Minden ko kövön marad
Az elkövetkezendo napok leírásai inkább a technikai sportokat kedveloinek nyújtanak majd igazi élvezetet, de azért, hogy ne legyen száraz, igyekszem beleszoni a kietlen tájakon élo emberek általunk tapasztalt villanásnyi reakcióit és velük kapcsolatos élményeinket.
A mai etap a verseny kategória napi szakaszán vezet át, így gépet próbáló nap elé nézünk.
A tengerszint feletti magasság – amit úttalan utakon kell megtennünk – 2000 méter és e felett.
A szintkülönbség jelentos és a szerpentin, ami az „utat” jelenti, nemhogy korlátokkal nem biztosított, de még az út szélessége is csak szukön elegendo egy hosszú terepjárónak.
Jobb oldalon sziklafal – e mellé simulva haladunk, – baloldalon a szakadék okoz izgalmas pillanatokat.
A teljes cikk olvasásához kattints a részletekre!
7. nap 2010.01.22. (péntek)
Az elkövetkezendo napok leírásai inkább a technikai sportokat kedveloinek nyújtanak majd igazi élvezetet, de azért, hogy ne legyen száraz, igyekszem beleszoni a kietlen tájakon élo emberek általunk tapasztalt villanásnyi reakcióit és velük kapcsolatos élményeinket.
A mai etap a verseny kategória napi szakaszán vezet át, így gépet próbáló nap elé nézünk.
A tengerszint feletti magasság – amit úttalan utakon kell megtennünk – 2000 méter és e felett.
A szintkülönbség jelentos és a szerpentin, ami az „utat” jelenti, nemhogy korlátokkal nem biztosított, de még az út szélessége is csak szukön elegendo egy hosszú terepjárónak.
Jobb oldalon sziklafal – e mellé simulva haladunk, – baloldalon a szakadék okoz izgalmas pillanatokat. A hajtott kerekek a szakadékba verik a köveket, amik pattogva tunnek el a mélységben.
Fekete, barna sziklák, kövek. Az út férfiököl, több esetben kézilabda nagyságú éles vagy gömbölyded kövekbol áll.
A szemet a nagy fekete kohegyek és sziklás területek változatossága tartja feszülten. A szél komoly erovel hordja a felkapott port, ami hatalmas erovel, mint ezer apró tu kopog az autó oldalán és az üvegeken. Lehúzott ablaknál az ember borét hasítja, szúrja.
A táj kietlen, de mégis lakott. A nomádok a legváratlanabb helyeken kerülnek az út mellé, vagy éppen az autó elé. A gyerekek – ravasz módon- a köveket dobálják le az útról, mintha éppen az autó elotti utat tisztítanák meg, elosegítve a terepjáró elorejutását. Persze ajándékot várnak munkájukért.
A trükk átlátszó, de látva igyekezetüket és lehetoségeik korlátait, jótékonyan nyújtjuk át ajándékainkat, nyalóka, toll, füzet, jegyzettömb, idosebbeknek Systane szemcsepp formájában. Ez itt hatalmas kincs.
A gyermeki szervezés elképeszto. Amint ajándékot adunk, úgy száz méteren belül gyereksereg jelenik meg adományt várva. Apró, piszkos kis kezek türelmetlenül, akaratosan nyúlnak az autó belsejébe. A gyermeki szem a kocsi utasterét fürkészve keresi, hogy mit kérhet még el. Miért adjon hálás tekintetet, mosolyt vagy köszöno szavakat.
Mindennek örülnek, de folyamatosan elégedetlenek. Igyekszünk csak azoknak adni, akik nem kérnek, és nem vesznek részt ebben az átlátszó kunyerálásban.
Döcögve, lassan haladunk, amikor egy dolgos gyermek állja utunkat. Lassan félreáll, int, hogy mehetünk tovább. Nem kér. Egyedül van. Szegény, adjunk valamit. Megállunk. Kérem, jöjjön oda. Lassú léptekkel szerényen közeledik. Fekete haj, barna bor és szemek. Ruhája szakadt, keze piszkos. Nyújtom a tollat, nyalókát, jegyzetfüzetet. Elveszi, megköszöni.
