Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Egyházi hírek

Bábjáték a templomban

Krisztus katonája címmel láthattuk a templomban vasárnap délután a celldömölki Ultraviolák bábcsoport előadását Szent Mártonról. A színes képekben felidéződtek a szent életének fontos állomásai, epizódjai, harca a gonoszsággal.

Nem csak kisgyerekek voltak kíváncsiak az előadásra, szüleik, nagyszüleik is elkísérték őket.

A programot a Vas Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer koordinálta.

Évközi 31. vasárnap

2017. november 5.

Ünnepek, emléknapok:

csütörtök (november 9): A lateráni bazilika felszentelése

péntek (november 10): Nagy Szent Leo pápa

szombat (november 11): Szent Márton püspök

  • Károly atya szombaton ünnepelte a névnapját, imádságainkban emlékezzünk meg róla.
  • A mai vasárnap persely adományunkat mind a négy községben a templom javára adtuk. Toronyban a Rózsafüzér Társulat ma fél 3-kor imaórát tart.
  • Szerdán Torony község szentségimádási napja van, délelőtt 10-kor szentségkitétel, délután 3-kor a Rózsafüzér Társulat imaórája lesz, ¾ 6-kor szentségeltétel, majd 6-kor szentmise. A toronyi szentségimádás miatt Bucsuban nem lesz szentmise.
  • A Szent Efrém férfikar koncertje a Székesegyházban szerdán este fél 8-kor lesz. Jegyek a Látogatóközpontban kedden és szerdán még vásárolhatók.
  • Szombaton délelőtt 10-kor a Szombathelyi Székesegyházban Székely János püspök atya celebrálja az ünnepi szentmisét Szent Márton tiszteletére!
  • Jövő vasárnap Szent Márton tiszteletére lesz előadás a séi templomban, délután 5-kor a celldömölki ultraviolák bábcsoportja előadásában Krisztus katonája címmel. Minden érdeklődött szeretettel várunk!
  • A leendő elsőáldozókat és bérmálkozókat kérem, hogy minden szentmise után jelezzék felém a sekrestyében, hogy jelen voltak a szentmisén, hogy a jelenléti íven is beírhassam részvételüket!
  • Miseszándék íratás a 2018-as esztendőre csütörtökön délután 2-6-ig a toronyiak, pénteken 2-6-ig a Dozmat, Bucsu és Séiek írathatnak szentmisét, ezt követően pedig majd a szentmisék előtt és után is lesz erre lehetőség mind a négy községben. A szentmise ára nem változik 2018-ban sem, ára 2. 100 ft.

Dr. Perger Gyula plébános

 

 

Krisztus katonája

Minden korosztály számára élményt nyújtó előadás lesz látható vasárnap. A KRISZTUS KATONÁJA című bábjáték Szent Mártonról, a hitről, az emberségről szól. A celldömölki Ultraviolák bábcsoport előadása méltó emlékezés Savaria szülöttére, Szent Márton püspökre. Az előadás minden korosztály számára élmény!

Helyszín: SÉI TEMPLOM

Időpont: NOVEMBER 12. VASÁRNAP 17.00 óra

A programot a Vas Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer koordinálta.

Évközi 29. vasárnap

2017. október 22.

