Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Author: Sörös István

Évközi 24. vasárnap

Ünnepek, emléknapok: péntek (szeptember 20.): Kim Taegon Szent András áldozópap, Csong Haszang Szent Pál és társaik koreai vértanúk, szombat (szeptember 21.): Szent Máté apostol és evangélista. Pénteken délután fél 7-kor a séi templomban Sági Zoltán és Palotay Szilvia séi hívõk esküvõje lesz, imádkozzunk az új házaspárért! A bérmálás a 8 illetve a 9. osztályba járó fiatalok részére május 18-án lesz. Bérmálkozó lehet az a fiatal, aki rendszeresen jár vasárnaponként szentmisére, illetve részt vesz a hitoktatáson, a 9. osztályosok részére is lesz külön felkészítõ hittan október elejétõl. Bérmaszülõ az lehet, aki meg van keresztelve, volt elsõáldozó illetve bérmálkozó, és ha házasságban él, érvényes egyházi házassággal rendelkezik. Kérem, hogy akik a toronyi iskola 8. osztályos hittanra járó diákjain kívül szeretnének tavasszal bérmálkozók lenni, azok jelentkezzenek a mai vasárnapi szentmise után a sekrestyében vagy még a héten a fogadóórán csütörtökön délután 4-6 vagy szombat 9 és 10 között. Szintén kérem azon 3. osztályos tanulók jelentkezését a mai vasárnapon, akik nem a toronyi iskolába járnak, de a plébánia területén szeretnének májusban elsõáldozók lenni. 2014-es forgatható falinaptár, egylapos naptár, kalendárium a kiadó sürgetése miatt jövõ vasárnapig megrendelhetõ a sekrestyében. Dr. Perger Gyula plébános (tovább…)

A segítség is megsüllyedt

Megsüllyedt az útpadka egy farönköket szállító jármû alatt Szombathely határában. Egy erdészeti jármû érkezett segítségként, de az is elakadt. Farönköket szállító jármû alatt süllyedt meg a padka Szombathely határában, a Dolgozók útján, kedden reggel. A sofõr ismerõsétõl kért segítséget, a rendõrséget nem értesítették. Idõközben egy járõrautó is odaért és a rendõrök azt látták, hogy civilek irányítják a forgalmat a forgalmas úton. Bár az érintettek továbbra sem kértek segítséget, a rendõrök ottmaradtak és átvették a forgalom terelését. Egy erdészetnél használt rakodójármû érkezett az elakadt rönkszállító segítségére. Bár a rendõrök figyelmeztették a vezetõt, hogy kerülje el a padkát, õ mégis behajtott a már elakadt jármû mellé és bent is ragadt a sárban. Ezt a jármûvet végül egy Toyota terepjáró rántotta ki az árokból, majd megkezdték a fa átpakolását és az úttestre felhordott sár letakarítását. Az érintett útszakaszon félpályán haladhatott a forgalom. Forrás: www.nyugat.hu (tovább…)