Ilyen nincs. Most nem érkezik más gyerek. Elore nézünk, a tükröt is fürkésszük. Csak egyedül van, állapítom meg, amikor egy nagy ko mögül elokerülnek a testvérei és a tükörben látjuk, hogy a falu egész gyerekserege teljes erejébol fut felénk.
Megint rászedtek…
Nem haragszunk, nem is haragudhatunk. A kényszer, a muszáj mindent felülír. Sátorban laknak, állatokat nevelnek, legeltetnek. Kietlen környezetben, kövek között élnek, leírhatatlan szegénységben.
Innen egy nehéz gondolati terep következik, aki ki akarja kerülni, menjen a két felkiáltójeles (!!) részig. Innentol „négyészkerék” hajtás kell.
Errol egy filmrészlet jut eszembe. Címe: Ki bírja tovább?
Fekete-fehér, némafilm.
Kisiskolás korú gyerekekrol szól, akik – tudjuk – szeretnek játszani és meg kívánnak felelni a játékos feladatoknak. Na és persze, gyozni minden gyerek akar és szeret.
A feladat a következo: a jel megadásakor fél lábra kell állniuk és az gyoz, aki tovább bírja a fél lábon állást. A gyerekek felsorakoznak. Várják a jelet és mosolyogva kezdik meg a kihívás teljesítését. A kamera folyamatosan pásztáz. Gyerekrol gyerekre vándorol. Hol a kiszemelt arcát, hol a lábát kamerázzák. Múlnak a percek. A mosolygós arcok komorrá válnak. A fáradtság megtöri a jókedvet.
A gyermeki arcok kétségbeesést, majd fáradtságot és kínt közvetítenek. Egyre többen esnek ki, de amint két lábuk a földön, megkönnyebbülnek.
Boldogok, pedig kiestek, már nem gyozhetnek.
A verseny idején a kamera többször téved egy gyermek arcára, aki a kezdetektol egykedvu, érzelmek nélküli résztvevoje a versenynek. Az ido elore haladtával a nézoben megfogalmazódik, hogy ez a gyermek fog gyozni. Nem tudja miért, de O lesz a gyoztes. Eljön a pillanat, amikor mindenki feladja, de ez a gyermek rendületlenül áll.
A kamera az arcát mutatja, de lassan a lábára közelít. A látvány minden nézot megdöbbent. A gyereknek fél lába van…
A címbéli kérdésre a válasz, – mint ahogy az olvasó kitalálta – persze az, hogy az bírja tovább, akinek muszáj. Az itt élo embereknek sincs más választásuk. Nekik kell gyozni. Az életük a tét.
Kérem a kedves olvasót! Becsülje meg az élete adta lehetoségeket. Higgye el, nem olyan rossz az, ahogy sokszor gondolja, a meleg lakásban, a valamit mindig rejto huto mellol.
Ha boldogságra vágyik, ahhoz nem kell más, csak azt mondani, ami van, elég.
Ha ezt nem tanulja meg az ember, akkor azokat az elégedetlen, boldogtalan, vágyakozó napokat fogja tovább élni, amit eddig.
Az élet napjai pedig nem átmenetek egyik állapotból a másikba, hanem minden nap, mind egyes perc maga az egyén élete.
Hiába mondogatjuk, hogy ha majd másik lakásba költözöm, ha új kocsim lesz, ha majd elvégezte a gyerek az egyetemet, akkor már jó lesz. Akkor már az az ido eltelik. Vissza nem hozható!
Tanuljunk meg lassítani, megállni és apró pillanatoknak örülni. Találkozzunk, beszélgessünk, mosolyogjuk és legyünk boldogok. Nem érdekes, kinek mije van, megfizették annak az árát, és nem csak pénzben. Ha végiggondoljuk, nem is szívesen élnénk a másik életét, az irigyelt dolog az o életének is csak egy csekély része.
Ezek a gondolatok kísértek az eseménytelen úton, a marokkói hegyek között dübörgo terepjáró zaját hallgatva.
!!
