Megmozdult a falu
Horváth László önkormányzati képviselo közbenjárásával öt séi fiatal indult el még a katasztrófa másnapján, hogy a helyszínen segédkezzenek a mentésben. A séi fiúk szombaton is leutaztak, mert látták, hogy szükség van a segíto kézre. Husz Gergely, Fichtacher András, Kutai András, Solymosi Miklós és Süle József! Köszönjük!
Konti Zoltán felhívást tett közzé a boltban, postán a támogatásra. Október 6-án, szerdán reggel nyolckor közölte a polgármesteri hivatalban, hogy 11 órakor indul Devecserre. Önkormányzatunk is az ügy mellé állt. A megválasztott képviselok felhatalmazást adtak arra, hogy 50 ezer forint értékben gyorssegélyt vigyünk a katasztrófa helyszínére. Három óra alatt közel 100 ezer forintot adakoztak Sé lakói. Az összeg nagy részét Nagy Zoltán képviselo gyujtötte össze. A pénzen tartós élelmiszert, vizet vásároltunk. 13 órakor már Devecserben voltunk két autónyi segéllyel. Bíró János és Konti Zoltán vállalták a szállítást. A jószolgálati akcióról Pezenhófer György képviselo musorában hallhattunk a Rádió Szombathely hullámhosszán.
A helyszínen szörnyu kép fogadott bennünket. A mindent betölto vörös sár, a megrongálódott házak látványa, a csípos szag újabb kérdést vetett fel: hogyan lehet majd itt élni?
Segítségbol soha nem lehet elég! Október 9-én, szombaton további gyujtést szervezett önkormányzatunk. A Faluházban a polgármesteri hivatal dolgozói, volt képviselok, valamint az Egyházmegyei Karitász helyi tagjai fogadták az adományokat. Megmozdult a falu!
Az összegyult 265 ezer forintot a kolontári polgármester által megadott 11748090-15427298-06540009 adományszámra fizettük be.
Sörös István
polgármester
Forrás: www.se.hu