Ko és homok fogságában

8. nap 2010.01.23. (szombat)

Reggel 6 óra. Eligazítás. A lényege nagyjából annyi, hogy 500 km-t autózunk, de a szintido 14 óra. 7 órakor startolnak el a versenyzok, mi nagyjából 9 órakor kapunk itinert. A szálloda elott egyre több az elégedetlen, de foleg tanácstalan ember. Nézegetik a GPS-t, amin a megadott koordináták a semmibe mutatnak. Nem lehet tudni, az adott szakaszon mi vár, homok vagy kövek. A leharcolt géppark miatt sokan kerülnék meg betonon a kijelölt útvonalat, de úgy a táv több, mint 900 km.

Mi is bizonytalankodunk, mivel az elektromos rendszer mindig okoz meglepetéseket, bár most az arab „Dakar” szerviz rendbe rakott mindent.

A Galéria frissítve!

A teljes cikk olvasásához kattints a részletekre!

Ko és homok fogságában

8. nap 2010.01.23. (szombat)

Reggel 6 óra. Eligazítás. A lényege nagyjából annyi, hogy 500 km-t autózunk, de a szintido 14 óra. 7 órakor startolnak el a versenyzok, mi nagyjából 9 órakor kapunk itinert. A szálloda elott egyre több az elégedetlen, de foleg tanácstalan ember. Nézegetik a GPS-t, amin a megadott koordináták a semmibe mutatnak. Nem lehet tudni, az adott szakaszon mi vár, homok vagy kövek. A leharcolt géppark miatt sokan kerülnék meg betonon a kijelölt útvonalat, de úgy a táv több, mint 900 km.

Mi is bizonytalankodunk, mivel az elektromos rendszer mindig okoz meglepetéseket, bár most az arab „Dakar” szerviz rendbe rakott mindent.

Végül három autó áll össze, hogy átvágjon az ismeretlenen. Nekünk bátorságot ad, hogy az egyik autó, egy öreg Mercedes 1100 MB, kisteher szállító. Mivel fronthajtású és vékonyka téli kerékkel szerelt, nagy bátorság kell belevágni, akár a ko-, akár a homoksivatagba.

Tankolás, egyeztetés, a CB rádiók próbája és lefordulunk a köves útról, ekkor még nem sejtve, hogy több mint 14 óra múlva is csak várjuk a muúton gördülés csendes, simogató érzését.

Röviddel a földutas autózás után keményedik a terep, apróköves szakasz következik, amin az elorehaladás még elviselheto sebessége 5-8 km/óra. A távolban köves dombok, esetenként kis dunék emelkednek ki a tájból.

Az itiner ígérete szerint lesz egy 30 km-es szakasz, ami egy kiszáradt tó medrébol áll, ezen akár 120 km/órás sebességgel lehet repeszteni, olyan sima.

Egyelore ennek se híre, se hamva. Elol halad a Mercedes, utána következünk mi és a sereghajtó, az automataváltó-hibás – már javított, de bizonytalan – Toyota Hilux.

Alig háromnegyed órás autózás után egy rövidke homokos szakasz következik.
Semmi baj nem lett volna, ha a Merci tempósan átvág ezen a szakaszon, de nem így történt.
Alig 15 méter után, mint a kés a vajba, úgy süllyed bele a homokba. Hirtelen kerüljük, nehogy mi is ott maradjunk, mert az érezheto volt, hogy a homok ellenállása egyre nagyobb. Az MB 1100-nál alig látszik ki a tengely vonala.
Az eleje szépen lent, a hátsó része még fenn a homok tetején. Na, legalább az alja nem akadt fel.

Megállunk, megfordulunk, de már mi is négykerékhajtást kapcsolva, mert az átkozott homok úgy fogja az autót, mintha a hátulja egy vastag, hosszú gumival egy fához lenne kötözve.
Szép nagy kerülovel a Merci elé állok. Ott már elokerültek a lapátok, és merik a homokot az autó elso kereke elol. Kérem, vegyenek elo rántó-kötelet, hogy megrántva kimozdítsam a gépet.

A Toyota közben elorement, hogy megnézze, melyik az a legrövidebb út, ahol a Merci saját lábán, kemény talajon tovább közlekedhet.

Ez meg is van. A Toyota járó motorral vár a távolban. A kötél a helyén.
Némi egyeztetés és elkezdodhet a rántás.
Ilyen esetben több tíz tonna rántó ero hat a vontatási pontokon, azzal a kockázattal, hogy elszakad a kötél és valamelyik omega vasat (az autó és a kötél között elhelyezkedo elem) kilövi egyik, vagy másik autó felé. A kötél közel hét méter.
A lendületet kb. 2 méterrol veszem. Ami a csövön kifér. Elindulok, a Merci motorja üvölt, elérem a 7m-es távot, hatalmas rántás, majd’ leszakad az autó hátulja.
Lassan, de megindul a Merci.
A Mitsubishi kuplungja ég.
Néhány méter és a Mercédesz újra beragad.
Újra lapátolás.
Tanakodunk.
Úgy döntünk, hogy két autóval húzzuk meg a Mercit.
Elol a Toyota. Simán feszülo kötéllel húzza a Mitsubishit, mi pedig a korábbi technikával rántjuk. A Mercedes feladata változik. Nem ad gázt, mert ettol fúrja a homokba magát az autó. Csak szépen simán felhúzzuk a homok tetejére és végig húzzuk a kavicsos szakaszig.
Indul a karaván, én felezot kapcsolok, mert ragad az autó. A Toyotának is riszál a feneke, de megcsináljuk ezt az 50 métert.