Évközi 23. vasárnap

Ünnepek, emléknapok: csütörtök (szeptember 12.): Szûz Mária szent neve, péntek (szeptember 13.): Aranyszájú (Krizosztomosz) Szent János püspök, szombat (szeptember 14.): A Szent Kereszt felmagasztalása, vasárnap (szeptember15.): A fájdalmas Szûzanya. Szeptember 12-én, csütörtökön van Torony község szentségimádási napja, a szentségkitétel délután 3 órakor a rózsafüzér társulat imaórájának keretében lesz, ¾ 7-kor szentségeltétel, 7 órakor szentmise. A nap folyamán is minél többen jöjjünk el imádkozni családjainkért, egyházközségünkért, szeretteinkért! Szeptember 13-án (pénteken) – a fatimai engesztelõ napunkon – a szentségimádás ½ 7-kor kezdõdik, a szentmise pedig 7 órakor. A szentmise után körmenetet tartunk. A körmenet az Újvári utcán vonul végig. Kérem, hogy a korábbi szép szokást követve gyertyával, virággal díszítsük az ablakokat. Jó idõ esetén a szentmise a Lourdes-i barlangnál lesz, rossz idõ esetén a templomban. A szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Mikolás Attila kõszegi káplán úr! Minél többen jöjjünk el engesztelni magyar hazánk lelki megújulásáért, valamint saját bûneink engeszteléséért. Szeptember 15-én (jövõ vasárnap) a toronyi és a séi templom búcsúnapja van. Új hitoktatónk Móricz Tiborné szentpéterfai lakos. A bérmálás a 8 illetve a 9. osztályba járó fiatalok részére tavasszal lesz. Bérmálkozó lehet az a fiatal, aki rendszeresen jár vasárnaponként szentmisére, illetve részt vesz a hitoktatáson, a 9. osztályosok részére is lesz külön felkészítõ hittan október elejétõl. Bérmaszülõ az lehet, aki meg van keresztelve, volt elsõáldozó, illetve bérmálkozó, és ha házasságban él, érvényes egyházi házassággal rendelkezik. Kérem, hogy akik a toronyi iskola 8. osztályos hittanra járó diákjain kívül szeretnének tavasszal bérmálkozók lenni, azok jelentkezzenek a mai ill. a jövõ vasárnapi szentmise után a sekrestyében vagy a fogadóórán csütörtökön délután 4-6 vagy szombat 9 és 10 között. Szintén kérem azon 3. osztályos tanulók jelentkezését a mai ill. jövõ vasárnapon, akik nem a toronyi Iskolába járnak, de a plébánia területén szeretnének májusban elsõáldozók lenni. 2014-es forgatható falinaptár, egylapos naptár, kalendárium a kiadó sürgetése miatt szeptember 22-ig megrendelhetõ a sekrestyében. Dr. Perger Gyula plébános (tovább…)

Te szedd!

Kedves régi ismerõsünk! Környezetbarátunk! Eltelt egy év azóta, hogy tavaly részt vettél a TeSzedd! országos szemétszedési akcióban. Idén a megszokottól eltérõen nem tavasszal, hanem õsszel, szeptember 14-én szombaton szervezzük meg ezt az országos akciót. Tavaly – az összesített adatok szerint – az ország mintegy 700 településén, csaknem 1500 gyûjtõponton, összesen mintegy 150 ezren vettünk részt a TeSzedd! akcióban. Szinte valamennyi korosztály: az iskolásoktól kezdve a felnõtteken át, a nyugdíjasokig képviseltette magát. Egyetlen nap alatt csaknem egy milliárd forint értékû munkát elvégezve 3000 tonna szemetet szedtünk össze és juttattunk el a megfelelõ helyre. Ebben a Te munkád is benne van. Kérjük, hogy idén is tarts velünk, hogy önkéntesen tegyünk a tiszta Magyarországért! Javasoljuk, hogy erre a piszok jó programra hívd ismerõseidet, barátaidat is, hiszen együtt, jót tenni, még jobb. Amennyiben idén is csatlakozol az akcióhoz, elsõ lépésként regisztrálni szükséges a www.teszedd.hu honlapon, ahol egyéni és csoportos regisztrációra is lehetõség van. Amennyiben található szemetes hely a lakóhelyed, munkahelyed környékén, azt a honlap „Hulladék-bejelentés” menüpontjában vagy Ügyfélszolgálatunkon (06 40 443-400-as kék telefonszám) a további egyeztetés érdekében. Az akciónappal kapcsolatos minden további információt, letölthetõ anyagokat is ezen a weboldalon teszünk közzé, ezt követõen a jelentkezõket e-mailben értesítjük a találkozási pontokról. Mivel a szeméthegyek újra elõkerültek, az azt jelenti, hogy továbbra is vannak a felelõtlen és önzõ szemetelõk. Az eltelt egy év során felgyülemlett szemét ismét munkát ad a tiszta Magyarország mellett elkötelezett önkénteseknek. Mivel Te is ebbe a csapatba tartozol, kérünk és hívunk, hogy tartsd velünk idén is! Regisztrálj a www.teszedd.hu oldalon, és vedd fel a kesztyût újra – tarts velünk idén is! Szeptember 14-én vedd fel a kesztyût újra! Addig is oszd meg másokkal a legfontosabb információkat, és figyeld továbbra is értesítõinket! További információk: Facebook, Twitter, Web Üdvözlettel: A TeSzedd! csapata (tovább…)

