Óvodai beíratkozás Szombathelyen a 2016/2017-es évre
Információk, időpontok, felvételi körzetek, jelentkezési lap.
A szombathelyi önkormányzat értesíti a szülőket, hogy a város valamennyi önkormányzati óvodájában május 4-én és 5-én 8 és 18 óra között kerül sor a beíratkozásra.
Az óvodába a gyermek a harmadik életévének betöltése után vehető fel. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt.
A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától (szeptember 1.) legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. Az óvodába be kell íratni azt a kisgyermeket, aki 2016. augusztus 31. napjáig betölti a harmadik életévét.
Az óvodai felvételről hozott döntésről 2016. június 6. napjáig az óvoda írásban értesíti a szülőt.
Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik.
Az óvodai beíratáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő (gondviselő) személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát.
Kötelező felvételt biztosító óvoda Sé óvodásai számára: Hétszínvirág Óvoda (Bem József u. 33.)
Forrás: www.alon.hu