Hulladékgyűjtéssel kapcsolatos információk

A 2021-es esztendőre érvényes, Sére vonatkozó hulladékgyűjtési naptár minden háztartásba kiküldésre került. Ebben újként jelentkezik, hogy a Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. (STKH) a heti kommunális és a havi szelektív ürítés mellett összegyűjti a karácsonyfákat és elviszi a zöldhulladékot is.

A kommunális hulladékot – ahogy azt már megszokhattuk – 2021-ben is hétfői napokon szállítja el Séből a szolgáltató. A szelektíven gyűjtött hulladékot, rendszerint a hónap második hetében, mégpedig keddenként szállítják el.

Újdonság, hogy januárban és februárban lesz egy-egy nap (01.15-én pénteken és 02.12-én pénteken), amikor összegyűjtik a házak elé kitett elszáradt karácsonyfákat.
Mindemellett áprilistól novemberig a hónap második hetében péntekenként, a zöldhulladékot (úgymint fű, levél, avar, kerti hulladék stb.) is elszállítják.

Amint azt a korábbi bejegyzésekben már közzétettük – 2021. január 1-jétől az egész országban tilos az avar és a kerti hulladék elégetése!
Sé Község Önkormányzata mindezekre felkészült, hiszen ígéretének megfelelően, – mindenki legnagyobb örömére – tavaly ősszel megnyitotta a zöldhulladék szigetet. Amint azt Önök is tudják ide a különböző nyesedéket, faágakat, bokrokat, cserjéket, tujákat, sövényeket lehet levinni.

A zöldhulladék sziget jelenleg zárva tart, nyitás március első felében!

Más. Az E.ON falunk több utcájában is levágatta azon fák ágait, melyek az elektromos vezetékekbe beleértek. Az más kérdés, hogy milyen munkát végeztek, természetesen mindezt szóvá tettük!
A levágott ágakat felszólításunkra a szolgáltató hamarosan elszállítja, addig nevükben is kérjük a lakosság türelmét!

Sé Község Önkormányzata

 

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ További információ a cookie-kezelésről