Rapporté a legerõsebb számítógépes háttér

Rapport Richárd felkészülése új szintre léphet, ugyanis a Felix Promotion menedzserirodával együttmûködõ válogatott séi sakkozó ezentúl a Docler Holding szervertermét használhatja. Ahogy sporttársainál, a legfiatalabb magyar nagymesternél is rendkívül fontos részét képezi a felkészülésnek a sakkelemzõ program használata. Ez a program kiszámolja, hogy egy adott állásnál melyik a legjobb lépés, vagyis a felkészülésnél segít rengeteget. Azonban egy adott állásnál minden lehetséges lépés ellenõrzése eltart egy jó ideig még egy számítógépnek is. Általában ezt a sakkozók a saját, otthoni gépükön használják, melynek a teljesítményétõl függ, hogy mennyi ideig tart kiszámolni egy lépést. Tehát az otthoni számítógépek paraméterei egyben korlátai a program gyorsaságának is. A Ricsit támogató Gattyán György újabb gesztust gyakorolt azzal, hogy a tulajdonában lévõ Docler Holding a rendelkezésére bocsátott egy szerverteremben elhelyezett nagyteljesítményû szerver gépet. Ez mit is jelent pontosan? Azt, hogy gyakorlatilag egyedülálló módon a 17 éves sakkozó internetkapcsolaton keresztül bármikor, bárhonnan csatlakozni tud ehhez az óriási teljesítményû számítógéphez, ahol nem kevesebb, mint 24 processzormag fut. Így sokkal többet fog látni egy állásról, mint versenytársai, ráadásul tényleg bárhonnan el tudja érni, nincs helyhez kötve, mint általában a sakkozók. „Magyarországon elsõként valósult meg, hogy sakkozó szervertermet használ. Külön öröm számunkra, hogy a programok feltelepítésében és beállításában a Sakk-szövetség új fõtitkára segített. Ezúttal is szeretnénk megköszönni Mészáros Attilának az önzetlen segítségét „- mondta Rapport Erzsébet, Ricsi édesanyja. Magyarországon kevés sportoló mondhatja el magáról, hogy tökéletes technikai háttérrel rendelkezik a külföldi versenytársaihoz képest. Örömteli látni, hogy a legnagyobb sakktehetségünknek nincs lemaradása a világ legjobbjaihoz képest sem. Tehát jöhetnek az újabb gyõzelmek! Forrás: www.felixpromotion.hu (tovább…)

Egy irányban?

Lakossági jelzések érkeztek önkormányzatunkhoz, melyek arról számolnak be, hogy a Petõfi Sándor utca forgalma megnõtt, illetve az arra közlekedõk gyakran nem csökkentik sebességüket, így veszélyeztetik a gyalogosokat, a játszótérre, futballpályára igyekvõket. Képviselõ-testületünk megtartotta az évi szokásos falubejárást, melyen javaslatként merült fel a Petõfi Sándor utcában az egyirányú forgalmi rend kialakítása a következõ módon: behajtás a Petõfi u. 2. számú ház elõtt, kihajtás az utca másik végénél. Önkormányzatunk kíváncsi az utcában lakók véleményére, ezért levelet küldött ki a Petõfi és a Széchenyi utcákban élõknek, és írásban kéri a válaszukat. Az érintett utca azonban a játszótér és a futballpálya megközelítése miatt mások számára is érdekes lehet. Kérjük, írják meg itt véleményüket! Sörös István polgármester (tovább…)

