Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Author: Sörös István

Karácsonyi garázda Toronyban

Körzeti megbízottjaink intézkedtek egy szombathelyi lakossal szemben Toronyban december 26-án . A 32 éves férfi az egyik lakóház kapuját megrongálta és bántalmazott egy ott tartózkodó férfit. A gyanúsítottat a rendõrök elõállították és kihallgatták. H. Sándorral szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetõeljárást a Szombathelyi Rendõrkapitányság. Forrás: www.police.hu (tovább…)

Rapport Richárd a 2013-as év legjobb vasi sportolói között

Több mint négy évtizede már, hogy az adott év lezárásaként a Vas Népe szervezésében a legeredményesebb vasi sportembereket köszöntik. A 41. díjátadó ünnepségen az U18-as világranglistán elsõ, a felnõttek között is remeklõ, a minap rapid felnõtt Európa-bajnoki címet szerzõ séi sakkozó, Rapport Richárd is díjazott lett a 2013-as év legjobb vasi sportolói között. Rapport Richárd egy másik elismerést is átvehetett: a Tóth Géza-díjat, amit az elmúlt évszázad legeredményesebb vasi sportolójának lányai, Tóth Ágnes és Orsolya alapítottak tavaly édesapjuk nevét és az általa képviselt értékrendet – többek között a munkába vetett hitet, szorgalmat, kitartást – õrizendõ. Az idei évben az ifjú nagymester teljesítményét ismerték el a díjjal. Forrás: www.vaol.hu (tovább…)

Évzáró gyalogtúra

Évzáró túrára hívom minden vállalkozó kedvû barátunkat. A már hagyományosnak mondható sétánk idén könnyen teljesíthetõ. Egy közeli vadászház a kitûzött cél. Reményeim szerint itt találkozunk a közeli falvak vándoraival. A helyszínen lesz lehetõség szalonnasütésre, forralt bor készítésére. A maradék karácsonyi sütemények közül a legfinomabbakat közösen elfogyasztjuk. A végén csoportkép készül, de e miatt senki ne jöjjön kosztümben, öltönyben. A séiek a Faluház elõl indulnak 28-án szombaton 9 órakor. Legyünk minél többen a Brenner János túrán, így tisztelegjünk az erõszak áldozatai elõtt! Konti Zoltán (tovább…)

Advent 4. vasárnapja

Ünnepek, emléknapok: csütörtök(december 26.): Szent István elsõ vértanú, péntek (december 27.): Szent János apostol és evangélista, szombat (december 28.): Aprószentek. Kedden (december 24.) szenteste napján délután 3 órakor a toronyi templomban 4 órakor, a séi templomban hittanosaink betlehemi pásztorjátékot, Jézuska várást tartanak. Az éjfélkor kezdõdõ szentmisében emlékezünk meg Urunk születésérõl, Toronyban, Bucsuban, Dozmaton, Sében pedig elõvételezett éjféli szentmise van 22-kor. Karácsony (december 25.) és karácsony másnapján (december 26.) Bucsuban és Dozmaton 8 órakor, Toronyban és Sében ½ 10 –kor lesznek a szentmisék. Karácsony napján a Szentatya Urbi et Orbi áldásban részesíti a világ minden jóakaratú emberét, amely áldást a MTV és a Duna TV élõ egyenes adásban közvetít déli 12-kor. December 27-én (pénteken) Szent János evangélista ünnepén az Egyház õsi hagyományát felelevenítve megáldom a szõlõsgazdák új borát, így kérem, hogy ezen a napon a toronyi szentmisére hozzunk az idei év termésébõl. Szent Család vasárnapján a szentmise végén külön áldásban részesítem a családokat, amelyre szeretettel hívom és várom a családokat gyermekeikkel együtt. Szombaton délelõtt 11-kor mind a 4 községbõl a ministránsokat szeretettel hívom és várom a Toronyi Mûvelõdési Házba, egy szerény agapéra. Mind a 4 község tagjainak szeretném megköszönni, hogy a karácsonyi oltárok díszítéséhez mind anyagiakkal, mind kétkezi munkájukkal segítségünkre voltak. Isten fizesse vissza mindenki áldozatkészségét és jó szándékát százszorosan. Dr. Perger Gyula plébános (tovább…)

Ismerjük meg belsõ energiáinkat!

