Jegyzok fóruma
1992-ben jött létre a Vas Megyei Jegyzok Klubja, amely most szakmai egyesületté alakult. A cél a szakemberek közötti együttmuködés további erosítése.
Az újjászervezést az tette szükségessé, hogy az elmúlt idoszakban jelentos személyi változások történtek a jegyzoi karban. Ráadásul az egyre bonyolultabb feladatok az eddiginél hatékonyabb együttmuködést tesznek szükségessé a szakemberek között, tudtuk meg Sé címzetes fojegyzojétol, Wiktoráné Németh Klárától, a Vas Megyei Jegyzok Egyesületének elnökétol.
A kilencvenegy vasi jegyzobol negyvenhárman léptek be az egyesületbe, ám az elnök azt reméli, hogy a létszám tovább növekszik majd. Az egyesület szakmai fórumként kíván muködni, segíteni kívánja a szakemberek közötti együttmuködés további erosítését. A rendezvényeiken az aktuális témákkal foglalkoznak. Ezzel az egyesület hiányt is pótol, mivel jelentosen csökkent a jegyzok számára szervezett szakmai tanácskozások száma.
Ami pedig a törvényességi ellenorzéseket illeti: a jegyzok jó része ezt fontosnak tartotta abban az idoszakban is, amikor a közigazgatási hivatalnak ehhez nem volt hatásköre. Ugyanúgy küldik be felülvizsgálatra a jegyzokönyveket, mint korábban, illetve akik ezt nem tették, nagyon körültekintoen jártak el, hogy ne történjen törvénysértés.
Forrás: www.vasnepe.hu