Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Author: Róbert Nagy

Rövid önkormányzati hírcsokor

Rövid önkormányzati hírcsokor

 

Polgármesteri tájékoztató

A polgármesteri tájékoztató a helyben szokásos módon, rendszeresen megjelenik és minden háztartásba kiküldésre kerül, ez a héten csütörtökön és pénteken megtörtént. A tájékoztatóban a falunkkal kapcsolatos hírekről olvashatnak és fontos információkhoz is juthatnak. Tehát, aki még nem tette meg érdemes kivenni a postaládából.

Csak néhány dolog a tartalomból!

Óvoda

Nyílt nap a Séi Mesevilág Óvodában! A nagy népszerűségnek örvendő óvodában 2026.04.15-én (szerda) 10:00 – 11:00 között lesz a nyílt nap. Az óvónénik sok szeretettel hívnak minden leendő óvodást és a szüleiket. A részvétel regisztrációhoz kötött! Regisztrálni 2026.04.09-ig az ovonok@se.hu e-mail címen lehet.

 Pályázatok

Nagyon sok nyertes pályázatunk van, melyek egyrésze már az idei évben megvalósul.

A Versenyképes Járások Program keretében I. ütemben a kamerarendszer kiépítésére nyert 21 076 659 millió forint vissza nem térítendő támogatást. Itt jelenleg a közbeszerzési eljárás kerül kiírásra. Ugyanitt a II. ütemben a Szombathely – Sé közötti kerékpárút közvilágításának kiépítése pályázatunkhoz a Támogatói Döntést már megkaptuk, várjuk a Támogatói Okiratot.  A Magyar Falu Program (MFP) keretében a temető/ravatalozó felújítása és beépített kegyeleti hűtő beszerzése pályázat 27 293 289 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. Hanmarosan indul a beruházás! Az MFP keretében a járdafelújításra benyújtott pályázatunk 8 922 346 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. Ez ősszel valósul meg. Az MFP keretében az idén 125 éves séi Szent Kereszt felmagasztalása templom egy belső közösségi térrel, tárolóhelyiséggel és mellékhelyiségekkel történő bővítésére a Toronyi Római Katolikus Egyházközség által benyújtott pályázata 21 389 812 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A Közös Agrárpolitikai (KAP) Stratégiai Terv alapján meghirdetett külterületi utak fejlesztése pályázatunk 61 millió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesült. Ahogy korábban jeleztem a pályázat megvalósításával kapcsolatban tavasszal egyeztetések lesznek a lakosság bevonásával, enélkül a munka nem indul el. A Lakossági Fórumra pedig legkésőbb májusban sor kerül.

Rendkívüli településtámogatás

Az elmúlt évben két alkalommal tudtunk támogatást nyújtani az igényjogosultaknak. 2026 tavaszán újra támogatjuk az önkormányzat közigazgatási területén lakóhellyel, vagy bejelentett tartózkodási hellyel rendelkező és életvitelszerűen a településen élő 65 év feletti nyugdíjas és korhatár nélkül a rokkantnyugdíjas személyeket.

Zöldhulladékkal kapcsolatos információk

Nagyon sokan érdeklődtek, hogy mikor nyitja meg kapuit a nyesedékgyűjtőnk. A felújítási munkák befejeződtek, így csütörtökön a rossz idő ellenére is kinyitott a sziget. Csütörtökönként délelőtt 09:00 – 12:00 közötti, délután pedig 13:00 – 17:00 közötti nyitvatartási idővel, majd 2026.04.23-tól délutánonként már 19:00-ig tartó nyitvatartási idővel fog üzemelni a gyűjtő. Fontos, hogy a már mindenki által ismert nyesedékek kerülhetnek leadásra. Az egyéb zöld „termékeket” a szolgáltató havonta egy alkalommal elviszi.Kérjük, hogy lakcímkártyájukat ne felejtsék el magukkal vinni, a nyesedék lerakására csak ezen okmány felmutatásával lehetséges!

Sé-Torony közötti területek

Bizonyára Önök is értesültek róla, hogy a két település közötti területek telkesítésre, beépítésre kerülnek. Mindkét területrész Toronyhoz tartozik. De, foglalkozni kell az üggyel, mert településünk nemcsak a közmű, hanem a közúthálózat kapcsán is érintetté vált.