Évközi 22. vasárnap

Ünnepek, emléknapok: kedd (szeptember 3.): Nagy Szent Gergely pápa és egyháztanító, szombat (szeptember 7.): Szent Márk, István és Menyhért áldozópapok, kassai vértanúk, vasárnap (szeptember 8.): Szûz Mária születése (Kisboldogasszony). A Rózsafüzér Társulat ma titokcserét tart a toronyi templomban, Bucsu községben pedig a héten kezdi kilencedét a fatimai imacsoport. Ezen a hétvégén perselyadományainkkal a templom felújítását támogattuk. Elsõcsütörtökön este 6-kor a séi templomban is lesz szentmise. Szeptember 7-én (pénteken) elsõpéntek. ½ 7- tõl gyóntatás a toronyi templomban, ¾7-tõl litániát tartunk, 7 órától szentmise. Minél többen végezzük el hónap eleji szentgyónásunkat és szentáldozásunkat! Délelõtt a házaknál látogatom meg az elsõpéntekes betegeket. Elsõszombaton az ondódi kápolnában is lesz szentmise este 6-kor. Dr. Perger Gyula plébános (tovább…)

Bicilivel a halál elõl

Sében is megpihent Ligeti György, aki 16 éve járja kerékpárral az országot. Annak idején jó oka volt, hogy nyeregbe pattanjon, azóta viszont nem tudja abbahagyni a kerekezést. “Hivatásos csavargó”- így nevezi magát a 66 éves budapesti nyugdíjas. Önként vállalt számûzetésének története a kilencvenes évek végén kezdõdött. „14 évvel ezelõtt azt mondták, hogy szívritmus zavaros vagyok, perceim meg vannak számlálva, na most én azóta kerekezek, amíg élek, addig csinálom. Szedem a szívgyógyszert, de túlzottan nem érdekel.”- mondja Ligeti György. A kerekezést nyugdíjából finanszírozza. Szûkösen, de kijön belõle. Szerencséjére az év nagy részében nem kell rezsit fizetnie, a telet pedig éppen ott tölti albérletben, ahol eléri a hideg évszak. A telet most éppen Sárospatakon húzta ki. Útja során kempingekben veri fel sátrát. A kerékpár mindennel föl van szerelve. A legfontosabb felszerelési tárgyak egyike a “hátvakaró” ami nem más, mint egy méretre szabott fakanál. A kerékpáróra Sében 4700 kilométert mutatott. Ám nem ez volt az elsõ készülék, amivel a távolságot mérte, elõzõ biciklijét ugyanis három éve ellopták. Az országjáró éppen a Demizson Klub péntek esti programja elõtt ért falunkba, így részt vett a klub estjén, beszélt magáról, sorsáról. (Az írás a www.szolnoktv.hu cikke alapján készült.) (tovább…)

Karate Do Club

Karate Do Club Szombathely Shotoan Dojo szervezésében nõi önvédelmi és karate tanfolyam indul a séi Faluházban. Edzések: kedden és csütörtökön 17:30-19.00 óráig. Érdeklõdni Varju Gyula 5 dan WJKA mesternél a 06 70/3161-903 telefonon lehet. Ha tagja akarsz lenni egy jó közösségnek, akkor köztünk a helyed! Tisztelet, jellem, szorgalom, önuralom, akarat! A tanfolyam kezdete: 2013. szeptember 3. (tovább…)

Hatha jóga

KEZDÕ HATHA JÓGA TANFOLYAM INDUL HELYE: Sé, Faluház IDÕPONTJA: Heti 1 alkalommal 12 héten át szept.04-én de.9 h.-kor délelõtti, és szept.6-án 18-h-kor délutáni kezdéssel. JÓGAOKTATÓ: KISS GÁBOR (06-30-351-8019). „A jóga az arany kulcs, amivel kinyithatjuk a békéhez, nyugalomhoz és örömhöz vezetõ utat.” (Lyengar) (tovább…)