De tekintsük a címben megjeleno kihívásra!
Férfiasan megvallva ezen a napon is elfáradtunk. Végigaraszoltuk a 60 kilométert és fáradtan fordultunk a napi célpont felé. A megadott koordinátákat a GPS nem ismerte, így a korábban beszerzett térképet fürkészve kerestük a táborhelyet. Ilyenkor az ember csak égtájak felé navigál.
Rövidesen megláttuk a Mento 4-es csapatát és bár ok sem tudták pontosan, merre kell menni, közösen haladtunk tovább. CB rádión kommunikálgattunk.
Kérdezték, hogy a 100 km/órás sebesség megfelelo-e. Igenlo válaszunkat néhány perc múlva megbántuk. Újra piros és sárga jelzések a muszerfalon. Nincs vagy csak akadozó töltésünk van. Tavaly tavasszal volt hasonló, akkor a generátor diódái és a szénkefék adták meg magukat. Most nem tudom. A generátort teljesen felújították. Új forgórészt kapott.
Nem aggódtunk különösebben, mivel a dízelmotor töltés híján nem áll meg, világításunk nem lesz, de mivel itt vannak a mentosök, majd az o árnyékukban végig osonunk. (Így legalább a terrorszervezetek sem vesznek észre. Mármint lopakodó üzemmódban.)
Így haladtunk tova, mikor is a mento átszólt, hogy neki vissza kell mennie Villám Gézáért, mert az út mellett elásta magát valahol a sivatagban az autója.
Az út egy szakaszán fel is tunt nekem, hogy Villám Géza közel négykézláb halad az út felé és intenzíven integet, de akkor nem sejtettem, hogy ez segélykérés. Néhány perc múlva magunk autóztunk az ismeretlen felé és sötétedett. Ha a telefonon kapott koordináták jók, akkor még 90 km van hátra. Ennek nagy részét teljesen sötétben fogjuk megtenni. Amikor a mentosöktol elköszöntünk, én leállítottam a motort, hogy lássam, akkumulátor kapacitással hogy is állunk. Nem indult újra, így valószínu, hogy sárgásfényu lámpa fel- és lekapcsolgatásával kell nagysebességgel haladnunk.
Így is történt, vakon, 10-20 másodpercenként kapcsoltuk fel a tetolámpákat 1-2 másodpercre. Az út egyre keskenyebb volt és soron kívüli felkapcsolást jelentett mindig a szembejövo autó közeledése. Gondolom milyen meglepetést okozott, amikor a szuk úton egyszer csak megjelent 4×55 Watt a semmibol.
Szerencsésen elértük a települést, ahol a találkozó volt. Azonnal megláttunk egy szervizt, ahol már egy Toyota Land Cruiser állt, leszakadt hátsó futómuvel. Az autó jobb hátsó teljes futómuve le volt téve az autó mellé. Ez itthon több hetes probléma, hacsak nem selejtezik le az autót.
Itt viszont érdeklodésünkre elmondták, hogy ez az autó holnap reggel tovább koptatja a versenyterep úttalan útjait. Ezt a csodát egy 10 és egy 15 éves gyerek fogja elkövetni az autón.
A mi vélt generátorhibánk csak 20 perces idoráfordítást igényelt a szerelocsapattól. Ugyan ez két óra volt, de a forró motor miatt nem tudtak azonnal hozzáfogni. Leszakadt a szíjfeszíto, amit felhegesztettek. Ugyan így húsz perc alatt cseréltek turbófeltöltot egy 2800-as Mitsubishi terepjáróban.
A garázs fonöke elszállított bennünket a találkozópontra saját autóján, ahonnan rövid tájékozódás után, helyi autós segítséggel az éjszakai szállásunkra mentünk.
Minden szállás megfelelo, 25-70 eurót kell fizetni két foért! Ebben általában benne van a vacsora és a reggeli. Mi egyszer fizettünk többet. Eddig az út során mindig megúsztuk 25-45 euróig. Kifizetheto.
Lefekvéskor nem sejtettük, hogy holnap jön a feketeleves…
Következik a „Ko és homok fogságában”.