély nélkül a temetőbe bemenni.

Tájékoztatás
Igyekszünk naprakész tájékoztatást adni a falu lakosságának. Mindez Sé Község honlapján (se.hu) és Facebook oldalán történik. Ezen internetes portálok fejlesztés alatt állnak, hogy minél jobb minőségben történhessen a hírközlés. Mindemellett a Sé Telegráf és a szórólap formájában megjelenő polgármesteri tájékoztatók is ezt a célt fogják szolgálni. Természetesen a járványügyi helyzet feloldásával ígéretünkhöz híven tervezzük utcafórumok megtartását is.

Falunap
A testület úgy döntött, hogy az idei évben a Falunap elmarad! Programok nincsenek lekötve, így nem garantált a színvonalas rendezvény.

Diákmunka
Július 10-től diákmunka program indul az országban, melyre önkormányzatunk is igényt nyújt be. Amennyiben igény van rá kérem jelezni szíveskedjenek az önkormányzat felé!

Szemetelés
Szeretném felhívni a figyelmet, hogy tartózkodjunk a közterületen történő szemeteléstől! Amennyiben nem tartjuk be az erre vonatkozó szabályokat, az büntetést von maga után! Ugyancsak felhívom a kutyatartók figyelmét arra, hogy kedvenceik sétáltatása során a kutyapiszkot szedjék össze! Ne okozzunk másoknak kellemetlenséget! Kérek Mindenkit, hogy figyelmeztessük embertársainkat mindezek betartására! Az önkormányzat a közeljövőben igyekszik szemeteseket kihelyezni a falu több pontjára, hogy ezzel is elősegítse a szabályok betartását!

Köztisztviselők napja
2020. július 1-én, szerdán a köztisztviselők napja van. Ezen a napon az önkormányzati hivatalban ügyfélfogadás szünetel!

Kérem, hogy a veszélyhelyzet feloldása után is maradjunk fegyelmezettek! Vigyázz magadra! Vigyázzunk egymásra!

Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert
polgármester

Ossza meg, ha tetszett!

 Archívum

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ További információ a cookie-kezelésről