Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Önkormányzati hírek

Könyvbemutató Sében

20160512_190505

Csider Sándor Álomút című verseskötetének bemutatóját rendeztük a napokban a Faluház könyvtárában. Az önkormányzat és az ÖrökSÉgünk Alapítvány közös rendezvényén a faluban jól ismert tanár urat költőként köszönthettük. Hazajött – mint mondta.

Még a 90-es években népművelés szakos főiskolásaival járta a falut és lett sokak jó ismerőse. Az akkori élményeket, a beszélgetések emlékét könyvek (Boldogságnapló, Igaz mesék, Állatmesék) és számos szakdolgozat őrzik.

A kapcsolat a faluval később sem szakadt meg. Versei gyakran jelennek meg a helyi újságban, a Séi Telegráfban, az általa összegyűjtött gondolatok pedig a község honlapján olvashatók.

Az Álomút versei gyermekekhez és felnőttekhez egyaránt szólnak. Szereplők a minket körülvevő világ tárgyai, állatai, növényei. De a versekben lelkük van, gondolataik. A tanár úr játszik velünk, egyedi univerzumot teremt. Elgondolkodunk. Álom mindez vagy így lehet odaát?

„Ahol vagyunk, ott jó lenni, legjobb mégis: jönni-menni” – írja. Az út ott van, amit kiválasztottunk. Utunk során kincseket gyűjtünk: ezt a közös estet; embereket, akik szeretnek minket és akiket szeretünk; amit megteremtettünk az életben; az érzést, hogy megtettük, amiért ide küldtek bennünket.

Csider tanár úr beszélgetőtársa Horváth Balázsné volt, az ÖrökSÉgünk Alapítvány elnöke. A beszélgetés során megelevenedett a múlt. Azt boncolgattuk, melyik vers íródott séi ihlet alapján. Szerintünk több példa is bizonyítja, hogy falunk is bekerült az irodalomba.

Sörös István

Elektromos hulladék gyűjtése

Tisztelt Lakosság!

Az elektromos hulladék gyűjtésének időpontja: 2016. április 29. péntek 12.00-16.00 óráig és április 30-án szombaton 8.00-12.00 óráig az önkormányzati hivatal udvarán.

Mi számít elektronikai hulladéknak, mit lehet leadni az önkormányzat által kijelölt e-gyűjtőponton?

  • háztartási kis- és nagyberendezések: kávéfőző, vízforraló, mikrohullámú sütő, szendvicssütő, porszívó, konyhai kisgépek, hűtőszekrény, mosógép, mosogatógép, villanytűzhely, villanybojler, ventilátor, lámpatest, asztali lámpa,
  • szórakoztató elektronikai cikkek: tv, videomagnó, DVD lejátszó, rádió, magnó, CD lejátszó, Hi-Fi torony, music-center,
  • számítógépek, telefonközpontok egyéb irodatechnikai berendezések: asztali telefon, nyomtató, monitor, elektromos írógép, iratmegsemmisítő, diktafon,
  • elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok: fúrógép, ütvefúró, sarokcsiszoló, körfűrész, rezgőcsiszoló, hőlégfúvó, stb..

A felsorolt elektronikai hulladékot a gyűjtést végző cég csak szét nem szerelt állapotban viszi el. Kérjük, ezt vegyék figyelembe.

A jelzett napokon és időpontban gumiabroncsot, elemet és akkumulátort is le lehet adni. Ezen hulladékok ártalmatlanítási díját önkormányzatunk átvállalja. Egyéb veszélyes hulladékot nem gyűjtünk!

Köszönjük, hogy partnerünk a rendezettebb, tisztább környezetért!

 Sé Község Önkormányzata

Új vezető a Faluház élén májustól

2016. május 1-jétől a séi Faluház vezetését – a korábban benyújtott faluház-vezetői pályázata, valamint a képviselő-testület felkérése alapján – Székelyné Scháb Eszter látja el. Eszter a Faluház-vezetői munkáját megbízási jogviszonyban végzi, heti 20 órában.

Eszter a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán magyar nyelv és irodalom – könyvtár szakon szerzett diplomát, majd később a Janus Pannonius Tudományegyetemen turizmusszervezőként, illetve a Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi karán egészségtanár – egészségfejlesztőként is.

Munkájához sok sikert és sok örömet kívánunk!