  • Ma (október 22.) missziós vasárnap van. A perselyadományt a pápa szándéka szerint a missziók javára adjuk.
  • Október a Szűzanya hónapja. Bucsuban az esti szentmisék előtt ½ 6-tól rózsafüzért imádkozunk. Dozmaton minden este 6-kor, Sében csütörtökön este 6-kor, Toronyban hétfőtől szombatig minden este fél 6-kor.
  • Dozmaton szerdán 3-kor a nyugdíjas klub tartja összejövetelét a faluházban.
  • A Muzsika hangja című musicalre jelentkezettek névsorát kifüggesztettem a hirdetőtáblára, kérem, hogy csütörtökön a fogadóórán vegyék át a színházjegyeket, amelyeket érkezési sorrendben lehet kiválasztani a fogadóóra keretében, délután 4 és 6 között, kérem, hogy akik jelentkeztek ezen a napon vegyék át a jegyeket személyesen vagy valamelyik családtag vagy ismerős közvetítésével!
  • A Brenner János Gimnázium felvételt hirdet a nyolc évfolyamos gimnáziumába a 2018/2019-es tanévre. A képzésre várja a negyedik osztályos diákok jelentkezését, akik kiemelt színvonalú képzésben szeretnének részt venni a felső tagozat kezdetétől egészen az érettségiig. Továbbra is lehetőség van a 8. évfolyamos diákok számára gimnáziumi képzésre való becsatlakozásra a kilencedik évfolyamon. Az intézményben felvételi tájékoztatót tartanak október 26-án, csütörtökön 17 órai kezdettel.
  • A Szent Efrém férfikar november 8-i, szerdai hangversenyére a Látogatóközpontban elővételben válthatók jegyek keddtől szombatig 9 és délután 5 között.
  • 2018-as esztendőre egylapos falinaptár, forgatható falinaptár és kalendárium a jövő vasárnappal bezárólag megrendelhető a sekrestyében.
  • A leendő elsőáldozókat és bérmálkozókat kérem, hogy minden vasárnapi szentmise után, amikor átveszik a matricát jelezzék felém, hogy a szentmisén részt vettek, hogy a vasárnapi szentmisék jelenléti íven is beírhassam részvételüket.
  • Jövő hétvégén óraátállítás van.

Dr. Perger Gyula plébános

Évközi 27. vasárnap

2017. október 8.

Ünnepek, emléknapok:

szerda (október 11.)Szent XXIII. János pápa

A múlt vasárnapi perselyadományt, amelyet a templom javára adtatok, ezúton is hálásan köszönöm.

Október a Szűzanya hónapja. Bucsuban az esti szentmisék előtt ½ 6-tól rózsafüzért imádkozunk. Dozmaton minden este 6-kor, Sében csütörtökön este 6-kor, Toronyban hétfőtől szombatig minden este ½ 6-kor.

Pénteken, 13-án, fatimai engesztelő napunkon a bucsui templomban a szentségimás helyett a rózsafüzér fél 6-kor kezdődik, 6 órakor pedig a szentmise. A szentmise után a körmenet. A szentbeszédet Kaszás Csaba atya, a Szombathelyi Egyházmegye újmisés papja mondja, aki a rózsafüzér alatt gyóntat. Minél többen jöjjünk el imádkozni Magyar hazánkért, s annak lelki megújulásáért, valamint saját bűneink engeszteléséért!

Kedden 10-én, délután 5-kor az Egyházmegyei Könyvtárban Biblia és Hitújítás, válogatás a Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár Szentírás-kiadásaiból című kiállítás megnyitója lesz. A kiállítást Dr. Székely János püspök atya nyitja meg, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Szerda este fél 8-kor a Martinus Exclusive Koncertek keretében Kertesi Ingrid érdemes és kiváló művész, a hallhatatlanok társulatának örökös tagja a Magyar állami Operaház énekesének áhítat estje lesz a Székesegyházban. Belépőjegyek 1.500 Ft-os áron válthatók a Látogatóközpontban kedden és szerdán 9 és 5 között.

Az esztendő utolsó negyedévét kezdtük meg, ezért kérem, hogy akik az egyházi adót még nem fizették be és lehetőségeik engedik tegyenek eleget a Szent István kora óta tartó kötelezettségnek

Muzsika hangja musical november 4-i előadására a mai nappal bezárólag lehet jelentkezni a szentmise után a sekrestyében.

Szombat 14-én, Várpalotára a Trianon múzeumba és Budapestre indulunk kirándulni. A Trianon múzeumban fél 11-kor kezdődik a vezetés, az Operett pedig délután 3-kor. Indulás Bucsuból 7.40-kor, Dozmat 7.50-kor a fordulóból, Torony 7.50-kor a templom elől, Sé 7.55-kor a templom elől. A belépőjegyet hozzuk magunkkal. A buszköltség 5.000 ft, a múzeumba 600 ft lesz a belépő, így összesen 5.600 ft-ot szeretnénk a buszon összeszedni, kérem, ha teheti mindenki pontosan hozza az összeget.

