Nagyböjt 5. vasárnapja
Március 13.
- Imádságainkban emlékezzünk meg Ferenc pápáról, aki ma ünnepli pápává választásának 3. évfordulóját!
- A múlt vasárnapi perselypénzt, amit a templom javára adtatok, ezúton is hálásan köszönöm.
- A mai vasárnapi perselyadományt a szentföldi szent helyek javára adtuk a Szentatya szándéka szerint.
- Jövő héten a keresztény filmklub keretében az Isten Fia című filmet tekintjük meg a húsvétra való felkészülés jegyében, a szokott helyen és időben.
- Kedden, március 15-én, 15-kor a toronyi művelődési házból közösen indulnak a 600 éves gesztenyefához, minden érdeklődött szeretettel várunk!
- Szerdán Dozmaton, csütörtökön Toronyban tartja a nyugdíjas klub az összejövetelét a szokott helyen és időben.
- Pénteken ½ 6-kor mind a négy községben keresztutat végzünk, s ne feledkezünk meg a pénteki hústilalomról!
- Jövő szombaton 8 órától mind a 4 községben társadalmi munkára hívlak Benneteket, hogy a templomban és annak környékén a tavaszi nagytakarítást elvégezzük.
- Szombaton délelőtt 10-kor az bérmálkozók felkészítő oktatása lesz a toronyi plébánián.
- Jövő vasárnap virágvasárnap a szentmise elején barkaszentelést végzünk, a szentmisén Passiót olvasunk. Bucsuban szombaton nem lesz szentmise, hanem vasárnap délután ½ 5-kor.
- A karitász részére nagy mennyiségben beérkezett tartós élelmiszereket hálásan köszönöm!
- Az előző évek gyakorlatát követve a húsvéti oltárok díszítéséhez adományokat elfogadunk!
- Az április 30-i egyházmegyei celldömölki zarándoklatra a szentmisék előtt és után lehet jelentkezni. Kérem, hogy akik szeretnének részt venni ezen a zarándoklaton, név bediktálásával március 20-ig, virágvasárnapig jelezzék szándékukat a sekrestyében, mert le kell jelentenem a Püspöki Hivatalnak a pontos létszámot.
- Heti jócselekedet, a héten tudatosan odafigyelek, és senkiről nem mondok semmi rosszat, s egy olyan ismerősömet, akivel régen beszéltem felhívom telefonon vagy felkeresem személyesen!
Dr. Perger Gyula plébános