Hírcsokor

Tájékoztatom Önöket, hogy a legutóbbi Képviselő-testületi ülésről készült összefoglaló elkészült, hamarosan mindenki számára elérhető lesz itt az oldalon, illetve a honlapunkon is!

Forgalmi rend változás
A Móricz Zsigmond utca végén található elsőbbség adás kötelező tábla áthelyezésre került, így a régi Bucsui út felől érkezőknek kell elsőbbséget adni az utcából érkezők számára! Kérem, figyeljünk! Továbbá a Charlie vendéglő környékén kialakult parkolásokból adódó kellemetlenségek megoldására megállni tilos táblák kerültek kihelyezésre mindkét irányba! Erre is figyeljünk, hiszen rendőri ellenőrzés is várható!

Fásítás, virágosítás
Az önkormányzat elkezdte virágültetési programját, melybe faültetés, sövényültetés, cserjék rendbetétele is beletartozik. Az első két ütemnek már látható jelei vannak! A virágládák gyártása folyamatosan történik, remélhetőleg, ha a kialakult helyzet is engedi, akkor májusban kihelyezésre kerülnek! Képviselő-testületi üléseken folyamatosan foglalkozunk a témakörrel. Amint arról korábban már tájékoztatást adtam, ezen feladatok összefogásáért az alpolgármester a felelős. Ugyanakkor szomorúan tapasztalom, hogy többen az önkormányzat tudta nélkül kezdenek faültetésekbe, jelen esetben a Patakparti sétány környékén! Olyan területekre és úgy ültetnek fákat, melyről az adott telek tulajdonosa nem is tud, csak később szembesül azzal, hogy a telkén, egyszer csak, kinőtt egy vagy több fa! Továbbmenve az sem „egészséges”, ha a patakpartot terítjük be a levágott ágakkal, nyesedékkel! Minderről a napokban arra járó vízügyi szakember tájékoztatta a jegyzőt. Ezzel egy időben mielőbbi intézkedésre szólította fel az önkormányzatot! Kérem az érintetteket, hogy fejezzék be az ilyenfajta tevékenységüket! Ne úgy akarjunk szépíteni, hogy azzal kellemetlenségeket okozunk!

A végére egy örömhír, a falu gólyái megérkeztek!

Nagy Róbert
polgármester

 

Ossza meg, ha tetszett!

 Archívum

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ További információ a cookie-kezelésről