Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Séi Futball Club

Kellemes húsvéti focihétvége!

A hétvégén dupla fordulót rendeztek a megyében. Hiszen a második forduló elmaradt mérkőzésére Nagypénteken került sor. Mi a Söpte csapatát fogadtuk és arattunk 3:0 arányú győzelmet, egy végig színvonalas küzdelmes mérkőzésen. A gólokat Kovács Krisztián, Deutsch Szalai Balázs és Tóth Ferenc szerezték. Aztán Húsvét vasárnap Bozsokon szerepeltünk, szomszédvári rangadón! A Bozsokiak mindig kemény ellenfélnek bizonyulnak, de mi most jobbak voltunk és arattunk 3:1 arányú győzelmet. Itt is elmondható, hogy végig szikrázóan kemény, küzdelmes mérkőzésen kerekedtünk felül ellenlábasunkon! A gólokat Farkas Péter, Al Hersch Ádám és Uri Tibor szerezték. Mindkét meccsen NAGYBETŰS CSAPAT voltunk, ami nagyon örömteli és biztató a folytatást illetően! Amit kicsit beárnyékol, hogy rengeteg a sérült, úgyhogy a létszámunk elég foghíjas! Az ifi csapatunk sajnos mindkét meccsen vereséget szenvedett, de náluk is sok a hiányzó. Remélhetőleg náluk is hamarosan megérkezik a tavasz első győzelme!
Köszönjük mindenkinek aki részt vett mérkőzéseinken és buzdította csapatunkat!!

Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Bravúros döntetlen!

SÉ SE – TANAKAJD TC 1:1 (1:0) Sé, 100 néző. Vezette: Szabó I. Zoltán. Góllövő: Al Hersch Ádám.

A hosszú bajnoki szünetet követően végre elkezdődött a bajnokság! Belehúztunk a jóba, hiszen rögtön az egyik bajnokesélyest láttuk vendégül. A meccsre kilátogató szurkolóknak nem kellett csalatkozniuk, hiszen már az első perctől igazi heroikus küzdelem folyt a pályán. A vendégek irányítottak, de a mi csapatunk szerzett vezetést az első félóra végén! Nem könnyítette meg a helyzetünket, hogy a szünetet követően sérülés miatt két játékosunkat is le kellett cserélni! A második félidőben is színvonalas meccset láthattak a nézők. A vendéghelyzetek kimaradtak, de az egyenlítésük nem maradt el egy eléggé véleményes tizenegyesből… A hátralévő időben csapatunk tartotta az ikszet, de az utolsó percekben akár a győzelmet is megszerezhette volna! A problémák figyelembevételével jár a gratuláció a játékosoknak! Ifi csapatunk 3:1 arányú vereséget szenvedett a szintén bajnokesélyes vendégektől, 70 percig teljesen egyenrangú ellenfelek voltak! A gólt Fenyvesi Gábor szerezte.
Köszönjük Szurkolóink buzdítását, bár ezúttal a Tanakajdi szurkolók föléjük kerekedtek, a vendégek érezhették magukat hazai pályán! Nem baj lesz még jobb is!
A folytatás nem lesz könnyű, hiszen a héten két meccs is lesz! (Nagy)Pénteken a Söpte csapatát fogadjuk az egyik elmaradt meccsen, míg Húsvét Vasárnap Bozsokon játszunk!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

 

Most már tényleg kezdődik!!!

SÉ SE – TANAKAJD TC
Sé, 2018.03.25. (vasárnap) 16.00. Ifi meccs: 14.00.

Miután a nem várt extrém időjárási körülmények miatt 3!!! forduló is halasztásra került, a bajnokság tavaszi folytatása még csak most vasárnap kezdődik!! A felkészülési időszakban számos edzőmeccset játszottunk műfüves pályákon, váltakozó sikerrel. A keretben számottevő változás nem történt, ugyanakkor vannak sérültek, eltiltottak és munkahelyük miatt elfoglaltak. Tehát van számos nehézség, de mi szurkolóink segítségével szeretnénk jó eredményt elérni a bajnokság egyik legjobb csapata, a bajnoki cím egyik várományosa ellen! Várunk Mindenkit vasárnap az Aranypatak Arénába!!!

Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert sportköri elnök

Elszalasztott lehetőség(ek)!!!

SÉ SE – BOZSOK SE 2:2 (1:1)
Sé, 70 néző. Vezette: Berczky Csaba.
Góllövő: Kovács Krisztián, Muzsai Krisztián.

Már sokadszor a saját kezünkbe volt a lehetőség, hogy előbbre lépjünk a tabellán! Ezúttal csak egy pontot szereztünk, ami nem sok! Igazából a bajnokság végére elfogytunk, nemcsak a sérülések nehezítették a dolgunkat, hanem fejben sem tudtunk mindig megfelelően koncentrálni. Nem volt másként ezen a meccsen sem. Erőlködtünk, nem játszottunk jól, így nagyon nyögvenyelősre sikeredett ez a mérkőzés. Nem volt bennünk átütőerő, sok volt a hiba, de még egy picit odafigyelve, így is nyerhettünk volna! Az első féléves bajnoki szereplésre ennek ellenére nem lehet panasz, de hát mindig vannak célok, amik ha nem telesülnek, akkor egy kicsit keserű a szánk íze! Köszönjük Szurkolóink éves kitartását, buzdítását!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Hócsata!