A Mária Rádió október 8-án megkezdi adását. Szombathelyen és még közel száz településen lesz hallható a FM 88,4 Mhz!

Dr. Perger Gyula plébános

Egyházi kulturális programok

10-én, kedden, délután 5-kor az Egyházmegyei Könyvtárban Dr. Székely János püspök atya nyitja meg a Biblia és Hitújítás, Válogatás a Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár Szentírás-kiadásaiból XV-XVIII. sz. című kiállításunkat, amelyre minden érdeklődött szeretettel várunk!

Felemelő és emelkedett hangulat lesz a garanciája annak a koncertnek, melyen az orgona- és az énekhang lesz a főszereplő 2017. október 11-én, szerdán 19.30-kor a Székesegyházban a Szily János Látogatóközpont szervezésében. Lakner-Bognár András orgonaművész közreműködésével az Operaház nagyszerű szoprán énekesnőjének, Kertesi Ingridnek és zeneakadémiai tanítványainak műsora emlékezetes pillanatokat ajándékoz a koncertre látogató közönség számára, melyet a koncert helyszínének otthont adó Székesegyház magasztos légköre is szentesít.

A művésznő nem közömbös Szombathely városa iránt, hiszen évekig tanított a Szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetemen.

„Mindig arra törekedtem, hogy hangszerként szólaljon meg a hangom” – fogalmaz a Liszt Ferenc díjas énekesnő, aki rendszerint kivívja a közönség és a kritikusok elismerését lenyűgöző dallamformálásával, lírai és  hajlékony énekhangjával. Kertesi Ingrid Érdemes Művész, a „Halhatatlanok Társulata” örökös tagja, 2015-ben a Kiváló Művész kitüntető címét is elnyerte.

Jegyek 1.500 ft-ért válthatók a Látogatóközpontban, keddtől szombatig 9 és délután 5 között.

A legszebb Ave Mária kompoziciók hangoznak el az estén, októberben a Szűzanya hónapjában ezzel a koncerttel Égi Édesanyánkat is köszöntjük!

Minden érdeklödőt szeretettel várunk!

A program a következő lesz:

A. Vivaldi: Gloria – Domine deus

J. S. Bach: Blute nur, du liebes Herz” – Matthäus-Passion, BWV 244

  1. A. Mozart: Laudate Dominum – Vesperae solenne de confessore, KV 339
  2. A. Mozart: Et Incarnatus est – Davide Penitente KV 469
  3. S. Bach: Benedictus – Mass B minor BWV232
  4. S. Bach: Bist du bei mir BWV 508
  5. Caccini: Ave Maria
  6. Saint-Saëns: Ave Maria
  7. Mendelssohn: „Jerusalem, Jerusalem” – Oratorio “Paulus” Op.36.
  8. Stradella: Pieta Signore
  9. Marchesi: Ave Maria
  10. S. Bach: Frohe Hirten eilt ach eilet – Weihnachtsoratorium, BWV 248
  11. Mascagni: Ave Maria
  12. A. Mozart: „Alleluia” – Exsultate Jubilate K165 W. A. Mozart
  13. Rossini: Sopran Aria – Petite Messe Solennelle
  14. Rossini: „Giusto cielo, in tal periglio”- Maometto II Opera
  15. Franc: Panis Angelicus

 

KERTESI INGRID Liszt Ferenc díjas, Érdemes és Kiváló Művész, a „Halhatat­lanok Társulata” örökös tagja, a Magyar Állami Operaház magánénekese. Pályafutása során elénekelte a négy földrész színpadain az operairodalom valamennyi lírai koloratúr szoprán főszerepét. A gyönyörű lírai hangszínnel megáldott énekesnő évekig volt több németországi operaház tagja, a Magyar Állami Operaházi tagsága megtartása mellett. Több mint egy évtizede tanít egyetemi szinten klasszikus éneket. Évekig tanított Szombathelyen a Nyugat Magyarországi Egyetemen, majd a Pécsi Tudományegyetemen, hat éve pe­dig a budapesti Liszt Ferenc Zenetudományi Egyetem adjunktusa. Egyetemi oktatói tevékenysége mellett számos mesterkurzust is tart, szakmai életútja során több mint ötven lemez, CD jelent meg a közreműködésével.