Sé Község Képviselő-testülete

Erdei út csak a gyalogos és kerékpáros turizmus céljára

A Szombathelyi Erdészeti Igazgatóság megvizsgálta a séi temetőhöz csatlakozó erdei úttal kapcsolatos panaszunkat. Mint ismert, az utat néhányan nem a rendeltetésének megfelelően használják: rendszeresen autóval közlekednek rajta, mély csapákat vájnak a kerekek a földes útba. Ez az erdő rendjét megzavarja. Nem beszélve az ott közlekedő futó, kerékpározó emberekről. Többször előfordult már, hogy az autósok a temetések rendjét is megzavarták: nagy sebességgel érkeztek a gyászolók közé.

Bugán József vezérigazgató tájékoztatás szerint az erdészet ezt az utat termelési és közlekedési célra nem használja, ezért az út Sé községbe való csatlakozását az út átvágásával megszünteti. A gyalogos és kerékpáros turizmus ezzel a megoldással továbbra is lehetséges.

Ez a megoldás az illegális szemétlerakást is meggátolja reményeink szerint.

-si-

Ároktisztítás

Az önkormányzat közfoglalkoztatottjai a héten ároktisztítási munkálatokat végeznek a Móricz Zsigmond utca fölött található árokban. Az évek során nagy mennyiségű hulladékot helyeztek el ott valakik. A háztartási jellegű hulladéknak lenne más helye is.

Kérünk mindenkit, használja ki a szelektív hulladékgyűjtésben rejlő lehetőségeket! Ne környezetünket terheljük nehezen lebomló hulladékkal!

Sajnos az árokba úgynevezett lapátos árut, építési törmeléket is kihordtak valakik. Ha a saját házunkra, kertünkre igényesek vagyunk, akkor figyeljünk a közösség területén lévő helyekre is. Építési törmeléket Sé területén nem lehet elhelyezni. Az ilyen jellegű anyag ártalmatlanítására sajnos költeni kell. Ha valaki bontási, építési munkálatokat végez, ezekre a költségekre is gondoljon!

-si-

Változás a képviselő-testület összetételében

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy Horváthné Kruczler Zsanett 2016. március 16-án lemondott képviselő-testületi tagságáról. A képviselő döntéséről a március 22-én megtartott közmeghallgatáson már értesülhettek a megjelentek.

A megüresedett mandátum betöltésére tárgyalásokat folytattunk. A 2014. évi önkormányzati választás eredményjegyzőkönyve alapján Máté Tamás független jelölt volt a soron következő önkormányzati képviselő-testületi tag, aki 184 érvényes szavazattal léphetett volna a megüresedett helyre. Máté Tamás a képviselő-testületi tagságot nem vállalta.

A 2014. évi önkormányzati választás eredményjegyzőkönyve alapján Kisfalvi Krisztián független jelölt volt a soron következő önkormányzati képviselő-testületi tag, aki 133 érvényes szavazattal léphetett volna a megüresedett helyre. Kisfalvi Krisztián a képviselő-testületi tagságot nem vállalta.

A HVB (Helyi Választási Bizottság) március 30-án ülésezett. Az ülésen dr. Deák Mariann jegyző, HVI vezető tájékozatta a bizottságot a kialakult helyzetről. A HVB a képviselői lemondást elfogadta, illetve határozatot hozott az egyéni listás mandátum betöltetlenségéről.

Sé Község Önkormányzata a jövőben 6 taggal folytatja munkáját.

Sörös István polgármester

Közmeghallgatás – szubjektív

Falugyűlés 2016. szubjektíven.
Ahogy lenni szokott, és ahogy a törvény is rendelkezik, idén is volt falugyűlés Sében.
Ahogy lenni szokott, idén is ott voltam a helyszínen. A fontossága még most is megvan a közmeghallgatásnak, csak kevesek érzik úgy, hogy fontos lenne a helyszínen is jelen lenni.
Jól indult az egész, volt világítás, fűtés és ülőalkalmatosság is. A félhatos kezdés jónak tűnt, de a türelmetlenebbje már ott volt 5-kor. Természetesen voltak, akik 6-os vagy a 7-es „metrót” érték el.
Lekésni nem nagyon lehetett a lényegről. A polgármester úr másfél órás beszámolót tartott.
A köz hallgatása után, lehetőség nyílott a közmeghallgatásra. Hát elég nyögve-nyelősen indult, mert nem nagyon akaródzott hozzászólni senkinek. Én se akarództam – keresem én a bajt? -, de mivel „erős” igény merült fel, hogy idén is én kezdjem el az „okosságot”, így belevágtam és igyekeztem terepet adni az utánam jövőknek.
Hál’ Istennek két régi harcostársam, falunk történetének volt és jelenlegi polgármestere, eszemhez értették a hozzászólásaimat és igyekeztek korrigálni vagy éppen ráerősíteni azokra.
Idén nem siettünk sehová, így késő estéig volt alkalmunk „ekézni” a képviselőtestületet. Egy jó és építő beszélgetés alakult ki, visszahozva a régi falugyűlések hangulatát. Érintettünk kényes kérdéseket is, amelyekről kiderültek, hogy nem is olyan kényesek. Jó meglátások voltak, végül is sokan elmondták véleményüket.
A választott vezetőink állták a sarat, próbáltak megfelelni a kérdésekre. A szálak még nincsenek elvarrva, így közös beszélgetések után, újra fel lehet venni majd a fonalat…

