Rövid név – rövid honlapcím
Ág, Bő, Őr és Sé. Hazánk azon négy települése, melyek helységneve két betűből áll. A rövid névhez rövid honlapnév dukál. Március 1-jétől megújult honlapon kereshetnek információkat a www.se.hu látogatói. A falunak hat éven keresztül kettő honlapja is volt: egy hivatalos (se.hu), illetve egy könnyebben szerkeszthető, bulvárosabb, az irányítószámból kialakított (9789.hu). A képviselő-testület döntése értelmében a kettő honlap helyett egyet hozott létre.
A honlap kialakítása, megtervezése Viszked Tamás feladata volt. Néhány hónap alatt sikerrel járt. Jelentős mennyiségű információt, szöveget, képeket kellett feltöltenie. Több mint 190 mappában hatezernél több fotón fedezhetik fel magukat a falubeliek. A honlap Sé digitális emlékezete akar lenni, könnyen használható felülettel, esztétikus megjelenéssel. A design fiatalos, letisztult, mobilról, tabletről is élvezhető. Különlegessége a falu történetét bemutató 6000 éves idővonal, az állandó lakosok életkor szerint eloszlásának feltüntetése.
Cél a közvélemény tájékoztatása, az információk tárolása, bárki számára használhatóvá tétele, a mi-tudat erősítése, pozitív gondolatok közlése.
Nincs hivatalos újságíró, bárki küldhet be híreket, cikkeket. A későbbiek során kialakulhat egy SzerkesztőSÉg, melynek tagjai helyi fiatalok, írói tehetséggel megáldott séiek vagy a falu jó ismerői lesznek.