Decemberig még a következő koncertjeinket ajánlom:

október 24. kedd 19.30 Püspöki Palota- “ Francia Líra”- Vörös Szilvia, Razvaljajeva Anasztázia és Dubleba Lívia koncertje 1.500 ft

november 8. szerda 19.30 Székesegyház Szent Efrém férfikar 2.000 ft

 november 21. kedd 19.30 Püspöki Palota – Bozsodi Quartet hangversenye – 1.500 ft

december 6. szerda 19.30 Székesegyház Szent Karácsony. Kertesi Ingrid, Lakner Bognár András, és a Brenner János Általános Iskola gyermekkórusának hangversenye 1.500 ft

december 19. kedd 19.30 Püspöki Palota Békesség ünnepén, Császár Angéla adventi előadóestje- 1.500 ft

Dr. Perger Gyula plébános

 

Évközi 24. vasárnap

2017. szeptember 17.

Ünnepek, emléknapok:

szeptember 21. csütörtök: Szent Máté apostol és evangélista

  • Plébániánk területén az elsőáldozás májusban, a bérmálás áprilisban lesz. Kérem, hogy akik nem a toronyi iskolába járnak, de plébániánk területén szeretnének elsőáldozók vagy bérmálkozók lenni, azok szándékukat legkésőbb október 1-ig, vasárnapig jelezzék a vasárnapi szentmisék előtt és után. (Adatszolgáltatás miatt.) Ki lehet bérmálkozó és ki lehet bérmaszülő? Bérmálkozó az a nyolcadik és középiskola első osztályos tanuló lehet, aki megszakítás nélkül folyamatosan járt és jár hittanra és jár vasárnaponként szentmisére, ez bérmálkozók esetében az előző tanévet figyelembe véve is már feltétel volt, s a szülőknek tavaly kiküldött levelemben ezt le is írtam. Ha a folyamatos hitoktatás vagy a vasárnapi szentmise hiányos, nem megtagadjuk a bérmálást, hanem elhalasztjuk és felkínáljuk annak a lehetőségét, hogy a kimaradt évek hittan tanulását pótolja, ha ez megtörténik, minden további nélkül lehet bérmálkozó. A vasárnapi szentmisén való részvétel feltétele a szentséghez való járulásnak, nem elegendő az iskolai kötelező hittan, ha a vasárnapi szentmisén nem vesz részt a leendő elsőáldozó vagy bérmálkozó nem engedhetjük meg a szentség felvételét, mindaddig, amíg az említett feltételt nem teljesíti. Ki lehet bérmaszülő? Az a megkeresztelt, aki volt elsőáldozó és bérmálkozó és ha házasságban él, akkor érvényes, templomban megkötött házassága van. Elvált vagy élettársi viszonyban élő nem lehet bérmaszülő.
  • Október 14-én, szombaton egy kirándulással egybekötött operett-előadásra szeretnénk elmenni az Operettszínházba, ahol a Víg Özvegy darabot szeretnénk megtekinteni. A híres operettek közül ezt újra műsorra tűzték, nagy sikere van. Jelentkezni a sekrestyében lehet a szentmisék előtt és után a mai hétvégével bezárólag. A belépőjegy ára 5.000 ft, várható buszköltség szintén 5.000 ft. Ez a kirándulás lenne a plébániai őszi kirándulásunk. Az 5.000 ft-os belépőjegyek jövő héten a csütörtöki fogadóórában átvehetők a plébánia hivatalban, délután 4 és 6 között.
  • Örömmel hirdetem, hogy a Püspöki Palotát megnyitjuk komoly zenei koncertek céljából, az első előadás, szeptember 19-én, kedden este fél 8-kor lesz. Az első előadó Balog József a több mint tíz nemzetközi díjjal elismert zongoraművész Chopin és Liszt zongora estje lesz. A koncert sorozatra jegyek 1.500 ft és 2.000 ft-os áron válthatók a Látogatóközpontban keddtől szombatig 9 és 17 óra között.
  • Szeptember 20-án, szerda este fél 8-kor a Székesegyházban Virágh András orgonaművész ingyenes koncertje lesz a Martinus Exclusive Koncertek keretében. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Dr. Perger Gyula plébános

