Ez igen!

SÉ SE – ÚJPERINT SE 1:0 (1:0)

Sé, 100 néző. Vezette: Marácz Zoltán.

Góllövő: Kiss Máté.

Rövid tudósítás a meccsről:

„Az Újperint néven induló, amúgy a Király Sportegyesületre épülő csapat látogatott Sébe. Ugyanis többen kettős igazolással játszanak nevezett csapatban, – most nyolcan voltak a meccskeretben – mellyel kapcsolatban már több csapatvezető is nemtetszését fejezte ki!  Gondolom a következő bajnokság versenykiírásánál ez majd figyelembe lesz véve! A mérkőzés nagy iramban kezdődött, látszott a vendégek fiatal titánjain, hogy nem heti egyet eddzenek. De, a hazaiak felvették a kesztyűt és a régóta várt, megalkuvást nem tűrő elszántsággal vetették magukat a küzdelembe.  Hozzáállás, akarat, fegyelem volt a vezérelvük! Ez egy kicsit meg is lepte ellenfelüket, olyannyira, hogy egy formás támadás után a tizedik percben a vezetést is sikerült megszerezniük. Mindkét oldalon voltak helyzetek, de azok csak lehetőségek maradtak. A második félidőben sem lassítottak a felek, óriási iramban zajlott a mérkőzés., melynek még a kánikulai meleg sem szabott gátat. Öldöklő küzdelem és magas színvonal jellemezte a találkozót. Az látszott, hogy a látogató jobb kondiban van, de a hazaiak csupaszív játékán nem találtak fogást. Mindkét csapat támadásaiban benne volt a gól, a hazaiak többször is eldönthették volna a derbit, míg a vendégek próbálkozásai is veszélyt hordoztak, de a stabil lábakon álló hazai védelem azokat csírájában elfojtotta.

Összességében a kilátogató nézők jó játékvezetés mellett egy remek mérkőzést láthattak, melyen az extázisban játszó hazaiak – akiknél minden játékos átlagon felül teljesített – győzelme teljesen megérdemelt.”

 

Csapatunk régi önmagát idézte, a szezon egyik, ha nem a legjobb játékát produkálták játékosaink! Többen is extra teljesítményt nyújtottak, de az egész CSAPAT remeklése kellett a győzelemhez! Ez igen! A szurkolók és a kilátogató nézők egy remek meccset láthattak!

 

Ifi mérkőzés

SÉ SE – ÚJPERINT SE 5:1 (3:0)

Góllövő: Rada Ákos (2), Romsics Attila (2), Farkas Péter.

Fiataljaink szintén remek mérkőzést játszottak. A találkozó döcögősen indult, de aztán beindult a gépezet! A vendégek akkor sem szólhattak volna egy szót sem, ha két számjegyű a győzelem! Tovább folyik a harc a bajnoki címért, ifistáink nagyon akarják a sikert, aminek meg is lesz az eredménye!

 

Köszönjük Szurkolóinknak, hogy remek hangulatot teremtettek és megállás nélkül buzdították csapatainkat!

 

Bízva a hasonló jó teljesítményben, a hétvégén vasárnap Sitkére látogatunk!

 

Hajrá Sé!!!

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ További információ a cookie-kezelésről