Konti Zoltán

Lomtalanítás és elektromos hulladék gyűjtése

Tisztelt Lakosság!

A SZOMHULL Nonprofit Kft. Sé Község Önkormányzatával együttműködve évente egyszer külön térítési díj nélkül lomtalanítást és elektronikai hulladékgyűjtést szervez.

A LOMTALANÍTÁS időpontja: 2016. március 29. kedd.

Mi számít lomnak, mi az, amit elszállítanak?

A háztartásokban, normál háztartási mennyiségben keletkező, olyan nagy darabos hulladék, ami nem fér bele a gyűjtőedénybe pl.: ágybetét, bútordarab, játék, kerékpár, szőnyeg, szánkó, babakocsi, szabadidős és sportfelszerelések stb..

A fent felsorolt lomokat, kérjük reggel 7.00 óráig szállító járművel jól megközelíthető közterületre helyezzék ki. Mivel a lomtalanítás időpontja húsvét utáni első nap, ezért kérjük, ne az ünnepnapon rakják ki a lomot az utcára!

Kérjük, hogy a lim-lom szelektált kirakásával (külön rakva pl.: fém, fa, karton stb.), és a papírból készült termékek (újság, kartondoboz stb.) kötegelésével segítsék munkánkat!

Mi az, ami nem számít lomnak, mi az, amit nem szállítanak el?

  • kerti hulladék, nyesedék, (zöld hulladék), állati tetem, trágya,
  • bontásból származó autóalkatrész (kárpit, szélvédő, lökhárító stb.),
  • építési törmelék (mosdókagyló, csempe stb.),
  • lapátos hulladék,
  • gumiabroncs,
  • veszélyes hulladék (pl.: permetezőszer maradék, permetezőszeres göngyöleg, festék, festékes göngyöleg, akkumulátor, neoncső, hullámpala, gyógyszer, fáradt olaj, olajos-üzemanyagos göngyöleg stb.),
  • elektronikai hulladék (pl.: hűtőszekrény, televízió, háztartási gép).

 

Az elektromos hulladék gyűjtésének időpontja: 2016. április 29. péntek 12.00-16.00 óráig és április 30-án szombaton 8.00-12.00 óráig az önkormányzati hivatal udvarán.

Mi számít elektronikai hulladéknak, mit lehet leadni az önkormányzat által kijelölt e-gyűjtőpontokon?

  • háztartási kis- és nagyberendezések: kávéfőző, vízforraló, mikrohullámú sütő, szendvicssütő, porszívó, konyhai kisgépek, hűtőszekrény, mosógép, mosogatógép, villanytűzhely, villanybojler, ventilátor, lámpatest, asztali lámpa,
  • szórakoztató elektronikai cikkek: tv, videomagnó, DVD lejátszó, rádió, magnó, CD lejátszó, Hi-Fi torony, music-center,
  • számítógépek, telefonközpontok egyéb irodatechnikai berendezések: asztali telefon, nyomtató, monitor, elektromos írógép, iratmegsemmisítő, diktafon,
  • elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok: fúrógép, ütvefúró, sarokcsiszoló, körfűrész, rezgőcsiszoló, hőlégfúvó, stb..

Köszönjük, hogy partnerünk a rendezettebb, tisztább környezetért!

Sörös István polgármester

Közmeghallgatás

Tisztelettel hívjuk a lakosságot a 2016. március 22-én (kedden) 17 óra 30 perckor tartandó közmeghallgatásra. A közmeghallgatás helye: Faluház. Napirend: 1. Beszámoló az önkormányzat 2015. évben végzett tevékenységéről. 2. Tájékoztató az önkormányzat 2016. évi terveiről.

Sörös István polgármester