Dr. Székely János megyéspüspök Toronyban!

Évközi 23. vasárnap

  1. szeptember 10.

Ünnepek, emléknapok:

szeptember 12, kedd : Szűz Mária Szent Neve

szeptember 14, csütörtök : Szent kereszt felmagasztalása

szeptember 15, péntek: Fájdalmas Szűzanya

  • A múlt vasárnapi perselyadományt, amelyet a templom javára adtatok, ezúton is hálásan köszönöm.
  • Szeptember 12-én, kedden, Szűzanya névnapján van Torony község szentségimádási napja, a szentségkitétel délután 3-kor a R.T. imaórájának keretében lesz, ½ 7-kor szentségeltétel, 7 órakor szentmise. A nap folyamán is minél többen jöjjünk el imádkozni családjainkért, egyházközségünkért, szeretteinkért. Mária neve napján plébániánk területén csak Toronyban lesz szentmise.

 

  • Szerdán,13-án – a fatimai engesztelő napunkon –a szentségimádás este 6-kor kezdődik a lourdesi barlangnál, a szentmise pedig 1/2 7 órakor. A szentmise után körmenetet tartunk. Kérem, hogy a korábbi szép szokást követve gyertyával, virággal díszítsük az ablakokat, amerre a körmenet elhalad az Újvári utcában. S egyben köszönöm azoknak, akik ezt rendszeresen megteszik. A szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond, valamint a szentségimádás alatt gyóntat Dr. Székely János megyéspüspök. Minél többen jöjjünk el engesztelni magyar hazánk lelki megújulásáért, valamint saját bűneink engeszteléséért! Esti időben már hűvösebb van, ezért a szentmisére jól öltözzünk fel.

 

  • A dozmati nyugdíjas klub kedden délután 3-kor, a toronyi pedig csütörtökön délután 3-kor találkozik a szokott helyen.
  • Szombaton délelőtt 11-kor a dozmati templomban Ásó Gergő és Birkás Judit szombathelyi hívők esküvője lesz, imádkozzunk az új házaspárért!
  • Jövő vasárnap Sé község búcsúnapja van, az ünnepi ¼ 12- es bucsui szentmisét az egykori séi-oladi plébános Molnár János ny. esperes-plébános fogja bemutatni.

 