Sé község Képviselő-testülete mindent megtesz azért, hogy ne a mi falunk legyen a kárvallottja a beruházásoknak!

Kiadvány

Sé Község Önkormányzatának támogatásával megjelent Dr. Károlyi Mária régész, falunk díszpolgárának szerkesztésében a Séi Műhely különszáma „Természeti és történeti értékek az Arany-patak völgyében” címmel. Tartalmas és hasznos olvasmányt jelenthet mindenki számára, továbbá segítséget nyújt abban, hogy megértsük milyen értékes és szép helyen élünk. A kiadvány a tájékoztatóval együtt a háztartásokba kiküldésre került.

Fesztivál

Nagyon sokan kérdezték, ezért tudatom Önökkel, hogy az idei évben 2026. augusztus 1-jén szombaton és 2026. augusztus 2-án vasárnap kerül megrendezésre falunk legnagyobb éves rendezvénye, a SÉI GYERKŐC FESZTTIVÁL és Falunap!

Sok minden másról a polgármesteri tájékoztatóban olvashatnak!

 

Sé Község Önkormányzata

GÓLYAHÍR!

GÓLYAHÍR!

 

Kedves Séiek!

 

Örömmel tudatjuk Önökkel, hogy 2026.03.05-én megszületett Szvoboda Bence és Szabó Katalin Szilvia kisfia Szvoboda Olivér!

 

Így most a kis Olivér falunk legifjabb lakója!

 

Isten hozta a kis jövevényt!

 

Gratulálunk a boldog szülőknek, nagyszülőknek, dédszülőknek!

 

Nagyon sok örömet és jó egészséget kívánunk a Családnak!

 

Sé Község Önkormányzata

Ünnepi megemlékezés Sében

Ünnepi megemlékezés Sében

Ünnepeltünk! 1848. március 15-e!

Vasárnap a Templomkertben megtartott, színvonalas műsor keretében méltóképpen ünnepeltük meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulóját, a magyarság egyik legnagyobb történelmi eseményét.

Köszönjük a résztvevőknek, hogy megtisztelték a rendezvényt!

Az óvodában is ünnepeltek. Szorgos kezek készítették a nemzeti színű zászlókat és tulipános táblákat, hogy aztán közös ünnepléssel emlékezzenek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról.

Köszönjük a Séi Mesevilág Óvodának az ünnepi díszítéseket a Templomkertben, a SÉ betűnél, valamint a buszvárókban!

 

A képek az előkészületekről és az ünnepségről készültek!

 

Sé Község Önkormányzata

Zöldhulladék-sziget információk!

Zöldhulladék-sziget információk!

 

Kedves Séiek!

Nagyon sokan érdeklődtek, hogy mikor nyitja meg kapuit a nyesedékgyűjtőnk.

Az önkormányzati munkák bejegyzésemben a következőket írtam:

„Ezzel párhuzamosan a zöldhulladék-szigetünk rendbetétele is zajlik. A terület kavicsos földdel való feltöltését és egyengetését végezzük, hogy a március közepe után tervezett nyitásra minden készen álljon.”

Tájékoztatom Önöket, hogy az időjárás nem kedvezett, ezért a karbantartási munkálatok még jelenleg is zajlanak! De, már csak egy kicsi türelmet kérek!

A zöldhulladék-sziget nyitása 2026.03.27-én jövő hét csütörtökön lesz esedékes, egyenlőre délelőtt 09:00 – 12:00, délután pedig 13:00 – 17:00 nyitvatartási idővel!

A területen munkák zajlanak, ezért a sorompó többször nyitva van, ami nem azt jelenti, hogy a lerakó is nyitva van! Mondom ezt azért, mert előfordult, hogy volt olyan, aki behajtott és kiborogatta a zsákokba összeaprított nyesedéket, amit egyébként a szolgáltató is elvisz. Kérem mellőzzük az ilyen cselekedeteket!

Fontos, hogy ezen információkról tájékoztassuk rokonainkat, barátainkat, szomszédjainkat és nem utolsó sorban falunk időskorú lakóit!

 

Megértésüket és türelmüket kérem! Köszönöm!

 

Nagy Róbert

polgármester

Március 15. ünnepi megemlékezés

Március 15. ünnepi megemlékezés

 

Kedves Séiek!