SÉ SE – BOZSOK SE
2017.12.03. (vasárnap)13.00. Ifi meccs: 11.00.

Az ötödik fordulóból elmaradt meccs pótlása következik. Hiába a rossz idő, a hó, pocsolya, sár, a meccset le kell játszani. Az persze senkit nem érdekel, hogy a pálya milyen állapotban van, illetve kerül. És az sem, hogy a játékosoknak egészségüket nem kímélve kell pályára lépni! Hát ez van! Ha már így alakult, jó lenne győzelemmel zárni az évet, nem mellékesen ezzel jó pozícióba kerülhetnénk. Nem lesz egyszerű, mert egy jó csapat lesz a vendégünk! Várjuk Szurkolóinkat, hogy segítsenek célunk elérésében! Gyere és szurkolj csapatunknak az év utolsó bajnokiján!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Fekete hétvége!

CSEPREG SE – SÉ SE 6:0 (2:0)
Csepreg, 100 néző. Vezette: Szabó II. Zoltán.

Már az előjelek sem voltak jók, de a meccs előtt még jobban tetőződtek a gondok, ugyanis nagyon sok hiányzónk volt (ha csak az állandókat nézem 7 fő!). Ez nem kevés, ráadásul a meccs első részében további két cserét kellett végrehajtanunk sérülés miatt. Ennyi siránkozás után a meccsről annyit, hogy az ellenfél jobb volt, de hat gólt kapni még „fél lábbal” sem szabad! Három góljuk szabadrúgásból született. Nekünk csak felvillanásaink voltak. Most gyengének találtattunk! De..van még egy elmaradt meccs a hétvégén Sében a Bozsokot látjuk vendégül, úgyhogy van lehetőség a javításra! Ifi csapatunk annak ellenére, hogy az első félidőben jól tartotta magát, a másodikban öt perc alatt kapott három góllal mattolta magát (5:1). A gólt Kovács András szerezte. Köszönjük a jelenlévő Szurkolóink buzdítását! Én remélem, hogy a hétvégére össze kapjuk magunkat és szépen zárjuk az amúgy eredményes első félévet!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Városi derbi!

CSEPREG SE – SÉ SE
Csepreg, 2017.11.26. (vasárnap) 13.00. Ifi meccs: 11.00.

Ezúttal a jelenlegi éllovashoz látogatunk. Ugyan lesznek hiányzóink, de a Ják elleni győzelem erőt kell, adjon ahhoz, hogy pontosan térjünk haza! Ehhez várjuk Szurkolóink segítségét is!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Ez szuper volt!!!

SÉ SE – JÁK SE 5:4 (3:2) Sé, 120 néző. Vezette: Bedi Tamás. Góllövő: Kovács Krisztián (3), Kiss Péter, Sümegi László.

Rövid tudósítás a meccsről:
„A két csapat eddig mindig izgalmas, a végletekig kiélezett derbiket vívott Sében. A mérkőzésre kilátogató szépszámú szurkolótábornak ezúttal sem kellett csalatkoznia. Már a mérkőzés elején megszerezték a vezetést a hazaiak, majd egy jogos büntető után meg is duplázták előnyüket. A vendégek egy véleményes büntetővel szépítettek, de szinte azonnal jött a válasz ismét kettő volt közte. Aztán ismét – ezúttal egy jogos büntetőből – csökkentette hátrányát a vendég. A szünet után továbbra is jó színvonalú, szikrázó csata folyt a pályán. Jött a vendégegyenlítés. De ezen a délutánon a hazai csapat alaposan feltüzelt állapotban lépett pályára és nem engedte kiénekelni a szájából a sajtot. Újabb gólváltás után, a hazaiak bevitték a döntő találatot, melyre már nem volt válasz. A látottak alapján a hazaiak, akiknél minden játékos jó teljesítményt nyújtott teljesen megérdemelt győzelmet arattak”.
A mérkőzés után nem véletlen, hogy a szurkolók ünnepelték csapatukat, mert ezúttal egy kimondottan jó meccset láthattak! Játékosaink akaratban, küzdeni tudásban és játékban ellenfelük fölé nőttek! Köszönjük a szurkolást! Ifi csapatunk sajnos ismét vereséget szenvedett, de reméljük hamarosan fordul a kocka!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Jön a Ják!

SÉ SE – JÁK SE
Sé, 2017.11.19. (vasárnap) 13.00. Ifi meccs: 11.00.

Szokatlanul korai időpontban, a vasárnapi ebéd még talán be sem fejeződik, máris meccsre invitálom Szurkolóinkat és minden kedves érdeklődőt! Ezúttal nem is akármilyen derbire van kilátás, hiszen a közismerten az egyik legkeményebb csapat érkezik hozzánk. Nekik nem kell a szomszédba menni egy kis keménységért. Hozzáteszem inkább a pályán kívül szokott forróbb lenni a hangulat… Szeretnénk Szurkolóink támogatásával egy jó mérkőzést játszani és minél jobb eredményt elérni! Várunk mindenkit vasárnap!!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert