Bravúros gyozelem a Felsocsatár ellen
FELSOCSATÁR – SÉ HONVÉD SE 2:3 (1:2) Bucsu, 100 nézo. Vezette: Hegedus.
Sé: Szalai Balázs – Faller Ferenc, MIKOS TAMÁS, Szerdahelyi Zalán – Hende Tamás (Tóth Zsolt), FARKAS PÉTER, SZAKÁCS NORBERT, URI TIBOR – SOÓS MÁRTON (Dienes Zoltán), Tóth Ferenc (Mersich Gyozo), SÉFER SÁNDOR. Vezetoedzo: Stieber József. Góllövo: Farkas Péter, Séfer Sándor, Soós Márton.
A mérkozés elso harmadában csapatunk akarata érvényesült, ezt követoen magához tért a Csatár és egy szöglet utáni lecsorgó labdából megszerezték a vezetést. Szerencsére a válasszal nem maradtunk adósak és két szép támadás eredményeként megfordítottuk a derbit. A második félido elején egy szerencsés góllal egalizáltak vendéglátóink. Ezt követoen kiegyenlített játék folyt, de ekkor is érzodött, hogy vannak gyozelmi esélyeink, amit végül a két perce már cserét kéro Soós Marci bombagóljával meg is szereztünk. Úgy érzem, nem érdemtelen sikerünk, az akarat rendben volt és mentálisan is helyére kerültek a dolgok.
Az ifjúsági csapat 3:0 arányú vereséget szenvedett.
Köszönjük a Korner és az általa vezetett szurkolói támogatást, személyesen pedig a névnapi jókívánságokat!
Tudósított Nagy Róbert