Mikor a természet elnyugszik, akkor az ember szellemi-lelki erõi ébredezni kezdenek. Lelkünk ilyenkor „fordított üzemmódban” mûködik. A nyár erõi, a forróság, a tágasság, kitárulkozás õsidõk óta a nagy munkák idejét is jelenti. Ilyenkor tevékenyen kint vagyunk a világban. Munkák, utazások, szabadság, fürdõzés, befõzések, stb. ideje is ez. Aztán a betakarítással el is csendesülnek ezek. Hagyományosan a betakarításnak is volt ünnepe, a hálaadás, melyet a természet, a föld és az ember munkája közösen adott: a gyümölcsök, zöldségek, gabonák sokaságát. Ezt az idõszakot lassan a lecsendesedés követi, a kert, a természet elpihen, még egy utolsó színpompát, meleg napsugarakat fölvillantva, s a tágas nyár után jön az összehúzódás, a hidegebb idõ. Kinn egyre fogy a munka, tevékenység, a fény is, s egyre inkább bentre szorul minden, a házba. Így van ez az emberrel is. A befele fordulás egyfajta jó értelemben vett befele fordulást is hoz. Jól esik többet benn lennünk a házban, ahogy az idõ hûvösebb, sötétebb lesz. Aztán jön a halottak napja, ahol õseinkre, családtagjainkra emlékezünk virággal, gyertyával, jó szóval felemlegetve örömteli történeteiket, s azt is, amit kaptunk általuk. Ilyenkor szokás volt az asztalnál nekik is megteríteni, üresen hagyva helyüket, egy szál virággal, gyertyával. Szép tiszteletadás ez is elõttük, anyáinknak, apáinknak, hisz általuk vagyunk mi is ebben az életben. S aztán jön a gyertyagyújtás ideje, Szent Márton. Jól esik már a fény – hisz rövidek a nappalok – nemcsak a szemünknek, a lelkünknek is. Néhány hét elteltével az adventbe fordulunk, ami várakozást jelent. A lelkünket készítjük elõ. Mire is? „A várakozás a lélek Mária állapota” – írja Hamvas Béla. Talán ez fejezi ki legjobban ezt az idõszakot. Ahogy kint csendesül, nyugszik, úgy ébred fel az emberben a belsõ szellemi-lelki világ. Tudjuk, nem tudjuk a hétköznapok rohanásában, munkában, ám ez az õszi idõszak alkalmas a legjobban a belsõ világunkkal való foglalkozásra. Vajon mennyire érünk rá magunkra, az életünkre? Arra, hogy megnézzük: mi is van velem. Mit teszek, jó-e, használok-e vele? Hol és merre tartok most az életemben? Ki is vagyok valójában? Az a maszk, amit a munkahely, társadalom, az elvárások rám erõltetnek vagy valami, valaki más? Idõnként szüksége van nõnek, férfinak egyaránt, hogy kis idõre megállva megnézzük: jó az irány a lelkemnek is? Hisz ma már tudjuk, a betegségek kiváltó okai nem a vírusok tömkelegében keresendõ, hisz az mindenütt ott van, mégsem betegszik meg tõle mindenki. A betegségek kiváltó okai a lelki dolgaink rendezetlenségébõl is eredhetnek. Hogyan tudom magam épen, egészségesen megõrizni, vagy mi tehet engem egésszé, egészségesebbé? Vannak-e forrásaim, ahol ezt a testi-lelki egészséget megszerezhetem, megtarthatom? Igen, vannak, itt benn, magamban. Talán ismerem, talán most kezdek kíváncsi lenni rá, hol is keressem. Lehet ismerkedni vele, ez tanulható és elsajátítható folyamat, s még elõképzettség, ügyesség sem kell hozzá, csupán érdeklõdõ, kíváncsi hozzáállás. Vagy egy betegség, ami ráébreszt, tanít. Egy lehetõség a sok közül: a mozgás, zene, mûvészetek, rajzolás, festés, a befelé fordulás, belsõ képalkotás, imagináció, a ralaxáció, masszírozás, zenehallgatás mind pozitív hatással vannak, lehetnek ránk. Stresszoldásra, az önismeretre, személyiségünk fejlõdésére, örömteli állapotok megélésére adnak lehetõséget. Olyan fény lehet életünkben, mint a gyertya lángja a hideg, sötét világban. Ezek lehetnek azok a szavak, kulcsok, melyek megnyitják az utat egy kreatívabb, örömteli élet megélésére. Hisz a kreativitás, az alkotóerõ bennünk van. Élünk-e vele? Ezzel a hihetetlen erõsségû energiával? Ennek kipróbálására hívunk minden érdeklõdõ nõt – 18-tól felsõ korhatár nélkül – aki szeretne bepillantást nyerni saját belsõ, kreatív világába. A foglalkozáson való részvétel semmilyen ügyességet és elõképzettséget nem kíván, csupán kényelmes, mozgásra megfelelõ öltözék és nyitott, érdeklõdõ hozzáállás az újra s régire egyaránt. Szeretettel várom a jelentkezõket! Demeter Judit (tovább…)

