Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Author: Sörös István

Csak egy pont a hatból!

SÉ HONVÉD SE – GENCSAPÁTI KSE 2:2 (1:1)

Szombathely, Farkas Károly utca, 100 néző.
Vezette: Farkas Gábor.
Góllövő: Sümegi László, Kiss Péter.

Tudósítás a meccsről:
A hazai csapatot – ahol ezúttal sok volt a hiányzó – nemcsak a hirtelen lezúdult zivatar, hanem a gyors vendéggól is lehűtötte. Sőt egy újabb ziccer jelezte, hogy a vendégek nem veszik félvállról a mérkőzést. A sokkból csak nehezen tértek magukhoz a Séiek, de aztán fokozatosan magukhoz ragadták a kezdeményezést, folyamatossá vált a játékuk és sikerült is az egyenlítés, sőt, ha figyelmesebbek akár vezethettek volna a szünetre. A második félidőben a hazai csapat nyomás alatt tartotta a vendégeket és a félidő közepére egy átlövésgóllal a vezetést is megszerezték. Előnyüket növelhették volna, de amellett, hogy helyzeteiket kihagyták a többször is a tévesen megítélt leshelyzetek vagy a tizenhatoson kívülre „kivitt” szabálytalanság is megakadályozta ebben őket. És ahogy ilyenkor lenni szokott a vendégek egy védekezési hibát kihasználva egalizáltak. Összességében elmondható, a hazai csapat közelebb állt a győzelemhez, de a vendég pontszerzés nem érdemtelen.

Az ificsapatunk 4:3 arányú vereséget szenvedett, a gólokat Molnár Balázs (2) és Bogyai Bálint szerezték.

Köszönjük, hogy a szép számban megjelent szurkolóink ezúttal is a csapat mellett álltak!

Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Újabb támogatott pályázat

A Miniszterelnökség, mint támogató a „Sé Község Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása” című KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2017-00774 azonosító számú támogatási kérelmet elbírálta, és támogatásra alkalmasnak minősítette.

Sé Község Önkormányzata kedvezményezettként 7 000 000 Ft, azaz hétmillió Ft összeg, vissza nem térítendő támogatásra jogosult. A támogatás intenzitása: 100%.

A közös hivatal számítógépes, informatikai rendszere megújul, alkalmas lesz a kormányzat által kiépítendő ASP rendszerhez való kapcsolódáshoz.

Húsvét 7. vasárnapja

Urunk mennybemenetele

  1. május 28.
  • Pénteken elsőpéntek délelőtt a házaknál lévő idős betegeket látogatom meg, este ½ 7-től gyóntatás lesz a toronyi templomban, ezt megelőzően az ondódi kápolnában 6-kor szentmise, amely elsőpénteki szentmise és nem érvényes vasárnapra.
  • Jövő szombaton délután 4-kor Surgli Krisztián és Unger Krisztina toronyi hívők nászmisés esküvője, délután ½ 6-kor pedig Dr. Dobos András és Krajczár Anita toronyi hívők esküvője lesz a toronyi templomban. Imádkozzunk az új házaspárérokért!
  • Jövő vasárnap délután ½ 3-kor a toronyi templomban a Rózsafüzér Társulat imaórát tart, a bucsui templomban pedig a fatimai imacsoport végzi kilencedét. Perselyadományunkat jövő hétvégén a templom javára adjuk.
  • Jövő vasárnap Pünkösd vasárnapja, ezzel a vasárnappal zárul a húsvéti időszak!
  • Az elmúlt évek kiemelkedő egyházmegyei programja a Szombathelyi Székesegyházban megtartandó jubiláns házaspárok találkozója az idei évben is június utolsó hétvégéjén, június 24-én, szombaton, a 10 órakor kezdődő szentmisére azokat a házaspárokat hívjuk, akik az idei évben ünneplik az 5. évfordulótól kezdve öt évenkénti felosztásban (10., 15., 20., stb.) a házassági évfordulójukat. A pontos névsort és a házasságkötés idejét továbbítanom kell a Püspöki Hivatalnak, ezért kérem, hogy akik ezen az ünnepségen részt tudnak venni, a mai nappal bezárólag jelentsék részvételi szándékukat most a szentmise után.

