Évközi 14. vasárnap
2016. július 3.
- A mai vasárnap elsővasárnap van. A Rózsafüzér Társulat ½ 3-kor tartja imádságát a toronyi templomban. Bucsu községben a Fatimai imacsoport végzi kilencedét. Perselyadományunkat ezen a hétvégén a templomok javára adjuk.
- 8-án, pénteken a házaknál látogatom meg az elsőpéntekes betegeket.
- Szombaton délelőtt fél 11-kor a Szombathelyi Emlékműnél lesz a Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából bemutatott ünnepi szentmise a MKPK tagjainak és a pápa legátusának jelenlétében. Minden hívőt szeretettel várnak erre az ünnepi szentmisére, valamint az ünnepi programokra, amelynek rendjét kifüggesztettük a hirdető táblára, minden program ingyenesen látogatható.
- Szombaton délután fél 5-kor, a séi templomban Vajda Dániel és Jakab Judit séi hívők, majd délután 6-kor Kovács Bálint és Szalóki Rozália séi hívők esküvője lesz szintén a séi templomban. Imádkozzunk az új házaspárokért!
Dr. Perger Gyula plébános