Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Képviselő-testületi ülés

2016.06.22.

Az ülésen a napokban beadásra kerülő kerékpárút-pályázat kiviteli tervének átbeszélése/elfogadása zajlott. Nagyon bízunk benne, hogy a pályázat sikeres lesz, és ezáltal nemcsak kerékpárutat kapunk, hanem a környezete is megszépül.

Elfogadásra került Sé község rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről és a település tisztaságáról, mely a lakosság számára is elérhető, a honlapon megtekinthető lesz.

Pár gondolat a rendeletből:

A rendelet célja, hogy Sé község közigazgatási területén a köztisztaságot fenntartsa, az ezzel kapcsolatos feladatokat, kötelezettségeket és tilalmakat a helyi sajátosságoknak megfelelően rendezze, kötelezően ellátandó közszolgáltatásként az ingatlantulajdonosoknál keletkező települési hulladék kezelésére hulladékkezelési közszolgáltatást szervezzen és tartsa fenn.

A köztisztaság és a települési környezet fenntartása elsőrendű közegészségügyi érdek, ezért ennek előmozdításában mindenki köteles hathatósan közreműködni.

Az egyes ingatlanok tisztántartásáról az ingatlan tulajdonosának használójának kell gondoskodnia. A tulajdonosok kötelesek továbbá az ingatlanjukat megművelni, rendben tartani, gyomtól, gaztól megtisztítani.

Az ingatlan előtti járda tisztántartása az ingatlan tényleges használójának, ill. tulajdonosának kötelessége. Köztisztasági szempontból járdának minősül az a gyalogos közlekedésre rendelt kiépített és kiépítetlen terület, amely az ingatlan telekhatárától az úttest széléig (szegélyéig) terjed.

A tényleges használó, ill. a tulajdonos kötelessége a járda mellett növő gaz kiirtása, a járdára nyúló ágak és bokrok megfelelő nyesése.

A közterületen lévő árkok, nyitott csatornák, folyókák, átereszek tisztántartása, a csapadékvíz akadálytalan elfolyásának biztosítása – az ingatlan előtti szakaszra terjedően – az ingatlan tényleges használójának, ill. tulajdonosának kötelessége.

A honlapon meghirdetett nyári diákmunkára egy fő jelentkezett, július 1-jével állt munkába.

Az Önkormányzat és az ÖrökSÉgünk Alapítvány által megvásárolt templom melletti telek rendbetételére hívjuk az önkéntes segítőket július 30-ára (esőnap: augusztus 6.). Részletek hamarosan.

A következő testületi ülés augusztusban lesz (konkrét dátum még nem került meghatározásra).

Az összefoglalót készítette: Bálint Gertrúd önkormányzati képviselő