 

Szeretettel várunk Mindenkit az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezendő ünnepi megemlékezésre.

 

Időpont: 2026. március 15. (vasárnap) 10:00.

 

Helyszín: Templomkert

 

A gyerekeknek huszár csákóval, nemzeti színű pártával készülünk és lehetőségük lesz találkozni és kicsit ismerkedni az igazi huszárokkal.

 

Az ünnepségre szeretettel várjuk Önöket!

 

Sé Község Önkormányzata

 

Általános iskolai beiratkozás

Általános iskolai beiratkozás

A 2026/2027. tanévre az általános iskola első évfolyamára történő beiratkozás ideje:

 

  1. április 23. (csütörtök) és 2026. április 24. (péntek).

 

A Szombathelyi Tankerületi Központ erről szóló közleményét csatoljuk.

 

Sé Község Önkormányzata

Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj

Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj

Tisztelt Séiek!

Dr. Vágási Andrea doktornőt, háziorvosunkat Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra jelölték.

 A díjat minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak adományoznak, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, valamint mindennapi orvosi munkájukat elhivatottsággal rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel látják el.

Amennyiben méltónak tartják doktornőt az elismerésre, akkor az alábbi internetes felületen lehet szavazni.

https://szentgyorgyialbertorvosidij.hu/szavazas/

 

Sé Község Önkormányzata

Önkormányzati munkák

Önkormányzati munkák

 

Falunk központi helyeit és az önkormányzati területeket igyekszünk folyamatosan karbantartani, szebbé tenni!

Önkormányzati dolgozóinkkal az elmúlt hetekben mindig más helyszíneken találkozhattak! A temető és környéke volt az első, amit rendbe tettünk. Tisztításra került a temető kerítés melletti rész is és kivágásra kerültek az elszáradt fák, sövények. A Faluház, az önkormányzat és a SÉ betű közötti-melletti rész is rendezésre került. A Wéberker melletti területen és a Templomkertben is el lettek végezve a szükséges kerti munkálatok. A Várhegyi Károly és a Móricz Zsigmond utcákban visszavágásra kerültek a fák.

Hasonló munkákat fognak elvégezni dolgozóink a focipálya környékén, a kutyafuttatón és a rekultivációs területre felvezető útszakaszon. Sövénynyírás, favágás, metszések lesz a menü!

Ma a játszótéren folytak a munkák. Nemcsak a környezet rendbetételét végeztük el, hanem többek mellett a játékok fertőtlenítését, a homokozó felásását is.

A közterületi padok a felújításuk után hamarosan kihelyezésre kerülnek a faluban.

Ezzel párhuzamosan a zöldhulladék-szigetünk rendbetétele is zajlik. A terület kavicsos földdel való feltöltését és egyengetését végezzük, hogy a március közepe után tervezett nyitásra minden készen álljon.

Csak a legfontosabb történéseket említettem meg!

Kérem falunk lakóit, hogy mindenki gondozza, ápolja saját udvarát, utcai területét! Főleg a közterületen lévő árkok, nyitott csatornák, folyókák, átereszek tisztántartása, a csapadékvíz akadálytalan elfolyásának biztosítására hívom fel a figyelmet, mert ez az ingatlan tényleges használójának, illetve tulajdonosának kötelessége!

Szépítsük, ápoljuk közvetlen környezetünket ezzel is szebbé téve falunkat!

 

Hajrá Sé!!!

 

Nagy Róbert

polgármester

Megkezdődtek a munkák!

Megkezdődtek a munkák!

Kedves Séiek!

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a Magyar Telekom jelentős fejlesztéseket hajt végre településünkön. A munkafolyamatok több helyen közvilágítási oszlopok cseréjével járnak, ami egyenes arányban összefügg az áramszünetekkel.

Nos, a mai napon a munkák megkezdődtek! Örömmel jelenthetjük, hogy minden összehangoltan működött a szolgáltatók között és a szakszerű munkavégzésnek köszönhetően semmilyen fennakadás nem volt tapasztalható! És ami a legfontosabb az áram és az internet szolgáltatás a jelzett időben helyreállt! Köszönjük az érintettek munkáját!

Az oszlopcserék a héten folytatódnak a jelzett ütemezéssel, amelyet most újfent közzéteszünk!