Dr. Perger Gyula plébános

 

Pünkösdi királyné-járás

Idén újra „meghozza az Isten piros Pünkösd napját”, amikor piros pöttyös szoknyákba, ünneplőbe öltözött gyönyörű lányok járnak majd a faluban öt fős csoportokban a kis királynéval, hogy énekkel és pünkösdi jókívánsággal köszöntsék az itt élőket. Hagyományőrző pedagógusoknak – korábban Dávid Ferencnének, az utóbbi években H. Pezenhófer Brigitta tanárnőnek köszönhető a felnövekvő kislányok betanítása, így évről évre átélhetjük ezt a szép néphagyományt.

Június 5-én, pünkösd hétfőjén 14.00 és 16.00 óra között fogják járni a falu utcáit. A pünkösdi királyné-járást minden utcában be fogják mutatni néhány helyen, de nem biztos, hogy minden házba be tudnak csengetni, ez függ az időjárástól és attól, hogy a pici királynék mennyire fáradnak el.

Reméljük hogy idén is sokan fognak gyönyörködni ebben a néphagyományban, amely séi helyi érték. Élményt jelent ez mindazoknak, akik látják, de leginkább az itt élő kisebb és nagyobb lányoknak, hiszen különféle iskolába járva alig ismerik egymást és a falu lakóit.

Kérjük, szerezzék meg nekik azt az örömöt, hogy szeretettel várják őket. E néphagyomány életben tartásával megszervezésével kíván szép pünkösdöt minden családnak az

ÖrökSÉgünk Alapítvány

Beszámoló közmeghallgatásról és testületi ülésről

2017.05.18.

A meghirdetett közmeghallgatáson a falu lakosságának kb. 2%-a vett részt.

Sörös István polgármester 2016-os évről szóló beszámolóját követően (népességi adatok, Közös Hivatal működése, az önkormányzat bevételei-kiadásai, elmúlt év eseményei, beruházásai) az alábbi aktuális témák kerültek napirendre:

  • 2017-es év bevételi tervei (42 M Ft Közös Hivatal működése, 31 M Ft feladatokra félretéve)
  • 2017-ben beruházásra 38 M Ft betervezésre került (temetői út kialakítása, Szünöse lakópark előkészítő munkálatai, templom melletti park kialakítása, pályázati önerő, Faluház fűtés-korszerűsítése)
  • Elnyert TOP-os pályázatok bemutatása:
  • Bucsuval közösen csapadékvíz-elvezetés kivitelezése (elnyert támogatás összege összesen 60 M Ft, melyből Sé 32 M Ft-ot nyert). A tervezés folyamatban van, az elkészülés várható határideje 2017. december.
  • Kerékpárút kivitelezése (elnyert támogatás összege 153 M Ft, az elkészülés várható határideje 2018 nyara). Sé belterületén a Szabadság utcában mindkét irányban kerékpársáv. A meglévő járda mellett lesz kialakítva az aszfaltos út, ahol kell, oszlopok áthelyezésre kerülnek, 2 kerékpáros híd is készül.

A közmeghallgatás után került sor a képviselő-testületi ülésre, melyen az alábbiak hangzottak el:

  • Deák Mariann jegyzőasszony beszámolóját hallgatta meg a testület a 2016. év gazdálkodásáról, melyet a testület egyhangúlag elfogadott.
  • Az Aranykör Klub támogatást kért és kapott (50 e Ft).
  • A Deák F. utcai szelektív hulladékgyűjtőnél a kamera kihelyezése folyamatban van.