  • A toronyi iskolába hittanra járó gyermekek a misenaplót az iskolában megkapják, a plébániánk területéről más iskolába járó gyerekeket kérem, hogy az általam kiadott misenaplót használják, annak ellenére, hogy az iskolában valószínű egy egyszerűbb kivitelűt kapnak. A mi mise naplónk egy igényesebb kivitelű füzet, amelyben hétről hétre egy matricát tudnak beragasztani, tartalmazza a vasárnapi evangéliumot, illetve a hét szentjeit. Az iskolákban is el fogják fogadni az általam kiadottat, amelyet a toronyi iskolába járókat kivéve most a szentmise után át lehet venni a sekrestyében. Vasárnaponként a naplót nem kell elhozni, csak a matricát vegyék át a sekrestyében.
  • Plébániánk területén az elsőáldozás májusban, a bérmálás áprilisban lesz. Kérem, hogy akik nem a toronyi iskolába járnak, de plébániánk területén szeretnének elsőáldozók vagy bérmálkozók lenni, azok szándékukat legkésőbb október 1-ig, vasárnapig jelezzék a vasárnapi szentmisék előtt és után.(adatszolgáltatás miatt) Ki lehet bérmálkozó és ki lehet bérmaszülő? Bérmálkozó az a nyolcadik és középiskola első osztályos tanuló lehet, aki megszakítás nélkül folyamatosan járt és jár hittanra és jár vasárnaponként szentmisére, ez bérmálkozók esetében az előző tanévet figyelembe véve is már feltétel volt, s a szülőknek tavaly kiküldött levelemben ezt le is írtam. Ha a folyamatos hitoktatás vagy a vasárnapi szentmise hiányos nem megtagadjuk a bérmálást, hanem elhalasztjuk és felkínáljuk annak a lehetőségét, hogy a kimaradt évek hittan tanulását pótolja, ha ez megtörténik, minden további nélkül lehet bérmálkozó. A vasárnapi szentmisén való részvétel feltétele a szentséghez való járulásnak, nem elegendő az iskolai kötelező hittan, ha a vasárnapi szentmisén nem vesz részt a leendő elsőáldozó vagy bérmálkozó nem engedhetjük meg a szentség felvételét, mindaddig, amíg az említett feltételt nem teljesíti.
  • Október 14-én, szombaton egy budapesti kirándulással egybekötött Operett előadásra szeretnénk elmenni az Operettszínházba, ahol a Víg Özvegy darabot szeretnénk megtekinteni. A híres operettek közül ezt újra műsorra tűzték, nagy sikere van. Jelentkezni a sekrestyében lehet a szentmisék előtt és után a jövő hétvégével bezárólag. A belépőjegy ára 5.000 ft, várható buszköltség szintén 5.000 ft. Ez a kirándulás lenne a plébániai őszi kirándulásunk.
  • Örömmel hirdetem, hogy a Püspöki Palotát megnyitjuk komoly zenei koncertek céljából, az első előadás, szeptember 19-én, kedden este fél 8-kor lesz. Az első előadó Balogh József a több mint tíz nemzetközi díjjal elismert zongoraművész Chopin és Liszt zongora estje lesz. Jegyek a befogadóképesség miatt korlátozott számban 2.000 ft-os áron válthatók a Látogatóközpontban keddtől szombatig 9 és 17 óra között.

Dr. Perger Gyula plébános

A kép forrása: wikipedia.org

Martinus Exclusive Koncertek

A ”Martinus Exclusive Koncertek”- hangversenysorozat létrejötte két alapötlet tovább gondolásának az eredményeként született meg. Lakner – Bognár András, a  szombathelyi Székesegyház karnagya a Székesegyházban szeretett volna koncerteket, a Szily János Látogatóközpont megnyitásakor Dr. Perger Gyula igazgató pedig a Püspöki Palota dísztermét szerette volna megnyitni a nagyközönség előtt zenei esték, kamarakoncertek céljából is. E két szándék találkozásából kerül megszervezésre a Martinus Exsclusive Koncertek a Püspöki palota dísztermében, valamint a Székesegyházban. A szándékot Dr. Székely János püspök atya is támogatta, mind a Püspöki Székesegyházat, mind az otthonául szolgáló Püspöki Palotát szívesen nyitotta meg ebből a célból is a közönség előtt.

A Martin Exclusive koncertsorozat szeptembertől 19-től december 19-ig igényes klasszikus zenével és értékes előadásokkal tölti meg e két patinás épület – a Székesegyház, valamint a Püspöki Palota – tereit. A Püspöki Palota díszterme, kiváló akusztikájával elsősorban kamara-előadóestek helyszínéül szolgál, olyan neves előadókkal, mint Balog József, a több mint tíz nemzetközi díjjal elismert zongoraművész, a méltán híres szombathelyi Bozsodi – vonósnégyes, vagy Császár Angéla színművésznő, akinek irodalmi estjét hallgathatják, de emellett októberben a Francia Líra keretében ének, hárfa és fuvola koncertet hallhatnak Vörös Szilvia, Razvaljajeva Anasztázia, Duleba Lívia művészek előadásában.