 

Áramszünet dátuma: 2026.03.03-án és 2026.03.04-én 8:00-16:00 óráig

Áramszünet helye:

9789 Sé, Ady Endre utca páros oldal 2-32.

9789 Sé, Ady Endre utca páratlan oldal 1-19., 23-31.

9789 Sé, Berzsenyi Dániel utca páratlan oldal 1-15.

9789 Sé, Deák Ferenc utca páros oldal 4.

9789 Sé, Kölcsey Ferenc utca páros oldal 12., 16.

9789 Sé, Rajki utca páros oldal 2-10., 14-30.

9789 Sé, Rajki utca páratlan oldal 1-15.

9789 Sé, Szabadság utca páros oldal 2-6.

9789 Sé, Szabadság utca páratlan oldal 1-5.

9789 Sé, Szabadság utca Hrsz. 64/2.

9789 Sé, Táncsics Mihály utca páros oldal 2-4.

9789 Sé, Táncsics Mihály utca páratlan oldal 1-15.

9789 Sé, Várhegyi Károly utca páros oldal 16.

9789 Sé, Várhegyi Károly utca páratlan oldal 13.

9789 Sé, Zrínyi Miklós utca páros oldal 2-6., 12.

9789 Sé, Zrínyi Miklós utca páratlan oldal 1-7.

 

Áramszünet dátuma: 2026.03.05-én 8:00-16:00 óráig

Áramszünet helye:

9789 Sé, Deák Ferenc utca páros oldal 4.

9789 Sé, Táncsics Mihály utca páros oldal 2-4.

9789 Sé, Táncsics Mihály utca páratlan oldal 1-15.

9789 Sé, Várhegyi Károly utca páros oldal 2-16.

9789 Sé, Várhegyi Károly utca páratlan oldal 3-13.

 

Áramszünet dátuma: 2026.03.09-én 8:00-16:00 óráig

Áramszünet helye:

9789 Sé, Szabadság utca páratlan oldal 61-63.

9789 Sé, Várhegyi Károly utca páratlan oldal 3-13.

9789 Sé, Ady Endre utca páros oldal 2-32.

9789 Sé, Ady Endre utca páratlan oldal 1-19., 23-31.

9789 Sé, Berzsenyi Dániel utca páratlan oldal 1-15.

9789 Sé, Deák Ferenc utca páros oldal 4.

9789 Sé, Gábor Áron utca páros oldal 2-10.

9789 Sé, Gábor Áron utca páratlan oldal 1-11.

9789 Sé, Hétvezér utca páros oldal 2-8.

9789 Sé, Hétvezér utca páratlan oldal 1., 7.

9789 Sé, Kölcsey Ferenc utca páros oldal 8., 12-16.

9789 Sé, Kölcsey Ferenc utca páratlan oldal 1-17.

9789 Sé, Móricz Zsigmond utca páros oldal 2-32.

9789 Sé, Móricz Zsigmond utca páratlan oldal 1-25., 29-31.

9789 Sé, Móricz Zsigmond utca 235/117 Hrsz.

9789 Sé, Rajki utca páros oldal 2-10., 14-30.

9789 Sé, Rajki utca páratlan oldal 1-15.

9789 Sé, Szabadság utca páros oldal 2-6.

9789 Sé, Szabadság utca páratlan oldal 1-5.

9789 Sé, Szabadság utca Hrsz. 64/2.

9789 Sé, Táncsics Mihály utca páros oldal 2-4.

9789 Sé, Táncsics Mihály utca páratlan oldal 1-15.

9789 Sé, Várhegyi Károly utca páros oldal 16.

9789 Sé, Várhegyi Károly utca páratlan oldal 13.

9789 Sé, Zrínyi Miklós utca páros oldal 2-6., 12.

9789 Sé, Zrínyi Miklós utca páratlan oldal 1-7.

9791 Torony, Hrsz. 838/1., Hrsz. 838/2, Hrsz: 838/3., Hrsz: 838/4.

9791 Torony, Szamóca utca páros oldal 2.

 

Kérjük minderről szomszédjaikat, ismerőseiket és főleg az időskorú lakókat szíveskedjenek értesíteni!

Megértésüket köszönjük!

 

Sé Község Önkormányzata