Mindenki boldog, foleg a Mercis csapat. Érzik, hogy ez egy fél napos lapátolással sikerült volna.
Nagyon gavallérok, azonnal pálinka és sör kerül elo. Aztán a mi pálinkánk, aztán másik. Hát, úgy, ahogy szokott.
Megbeszéljük, hogy amint átérünk a köveken, leállunk és rendezünk egy sólet bulit. Az mindenkinek van.

Addig, amíg a sört kortyolgatjuk és ismerkedik a társaság, a távolból megjelennek a versenymotorosok. Kicsit pont az útban áll a karaván. Na, szép lesz, most ok is elakadnak. A fiúk szaladnak az autóhoz, hogy elálljanak, de olyan sebességgel jönnek, hogy még a motort sem sikerül beindítani.
A homokos részen állva, úgy 90 km/órás sebességgel vágnak át, a karaván mellé érve ki jobbról, ki pedig balról kerül bennünket.
Elképedve állunk.
Még egy pár perc és a motorok hangját sem halljuk, csak a porfelhot látjuk, amit hátrahagynak.

Késobb már nem látunk sem kaland, sem versenykategóriás autót. Viszont néhány perccel az indulás elott befut a kis Ssang Yong Korando. O is csatlakozott hozzánk, így indult el a négy göthös autó a 160 km-es kavicsos távra.

Mint fentebb említettem, az elorehaladás lassú, de még az is hátráltat minket, hogy a Mercedes alja szinte folyamatosan leér. A fiúk gyakran a nagyobb köveket dobálják el az autó elol. Ez nem okoz problémát, ellenben a száraz vízmosások öbleivel, szintkülönbségeivel. Hol az autójuk elejét, hol a hátulját verik oda.
Recseg-ropog minden, nagyon kellemetlen látvány és kicsit félünk, hogy bent ragadnak, és mi sem tudunk segíteni, mert valami komolyabb futómu bajuk lesz.

Ezek a vízmosások is rabolják az idonket. Kiszállás, mérlegelés, útvonalkeresés, kopakolgatás, átkelés, kárfelmérés. És ez így megy órákon keresztül.

Röviddel napnyugta elott érjük el a kiszáradt tómedret, amiben tényleg lehet repeszteni. A mederfenék olyan sima, mint egy autópálya és az út kemény. Néhány helyen azért vannak benne kisebb, nagyobb kerékvágások, hibák és buckák, amin jó nagyot lehet esni, sot fel is lehet borítani az autót.

Lépcsozetes pozíciókba helyezzük az autókat, hogy a felverodo por ne zavarja a haladást. Fotózás, vidám percek, végre haladunk.

A 30 km-es távot pillanatok alatt tesszük meg, és újra kezdodik a köves szakasz. Araszolás, araszolás. Sötétben a kopakolás, mígnem elérünk egy olyan vízmosást, folyómedret, ami ember nagyságú és a meder öblös része nemhogy a Mercinek, de a mi hosszú terepjárónknak sem ad lehetoséget az átkelésre. Nemes egyszeruséggel vagy az eleje, vagy a hátulja, vagy mindketto felakadna.
Úgy néz ki, hogy itt az út véget ér.
Tanakodás az autók mellett, mígnem az egyik srác ötven méterrel arrébb talál egy kevésbé mély átkelot. Visszatolatunk, utat keresünk odáig.

Az átkelo mély, a Merci saját erobol nem fogja tudni megcsinálni, mert teljesen világosan látszik, hogy felakad.

Elore áll a Toyota. Kötélre teszik és egyszeruen az alján csúsztatva felhúzzák az autót. Recseg, ropog minden.
Átértek. Kárfelmérés.
Kérdezem Pityit, lett baja az autónak?
Mire o: – „Ugyan már. Kívánja a gép az ilyeneket.”
Jót nevetünk.
Újabb lassú araszolás és közel 14 órás út után muutat érünk.
Nagyon boldog mindenki és nekiindulunk, hogy Tatán keressünk éjszakai szállást, mert a célig még hátralévo 380 km-t senki nem vállalja, elég a hátralévo 120 km.

A szállás újra elfogadható. Két fonek 35 euró. Elfoglaljuk a helyünket. Még a Pityeszék szobájában sör és pálinka, utána gázfozore dobunk két sóletet, kaja és alvás.

Pusztai László