Nagyböjt 5. vasárnapja

2017. április 2.

  • A szentföldi szent helyek javára adott perselyadományt továbbítottam a Püspöki Hivatalnak, az Ő nevükben is köszönöm.
  • A Szilvási Roland toronyi 20 éves fiatalnak gyűjtött támogatást a falvak képviselőivel a héten átadtunk a családnak, az Ő nevükben is köszönöm az adományt. A jó Isten segítse a gyógyulás útján Rolandot!
  • Ma első vasárnap van, a R.T. fél 3-kor tartja imaóráját a toronyi templomban, Bucsuban a fatimai imacsoport végzi majd kilencedét, s ezen a vasárnapon perselyadományunkat a templom javára adjuk.
  • Filmklub keretében Fatimai jelenések 100. évfordulójához kapcsolódóan a jelenésekről szóló filmet tekintjük meg a szokott helyen és időben.
  • Pénteken délelőtt látogatom végig mind a négy község házaknál található betegeit, kérem, hogy nevüket és címüket a mai nappal bezárólag jelentsék be a sekrestyében.
  • Pénteken 1/2 7-től keresztutat végzünk a toronyi, bucsui és dozmati templomban, Sében pedig csütörtökön este ½ 6-tól, mert ezt követően a gitárosok próbája lesz. Ne feledjük, hogy nagyböjt péntekjein 14 éves kortól halálunkig Jézus szenvedése iránti tiszteletből nem fogyasztunk hús eledelt!
  • Az elsőáldozók oktatása szombaton délelőtt 10-kor lesz a toronyi templomban.
  • A ministránsokat egy szerény agapéra várom szombaton 12-kor a plébánia udvarán!
  • Brenner János vértanú papunkról a Szombathelyi Egyházmegye egy új és szép kivitelű kiadványt jelentetett meg, amely 390 ft-os áron megvásárolható a készlet erejéig sekrestyében.
  • A májusra hirdetett Bánk Bán előadás nem kerül megszervezésre.
  • A hétköznapi és a bucsui előesti szentmise plébániánk területén este 7-kor kezdődik.
  • Húsvét előtti társadalmi munka lesz Bucsuban szombat reggel 8-tól Dozmaton, szombaton fél 2-től.
  • A húsvéti oltárok díszítéséhez adományokat, az előző évekhez hasonlóan köszönettel elfogadunk.
  • Jövő vasárnap virágvasárnap a szentmise elején elvégezzük a barka szentelés szertartását a szentmisén pedig passiót olvasunk!
  • Heti feladat részt tudatosan odafigyelek, hogy senkiről semmi rosszat nem mondok.

Dr. Perger Gyula plébános

 

 Archívum