Bálint Gertrúd önkormányzati képviselő

Hát ez nem jött össze!

SÖPTE SE – SÉ SE 4:1 (2:0) Söpte, 100 néző. Vezette: Bereczky Csaba. Góllövő: Sümegi László.

Meglepetésre készültünk, de vereség lett a vége. A játékkal a meccs nagy-részében nem volt gond, de buta figyelmetlenségekből elkerülhető gólokat kaptunk, ráadásul a helyzetkihasználással ismét hadilábon álltunk. Hát így történt. Van lehetőség még pontjaink számát növelni a hátralévő két fordulóban. Az ificsapat fölényes 11:0 arányú győzelmet aratott! A gólokat Farkas Kevin (3), Ravasz Roland (3), Németh Norbert (2), Horváth Patrik, Fehér Tamás és Hajgató Szabolcs szerezték.
Köszönjük a szép számmal megjelent szurkolóink részvételét!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Tavaszi gyalogtúra

Kedves Séiek!

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a dozmati Krisztina kilátóhoz tervezett tavaszi gyalogtúrára!

Időpont: május 27. szombat

Gyülekezés: Sé, Arany-patak hídjánál

Indulás: 9.30-kor

A pihenőnél elfogyaszthatjuk az otthonról hozott elemózsiát, a játékos kedvűek pedig fejtörőn vehetnek részt.

A gyermeknap alkalmából a 14 év alatti gyerekeket a Faluház vendégül látja a toronyi Pingvin fagyizóban.

A gyerekek rossz idő esetén sem maradnak program nélkül. A Faluházban játékos fejtörővel, kézműves foglalkozással, meglepetéssel várjuk őket.

Érdeklődés: 06-70-268 7368 vagy 06-20-422 8223

Meglepetésre készülve!

SÖPTE SE – SÉ SE

Söpte, 2017.05.28. (Vasárnap) 17.30. Ifi meccs: 15.30.
Most hétvégén az egyik élcsapat otthonában vizitálunk. Ennek ellenére szeretnénk egy jó meccset játszani és lehetőség szerint pontot, pontokat szerezni. Nekünk veszítenivalónk nincs, tehát nyugodtan játszhatunk. A Szurkolóink támogatására, mint mindig ezúttal is szükség van, nélkülük nagyon nehéz lenne, úgyhogy várunk mindenkit!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Kettős csapás!!!

SÉ SE – ZANAT KSK 1:0 (1:0) Szombathely, Arborétum Sportcentrum, 80 néző. Vezette: Mórocz Gyula.

Góllövő: Werderits Balázs.
Ifi meccs: 4.3. Góllövő: Molnár Balázs, Kiss Bálint, Farkas Kevin, Tiborcz Dániel.

A meccs rövid tudósítása:
„Erre a mérkőzésre a vendégcsapat alaposan megszervezte a védekezését, hiszen a Séiek a hazai mérkőzéseiken általában nagyon is gólképesek voltak. Az első percek tapogatózása után, a hazaiak fokozatosan fölénybe kerültek, majd egy szerencsés góllal a vezetést is megszerezték. Ezután is voltak lehetőségeik, de azok kihasználatlanul maradtak, ugyanakkor a vendégek kontráikban bíztak, de sok veszélyt ezek nem jelentettek. A második félidőben minden hasonlóan folytatódott, azzal a különbséggel, hogy ekkor már a százszázalékos ziccereket is elhibázták a hazai „mesterlövészek”. Emiatt nem is lehetett nyugodt a hazai csapat, de a vendégek támadójátékában nem volt átütőerő. Így egy nagyarányú siker helyett, maradt a a minimális, de teljesen megérdemelt Séi győzelem”.
Megjegyzés még annyi, hogy a Megyei II-es tagság során ennyi pontot még nem gyűjtött csapatunk (40 pont)! Ez külön elismerést érdemel. Köszönjük Szurkolóinknak az aktív részvételt!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert