Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Bravúrgyőzelem

BALOGUNYOM – SÉ 1:2 (0:0) Balogunyom, 100 néző. Vezette: dr. Szabó Péter.

A magabiztos, kissé nagyképű hazai csapat azzal a tudattal lépett pályára, hogy gálaelőadást tart és nem hagy esélyt ellenfelének. A mérkőzés első negyede majdnem ezt támasztotta alá, de kapusunk vezetésével jól zárt a védelmünk és ismerjük be a szerencsével sem álltunk hadilábon. A kritikus időszakot átvészeltük és az első félidő ezek után kiegyenlített játékot hozott. A második félidőben egy könnyen befújt ajándék tizenegyessel szerzett vezetést a házigazda. Azonban érezhető volt, hogy van keresnivalónk. Ez be is igazolódott, a játékosok egymáséért küzdöttek, egy igazi csapatot alkottak, aminek meg lett az eredménye. Előbb egy letámadás után okoztunk zavart az ellenfél hátsó alakzatában, majd egy „visszakapott” tizenegyessel vittük be a kegyelemdöfést! Szerencséje annak van aki tesz is érte. Ezen a vasárnapon csapatunk tett érte és teljesem megérdemelt győzelmet aratott! Csak így tovább!

A folytatásban a Zanat látogat Sébe, vasárnap 17.00-kor kezdődik a meccs! Papíron országos hazai egyes, de most lesz a legnehezebb folytatni a jó sorozatot! Kérem szurkolóinkat és minden kedves érdeklődőt, hogy jöjjenek ki a mérkőzésre és buzdítsák csapatunkat!
Hajrá Sé!!!