Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Séi Futball Club

Kettős csapás!!!

SÉ SE – ZANAT KSK 1:0 (1:0) Szombathely, Arborétum Sportcentrum, 80 néző. Vezette: Mórocz Gyula.

Góllövő: Werderits Balázs.
Ifi meccs: 4.3. Góllövő: Molnár Balázs, Kiss Bálint, Farkas Kevin, Tiborcz Dániel.

A meccs rövid tudósítása:
„Erre a mérkőzésre a vendégcsapat alaposan megszervezte a védekezését, hiszen a Séiek a hazai mérkőzéseiken általában nagyon is gólképesek voltak. Az első percek tapogatózása után, a hazaiak fokozatosan fölénybe kerültek, majd egy szerencsés góllal a vezetést is megszerezték. Ezután is voltak lehetőségeik, de azok kihasználatlanul maradtak, ugyanakkor a vendégek kontráikban bíztak, de sok veszélyt ezek nem jelentettek. A második félidőben minden hasonlóan folytatódott, azzal a különbséggel, hogy ekkor már a százszázalékos ziccereket is elhibázták a hazai „mesterlövészek”. Emiatt nem is lehetett nyugodt a hazai csapat, de a vendégek támadójátékában nem volt átütőerő. Így egy nagyarányú siker helyett, maradt a a minimális, de teljesen megérdemelt Séi győzelem”.
Megjegyzés még annyi, hogy a Megyei II-es tagság során ennyi pontot még nem gyűjtött csapatunk (40 pont)! Ez külön elismerést érdemel. Köszönjük Szurkolóinknak az aktív részvételt!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Vasárnap az Arborétumban!

SÉ SE – ZANAT KSK

2017.05.21. 17.30. Ifi meccs: 15.30.
Szombathely, Arborétum Sportcentrum, Farkas Károly utca

Újra „hazai” meccs következik, ezúttal az idén meggyőző teljesítményt nyújtó Zanat gárdáját fogadjuk. A játékosok arra készülnek, hogy feledtessék az elmúlt két meccs kisiklását. Csak a győzelem elfogadható eredmény! Várjuk Szurkolóinkat! Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Kár érte!

GYÖNGYÖSHERMÁN SE – SÉ SE 3:1 (1:0)

Szombathely, 100 néző. Vezette: Makai I.
Góllövő: Werderits Balázs.

A kezdeti tapogatózás után mezőnyfölényt harcoltunk ki, jöttek is a helyzetek, csak a gól hiányzott. És ahogy lenni szokott ez megbosszulta magát, egy kontrából vezetést szerzett a Hermán. Az első félidő második felében jóformán a félpályán sem jött át ellenfelünk, de a helyzetkihasználással továbbra is hadilábon álltunk. Szünet után egyből sikerült egyenlíteni. A levegőben lógott, hogy megfordítjuk a találkozót, de a fölény meddőnek bizonyult. Aztán a végig határozatlan, kritikán alul ténykedő játékvezető egy nyilvánvaló szabálytalanság után ítélt gólt. Mindent egy lapra feltéve támadtunk, de a koncentráció továbbra is hiányzott. Aztán egy szerencsés gólt szerezve eldöntötte a mérkőzést a hazai csapat. Összességében egy játékra alkalmatlan pályán, kritikán aluli játékvezetői ténykedés mellett lejátszott találkozón szenvedtünk vereséget, de a hibát elsősorban magunkban kell keresni és ez hozhatja meg a következő meccs sikerét!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Csak pontosan, szépen!

Szombati bajnoki!

GYÖNGYÖS-HERMÁN – SÉ SE

Szombathely, Gyöngyös-hermán
2017.05.13. (szombat) 17.30. Ifi meccs: 15.30.

Ismét nem hagyjuk el a megyeszékhelyet, ezúttal a város túlsó felébe látogatunk. Ellenfelünk előttünk áll a tabellán. Ha még közelebb akarunk férkőzni a közvetlen élmezőnyhöz, akkor mindenképpen „pontosan” kell hazatérnünk! Várjuk Szurkolóinkat!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Megtorpanás!

SÉ SE – TANAKAJD TC 0:3 (0:1) Szombathely, Farkas Károly utca, Arborétum Sportcentrum, 100 néző. Vezette: Sály Károly.

A hazai csapat teljesítménye ezúttal elmaradt a várttól, a megszokottól. Az akarat ugyan megvolt, de görcsösen, pontatlanul játszottak, sok hiba csúszott a játékukba. Főleg a kínálkozó gólhelyzeteknél voltak pontatlanok a hazai csatárok. És ugye ezt a játékot is gólra játsszák. A vendégek teljesítménye ezúttal megbízhatóbb volt, a kínálkozó lehetőségeiket szigorúan kihasználták és a két egyforma képességű csapat találkozóján megérdemelt győzelmet arattak.
Az ificsapat elismerésre méltó győzelmet aratott, 4:3-ra múlták felül a dobogóra esélyes ellenfelüket!
Köszönjük Szurkolóinknak, hogy ezúttal is a csapat mellett álltak!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Újra „otthon”!