A székesegyházi koncerteken jelentős szerepet kap az egyházmegye legnagyobb és legmodernebb orgonája, amely páratlan hangjával méltó a „hangszerek királynője” megtisztelő címre. Az orgonát Magyarország egyik első számú orgonaművésze, Virágh András szólaltatja meg először a hangversenysorozat keretében, de a feltörekvő nemzedék koncertjeit is örömmel hallgathatjuk. Egy igazi kuriózum lesz a Szent Efrém férfikar hangversenye, akik a görög-keleti egyházzene világhírű képviselői. Az sorozatot Kertesi Ingrid Liszt-díjas operaénekesnő Szent Karácsony című koncertje zárja, a Megváltó születésére való előkészületként.

Jegyek rendkívül kedvezményes áron 1.500 ft és 2.000 ft -ért vásárolhatók keddtől szombatig 9 és délután 5 között a Szily János Látogatóközpontban.

Az első előadás Balogh József a több mint tíz nemzetközi díjjal elismert zongoraművész Chopin és Liszt zongora estje lesz, a Püspöki Palota dísztermében szeptember 19-én, kedden este fél 8-kor.

 

A plakátok mellett kiadásra kerül egy koncert füzet is, amelyben püspök atya gondolatait is olvashatják:

A teremtett világ, a hegyek a fák, a patakok, a felhők kristálytiszták, hibátlanok. Olyanok, mint egy gyönyörű szimfónia, amelyben egyetlen hamis hang sincs. Igen gyakran úgy tűnik, hogy ebben a gyönyörű szimfóniában az egyetlen hamis hang az ember. A mi zajjal, szeméttel teli városaink, a békétlenségünk és vitáink.

Milyen jót tesz az embernek, ha egy-két órára, a zene szárnyain meghallja a világ tiszta harmóniáját, a Teremtő által elindított gyönyörű dallamot! Ilyenkor talán könnyebb a saját életünk hamis hangjait is észrevenni, javítani. És milyen jó, ha mindez olyan egyedülálló környezetben történhet, mint a Szombathelyi Püspöki Palota, amely hazánk talán leginkább egységesen, érintetlenül megőrzött barokk épülete, vagy a Szombathelyi Székesegyház, amely hazánk harmadik legnagyobb, gyönyörűen felújított temploma egy hatalmas, páratlan hangú orgonával!

Szeretettel várunk mindenkit, hogy túllépve az idő korlátain találkozhasson azzal a szépséggel, amely örök, és találkozhasson a Szépség Forrásával, a Teremtő Istennel is.

Programok:

szeptember 19. kedd 19.30, Püspöki Palota – Balogh József zongoraművész Liszt és Chopin estje – 2.000 ft

szeptember 20. szerda 19.30, Székesegyház – Virágh András orgona hangversenye – ingyenes

szeptember  27. szerda 19.30 Székesegyház – Dankos Attila orgonahangversenye – ingyenes

október 4. szerda 19.30 Székesegyház – Lakner- Bognár András orgonahangversenye – ingyenes

október  11. szerda 19.30 Székesegyház – Kertesi Ingrid és tanítványai áhítat estje- 1.500 ft

október 24. kedd 19.30 Püspöki Palota – “ Francia Líra”- Vörös Szilvia, Razvaljajeva Anasztázia és Dubleba Lívia koncertje 1.500 ft

november 8. szerda 19.30 Székesegyház Szent Efrém férfikar 2.000 ft

november 21. kedd 19.30 Püspöki Palota – Bozsodi Quartet hangversenye – 1.500 ft

december  6. szerda 19.30 Székesegyház Szent Karácsony. Kertesi Ingrid, Lakner Bognár András, és a Brenner János Általános Iskola gyermekkórusának hangversenye 1.500 ft

december 19. kedd 19.30 Püspöki Palota Békesség ünnepén, Császár Angéla adventi előadóestje

Évközi 22. vasárnap

2017. szeptember 3.