Ünnepi rend a séi és a toronyi templomban

December 22. vasárnap 1/4 12: Juhos Imre atya adventi lelki napja (Sé) December 24. kedd 16 óra: Jézuska várás; 22 óra: elõvételezett éjféli mise (Sé) December 25. szerda ½ 10: ünnepi karácsonyi mise (Sé) December 26. csütörtök ½ 10: Szent István diakónus ünnepe (Sé) December 27. péntek 18 óra: Szent János ünnepe – Borszentelés a toronyi templomban December 29. vasárnap ¼ 12: Szent Család vasárnapja, családok megáldása (Sé) December 31. kedd 17 óra: Év Végi Hálaadás a toronyi templomban Január 1. szerda: Újév, ünnepi szentmise ½ 10 (Sé) Dr. Perger Gyula plébános (tovább…)

A falu karácsonya

Kedves Séiek! Idén is megrendezzük KARÁCSONYI ÖSSZEJÖVETELÜNKET, melynek során feldíszítjük a FALU KARÁCSONYFÁJÁT. 2013.december 21-én (szombaton) 17.30 órától a Faluházba várjuk a falu lakóit: – azokat, akik el szeretnék helyezni karácsonyfadíszüket a falu karácsonyfáján – és azokat is, akik egy pohár forró ital és sütemény mellett egy jót beszélgetni szeretnének. A karácsony elõtti idõszak rohanása közben legyen ez az este az ünnepre való ráhangolódás, a megnyugvás ideje. 18.00 óra után kezdõdõ mûsorral színesítjük az est programját. Várjuk együtt a KARÁCSONYT! Sé Község Önkormányzata (tovább…)

Karácsony már novemberben?

Még a mindenszentek sem érkezett el, amikor az egyik multinacionális áruházban tett bevásárló körutam közepette ráfeledkezem, ahogy az ott dolgozók szorgosan ügyködnek, a csoki mikulások tömeges felállításán. Alig telik el néhány nap, szinte nincs olyan kirakat, ahol ne lógnának gömbök, repülnének angyalkák, tornyosulnának az ajándéknak álcázott dobozok az ékes karácsonyfák alatt. A kérdés a 4 éves gyermekemtõl elkerülhetetlen, és jogos: „Anya, elfelejtett bennünket a Jézuska? Hiszen már karácsony van!” November 15. körül már természetesnek veszem, hogy percenként feldíszített karácsonyfákba botlom, ám a középsõs kislányom, kifogyhatatlan kérdéseire, csak nehezen tudom megfogalmazni a válaszokat, ezért felkeresem egykori fõiskolai tanáromat, az ünnepelméletet oktató Dr. Csider Sándort, hogy vele együtt fogalmazzuk meg ezeket. A válasz Cikkgyûjteményünkben olvasható a Karácsonyi gondolatok között. Az írás Csider tanár úrral az Etalon Magazinban jelent meg. (tovább…)

Advent 3. vasárnapja

A héten még vannak, hajnali szentmisék éljünk a lehetõséggel! A keresztény filmklub keretében a héten a Születés címû filmet tekintjük meg kedden este 6-kor Dozmaton és Sében, szerdán Toronyban, csütörtökön pedig Bucsuban a szokott helyen. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. Az iskolás gyerekek karácsonyváró mûsora csütörtök este 5-kor a toronyi templomban, Bucsuban a karácsonyváró mûsor pénteken este 6-kor lesz. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. Karácsony elõtti nagygyóntatás és adventi lelki napunk szombaton és vasárnap lesz. Szombaton gyóntatás a Sében 2-3-ig, Toronyban 3-4-ig, Dozmaton 4-5-ig, Bucsuban 5-6-ig. Akik ezen a napon nem tudják elvégezni a szentgyónásukat, megtehetik még a hajnali szentmisék elõtt és után, de az ünnepek alatt erre nem lesz mód és lehetõség a szentmisék szoros egymásutánja miatt. Dozmaton szombaton délután 3-kor Dozmat karácsonyfájának állítása lesz, 5-kor pedig a felújított faluház és a fiumei úti pihenõpark átadása lesz. A programokra mindenkit szeretettel hívnak és várnak. A karácsonyi oltár díszítéséhez adományokat köszönettel elfogadunk. Néhány karácsonyi képeslap kapható a sekrestyében. A kis Jézus jászla már itt van közöttünk a templomban, a gyermekek leveleit el lehet benne helyezni. Dr. Perger Gyula plébános (tovább…)