SÉ SE – TANAKAJD TC

Szombathely, Farkas Károly utca, Arborétum Sportcentrum 2017.05.07. (vasárnap) 17.00. Ifi meccs: 15.00.

A pályafelújítási munkálatok miatt továbbra is albérletben játszik csapatunk. Ezúttal megint egy élcsapat lesz a vendégünk, nagyon jó játékerőt képviselnek, mindemellett képzett játékosok alkotják keretüket. Kérem Szurkolóinkat, hogy jöjjenek és biztassák csapatunkat a sikeres tavaszi szereplés folytatása érdekében! Várunk mindenkit a Sétől autóval továbbra is kb. 5 percre lévő Arborétum Sportcentrumba!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Ismét parádé!

ÚJPERINT SE – SÉ SE 1:7 (1:4) Szombathely, Király Sportlétesítmény, 100 néző. Vezette: Talabér Norbert.

Góllövő: Sümegi László (3), Kovács Krisztián (3), Werderits Balázs.

Csapatunk ezúttal egy minőségi pályán léphetet pályára. A pályánál ezúttal csak a játék volt jobb. Végig uraltuk a mérkőzést, minden játékos hozzáállása a meccshez kiváló volt. A hazai pályát varázsló szurkolók azt láthatták, hogy játékosaink élvezik a játék minden elemét és akár nagyobb gólarányú győzelmet is arathattunk volna. Nagybetűs CSAPAT voltunk és ismét egy emlékezetes mérkőzést produkáltunk!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Megint Szombathelyen!

ÚJPERINT SE – SÉ SE

Szombathely, Király Sportlétesítmény
2017.04.30. (vasárnap) 17.00. Ifi meccs: 15.00.

A múlt heti bravúrgyőzelem után ezúttal egy nagyon egységes csapathoz látogatunk. Nem lesz egyszerű dolgunk, de mindenképpen „pontosan” kell hazatérnünk! Kérjük Szurkolóinkat, hogy ismét támogassák csapatunkat!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Kettős csapás!

SÉ SE – JÁK SE 3:1 (2:0) Szombathely, Farkas Károly utca, Arborétum Sportcentrum, 150 néző. Vezette: Tuczai Miklós.

Góllövő: Sümegi László, Kovács Krisztián, Parti Ádám.

Tudósítás a meccsről:
„A hazai csapat ideiglenes otthonában fogadta a remek játékerőt képviselő, jelenleg is jó pozícióban álló riválisát. Ezúttal viszont a hazai csapat is esélyesként várta az összecsapást. Ennek megfelelően rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, mezőnyfölényt harcoltak ki és egy szerencsés góllal megszerezték a vezetést. Ezután sem hagyták levegőhöz jutni ellenfelüket és félóra elteltével egy szemfüles góllal már két góllal vezettek. A második félidőben is élvezetes összecsapást láthatott a szépszámú közönség. Továbbra is a hazaiak domináltak és egy újabb góllal már jelentős előnyhöz jutottak. Sőt, ha a helyzetkihasználásra jobban koncentrálnak, akár nagyobb arányú győzelmet is arathattak volna. A végén a vendégek kozmetikáztak az eredményen. Összességében elmondható, hogy a hazai győzelem teljesen megérdemelt, a Séi játékosok nagybetűs csapatot alkottak és kiválóan teljesítettek.”
Az ifi csapat is nyert 4:3-ra! A gólokat Werderits Balázs (2), Horváth Attila és Farkas Kevin szerezték.
Kiváló volt a szurkolás is! Köszönjük!
Tehát ezen a hétvégén minden tökéletes volt!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Albérletben!

SÉ SE – JÁK SE

Szombathely, Farkas Károly utca, Arborétum Sportcentrum 2017.04.23. (vasárnap) 17.00. Ifi meccs: 15.00.

A pályafelújítási munkálatok elkezdődtek, így a tavasz hátralévő hazai meccseit – mint azt korábban már jeleztem -ideiglenes otthonunkban, Szombathelyen, a Farkas Károly utcában fogjuk játszani. Ezúttal az egyik élcsapat lesz a vendégünk, nagyon jó játékerőt képviselnek, mindemellett egy kis keménységért sem kell a szomszédba menniük. Ezért kérem Szurkolóinkat, hogy jöjjenek és biztassák csapatunkat a további eredményes tavaszi szereplés folytatása érdekében! Várunk mindenkit a Sétől autóval kb. 5 percre lévő Arborétum Sportcentrumba!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert