Fontos pontok!

SÉ SE – IKERVÁR FC 4:2 (2:1)

Sé, 80 néző. Vezette: Kulman Tamás.

Góllövő: Sümegi László, Kámán Dániel, Werderits Balázs, Muzsai Krisztián illetve Dobson Dávid, Vincze Tamás.

A sok eső ellenére jól előkészített pálya fogadta a csapatokat. A hazai csapat ragadta magához a kezdeményezést, lendületesen futballozott, aminek eredményeként az első negyedóra végére már két góllal vezetett. Továbbra is a hazaiak maradtak támadásban, a vendégek kontrákkal próbálkoztak. Aztán egy jogosan megítélt tizenegyesből tovább növelhette volna előnyét a házigazda, de kimaradt a büntető, az ellentámadást pedig góllal fejezte be a vendégcsapat, szorossá téve ezzel az eredményt. A második játékrészben mindkét kapu sokat forgott veszélyben, egy szemfüles góllal ismét kétgólosra duzzadt a hazai előny. De, a mérkőzés nem dőlt el, mert a vendégek egy védekezési hibát kihasználva visszajöttek a meccsbe. A slusszpoén azonban a Séieké volt és egy látványos góllal, eldöntötték az összecsapást. Összeségében kitűnő játékvezetés mellett, színvonalas, küzdelmes mérkőzést vívtak a csapatok, a hazai győzelem teljesen megérdemelt.

IFI mérkőzés

SÉ SE – IKERVÁR FC 3:3 (2:0)

Góllövő: Nyári Krisztofer (2), Örkényi Dávid.

Fiataljaink gyorsan bekezdtek, az első negyedóra végére már két góllal vezettek. Nagyon sok helyzetet alakítottak és hagytak ki. Ezért a második félidőben súlyos árat fizettek, mert a vendégek egyenlítettek. Ezután nagyon gyorsan újra nálunk volt az előny, de meccs vége előtt pár perccel jött megint az egyenlítés. Ezzel egy agyonnyert meccset sikerült döntetlenre hozni. Tanulni kell ebből is, aztán újra jönnek a győzelmek!

Köszönjük szurkolóinknak, hogy a rossz idő ellenére is kilátogattak a meccsre és folyamatosan buzdították csapatunkat!

Hajrá Sé!!!

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ További információ a cookie-kezelésről