A boszorkányüldözés a kis jégkorszak következménye volt

Ha a víz színén lebeg, akkor boszorkány, ha elsüllyed, akkor ártatlan – az ördög teremtményeinek tartott boszorkányok perében nem sokat törõdtek a bizonyítási eljárás irracionális voltával. A 13-19. századig egymillió embert végeztek ki Európában boszorkányság vádjával. A perek és a kivégzések döntõ többsége a 16-17. században történt. Az áldozatok zömmel szegénységben élõ nõk, elsõsorban özvegyek. A kutatók számos teóriát állítottak fel, hogy megmagyarázzák a jelenség okait. Egyesek úgy vélték, hogy a nõi kuruzslók és bábaasszonyok elleni hadjárat a szárnyait bontogató, férfidominanciát tükrözõ modern orvoslás megteremtésével függ össze. Mások a reformáció okozta szellemi, világnézeti felfordulással, vagy a vén földrészen végigsöprõ, a kortársak számára az ördögi hatalom megerõsödését jelzõ szifiliszjárvánnyal kötötték össze a boszorkányok elleni fellépések gyakori megjelenését. Az óceán túlpartján történt eseteket is meglehetõsen kacifántos magyarázatokkal látták el. A Massachusetts állam területén fekvõ Salem városának lakosai például gombafertõzésen átesett rozs elfogyasztása után a testükben felhalmozódott jelentékeny hallucinogén anyag hatására kezdték üldözni a boszorkánysággal vádolt némbereket. Egy harvardi közgazdász nemrég megdöbbentõen egyszerû okot tár felt a jelenség magyarázatában. Emily Oster szerint a boszorkányüldözések intenzitása végsõ soron a klimatikus viszonyok változásától függött. A kutatónõ a korábbi gyakorlattól eltérõen, nagyon részletesen, évtizedrõl évtizedre haladva követi az éghajlati viszonyok és a lezajlott perek számának alakulását. Oster eredményei szerint 1520 és 1770 között (az ún. kis jégkorszak idején) a hõmérséklet drasztikus csökkenése a boszorkányperek számának látványos növekedésével járt együtt. Az összefüggés hátterében az áll, hogy … Az írás további olvasásához kattints a címre! Ha a víz színén lebeg, akkor boszorkány, ha elsüllyed, akkor ártatlan – az ördög teremtményeinek tartott boszorkányok perében nem sokat törõdtek a bizonyítási eljárás irracionális voltával. A 13-19. századig egymillió embert végeztek ki Európában boszorkányság vádjával. A perek és a kivégzések döntõ többsége a 16-17. században történt. Az áldozatok zömmel szegénységben élõ nõk, elsõsorban özvegyek. A kutatók számos teóriát állítottak fel, hogy megmagyarázzák a jelenség okait. Egyesek úgy vélték, hogy a nõi kuruzslók és bábaasszonyok elleni hadjárat a szárnyait bontogató, férfidominanciát tükrözõ modern orvoslás megteremtésével függ össze. Mások a reformáció okozta szellemi, világnézeti felfordulással, vagy a vén földrészen végigsöprõ, a kortársak számára az ördögi hatalom megerõsödését jelzõ szifiliszjárvánnyal kötötték össze a boszorkányok elleni fellépések gyakori megjelenését. Az óceán túlpartján történt eseteket is meglehetõsen kacifántos magyarázatokkal látták el. A Massachusetts állam területén fekvõ Salem városának lakosai például gombafertõzésen átesett rozs elfogyasztása után a testükben felhalmozódott jelentékeny hallucinogén anyag hatására kezdték üldözni a boszorkánysággal vádolt némbereket. Egy harvardi közgazdász nemrég megdöbbentõen egyszerû okot tár felt a jelenség magyarázatában. Emily Oster szerint a boszorkányüldözések intenzitása végsõ soron a klimatikus viszonyok változásától függött. A kutatónõ a korábbi gyakorlattól eltérõen, nagyon részletesen, évtizedrõl évtizedre haladva követi az éghajlati viszonyok és a lezajlott perek számának alakulását. Oster eredményei szerint 1520 és 1770 között (az ún. kis jégkorszak idején) a hõmérséklet drasztikus csökkenése a boszorkányperek számának látványos növekedésével járt együtt. Az összefüggés hátterében az áll, hogy a mostoha idõjárás a terméshozam nagy mértékû csökkenésével járt, s az éhezõ, szenvedõ lakosság valami magyarázatot keresett az égi csapásra. Az igen erõsen gyökeret vert hiedelem – miszerint a Földön alvilági lények garázdálkodnak és ördögi hatalmuk birtokában átokkal sújtják a termést – VIII. Ince pápa 1484-ben kiadott bullájából származik és a reneszánsz Európában kedvezõ táptalajra talált. Vas megyében a legutolsó boszorkányperben egy sorkikápolnai asszonyt, Németh Annát vádolták meg. Az ügy Mária Terézia kegyelmével zárult. Talán Sében is éltek boszorkányok. Pereikrõl nem tudunk, de tetteiket megõrizte az emlékezet. A Mozaik Sé múltjából címû könyvbõl idézünk: „Nagy-Sében laktunk. Édesapám éjféltájban jött haza a temetõ felõl, a téglaszíntõl. Akkor végeztek a téglaégetéssel. Mikor a Gazda Nanica házához értek, már egy nyúl várta õket a kapufélfán. A tappancsával fenyegette õket. Szegény édesapám elment ekkor a Hudácsnéhoz, talán õ tudja a magyarázatot. – Naca néni! Ha a Gazda Nanica elõtt jövök, mindig megfenyeget egy nyúl! – Nem ám nyúl az! A fene szaggassa össze! Az a Gazda Nanica maga! Édesapám nem mert arra jönni többet, hanem egy nagyot került mindig.” „Ez meg apámnak az apjával történt meg, ott laktak Kis-Sében. A nagyapám rapsic volt, éjjel mentek vadászni a réten keresztül. Hát, nem ért a rét közepéig, meglátott egy nyulat. Rálõtt. A nyúl a másik oldalra ugrott. A papa akkor onnan lõtte. Az állat csak ugrált, de nem szaladt el. Nagyapám ezt megsokallotta, visszafordult, elindult haza. A nyúl meg egészen a kapuig követte. A papa becsapta az utcaajtót, a nyúl erre a kapufélfán termett. Ahogy mesélték nekünk, onnan fenyegette az öreget. A papa három napra rá meghalt.” „A Csicsóné fekete macskává szokott változni. Tudták ezt a szomszéd gyerekek. Mikor a fekete macska megjelent, jól meg szokták verni. – Már megint itt van a Csicsóné! – szokták ilyenkor kiabálni. Ha az ember karót fog, jól meg is dobja a macskát: nem tud az menekülni. Másnap a Csicsónén kék-zöld foltok voltak, nem is igen mutatkozott az emberek elõtt!” Az írás a mult-kor.hu írásának felhasználásával készült.