December 13 – Luca napja
|
Krisztus után 304-ben szenvedett Siracusaban vértanúságot a szentéletu, jótékonykodó Szent Lucia, akinek emléke elott tisztelgett a római katolikus egyház már az 5. századtól kezdve. Luca napja a Gergely-féle naptárreformig, 1582-ig a tél legrövidebb napja volt, az évszak közepének tartották, munkaszünetes törvénynapként határozták meg. Nevének etimológiája a latin lux – fény szóval áll összefüggésben. Ehhez a naphoz számos hiedelem, szokás kapcsolódik. A praktikák, mágikus eljárások, szövegek a tyúkok szaporaságát, tojáshozamának növekedését igyekeztek elosegíteni. Éjfélkor ennek érdekében megpiszkálták a tyúkokat, nagyobb tojáshozamra kívánván oket serkenteni, máshol maguk a gazdaasszonyok mutattak példát „ülésbol” a kotlósoknak. A nyugati részeken volt szokás a fiúk „lucázni” járása. Hajnalban indultak körútjukra az ismeros házakhoz, szalmát vagy fadarabot vivén magukkal, amelyekre rátérdelvén adták elo termékenységvarázsló, mágikus szövegeiket, minden földi jót kívánván a házaiknak a „Luca, Luca, kitty-kotty, Tojjanak a tiktyok!…” kezdetu szöveg kíséretében. Köszöntojükért tojás járt cserébe. Luca napja gonoszjáró nap is volt, amikor a bubájosok, boszorkák megronthatnak embert, állatot, ezért védekezésül be kell zárni elolük minden ablakot, ajtót, sot még keresztet is rajzoltak az ajtókra. A sepruket is elrejtették elolük. A pénz kiadása is tilos volt és ekkor, kölcsönkérni sem volt ajánlatos. Jóslásairól is híres volt e nap. Az ekkor készített lucapogácsával jósoltak a jövendo élettárs személyére, e célból készítették a lucacédulákat is. 12 nevet írtak rájuk, egyet mindennap tuzbe vetettek, amelyik karácsonyra megmaradt, az mutatta a jövendobélit. A lucakalendárium szerint a karácsonyig eltelt 12 nap idojárásából próbáltak következtetni az egész évire, a lucabúzából pedig a következo év termésére. Kedvelt szokás volt ekkor a Luca-alakoskodás. Fehér lepelbe öltözve, belisztezett arccal fakanállal, meszelovel ijesztgették a fiúk a lányokat, gyerekeket, majd kikérdezték, imádkoztatták oket. Aki jó volt, almát, diót kapott. Máshol a tyúkokat is megpiszkálták, vagy a háziak arcát „megmeszelték” a kiütések elkerülésére. A legények tréfából egyes helyeken vagy kicserélték a kapukat, vagy szétszedvén a szekeret fölvitték a tetore, ahol összerakták ismét bosszantván a ház gazdáját és népét. A legnevezetesebb hagyomány a lucaszék elkészítése volt, amely a boszorkák fölismerésére szolgált. Luca napjától karácsonyig „dolgoztak rajta”, innen a mondás: „Lassan készül, mint a Luca széke.” Karácsonykor kellett rájuk állni, mert ekkor látták meg a boszorkányokat, akik szarvat hordtak, de azután a széket el kellett égetni. Egyes helyeken mákot kellett az éjféli misére vinni, amit elszórván a rontó szellem fölkapkod, mialatt a nép egérutat nyer. Református vidékeken volt szokás a lucaszék keresztútra vitele, körülkerítése krétával, hogy így megláthassák az ott gyülekezo boszorkányokat. Hazatérvén pedig fokhagymát tettek a kulcslyukba, kést vágtak a bal ajtófélfába, keresztbe állították a söprut – mindegyik „hatásos” fegyver az ártani akaró gonosz ellen. |