Ünnepek, emléknapok:

kedd ( szeptember 5.): Kalkuttai Szent Teréz

péntek (szeptember 8.): Kisboldogasszony, Szűz Mária születésnapja

  • A Rózsafüzér Társulat ma ½ 3-kor tart titokcserét a toronyi templomban, Bucsu községben pedig a fatimai imacsoport végzi kilencedét. Ezen a hétvégén perselyadományainkat a templom javára adtuk.
  • Kisboldogasszonykor, a Szűzanya születésnapján, pénteken este 7-kor plébániánk területén Torony községben lesz szentmise. Máriát dicsérni jöjjetek!
  • A toronyi iskolába hittanra járó gyermekek a misenaplót az iskolában megkapják, a plébániánk területéről más iskolába járó gyerekeket kérem, hogy az általam kiadott misenaplót használják, annak ellenére, hogy az iskolában valószínű egy egyszerűbb kivitelűt kapnak. A mi misenaplónk egy igényesebb kivitelű füzet, amelyben hétről hétre egy matricát tudnak beragasztani, tartalmazza a vasárnapi evangéliumot, illetve a hét szentjeit. Az iskolákban is el fogják fogadni az általam kiadottat, amelyet a toronyi iskolába járokat kivéve most a szentmise után át lehet venni a sekrestyében.
  • Plébániánk területén az elsőáldozás májusban, a bérmálás áprilisban lesz. Kérem, hogy akik nem a toronyi iskolába járnak, de plébániánk területén szeretnének elsőáldozók vagy bérmálkozók lenni, azok szándékukat legkésőbb október 1-ig, vasárnapig jelezzék a vasárnapi szentmisék előtt és után. Ki lehet bérmálkozó és ki lehet bérmaszülő? Bérmálkozó az a nyolcadik és középiskola első osztályos tanuló lehet, aki megszakítás nélkül folyamatosan járt és jár hittanra és jár vasárnaponként szentmisére, ez bérmálkozók esetében az előző tanévet figyelembe véve is már feltétel volt, s a szülőknek tavaly kiküldött levelemben ezt le is írtam. Ha a folyamatos hitoktatás vagy a vasárnapi szentmise hiányos, nem megtagadjuk a bérmálást, hanem elhalasztjuk és felkínáljuk annak a lehetőségét, hogy a kimaradt évek hittan tanulását pótolja, ha ez megtörténik, minden további nélkül lehet bérmálkozó. A vasárnapi szentmisén való részvétel feltétele a szentséghez való járulásnak, nem elegendő az iskolai kötelező hittan, ha a vasárnapi szentmisén nem vesz részt a leendő elsőáldozó vagy bérmálkozó nem engedhetjük meg a szentség felvételét, mindaddig, amíg az említett feltételt nem teljesíti.
  • Október 14-én, szombaton egy budapesti kirándulással egybekötött Operett előadásra szeretnénk elmenni az Operettszínházba, ahol a Víg Özvegy darabot szeretnénk megtekinteni. A híres operettek közül ezt újra műsorra tűzték, nagy sikere van. Jelentkezni a sekrestyében lehet a szentmisék előtt és után. A belépőjegy ára 5.000 ft, várható buszköltség szintén 5.000 ft. Ez a kirándulás lenne a plébániai őszi kirándulásunk.
  • Jövő vasárnap Torony község búcsúnapja van.

 

  • Már előre, örömmel hirdetem, hogy szeptember 13-án a fatimai engesztelésen Dr. Székely János püspök úr lesz a vendégünk, aki az estet vezeti. 6 órától a gyónok rendelkezésére áll. Mivel korábban sötétedik, és szabadtéren szeretnénk a szentmisét elfogadható időjárás esetén, ezért 6-kor lesz a szentségimádás, fél 7-kor pedig a szentmise. Kérem és bátorítom a közösség tagjait, hogy minél nagyobb számban vegyünk részt ezen az eseten a Vele való első közösségi találkozón.

Dr. Perger Gyula plébános