Kiss Márton – Zongora a kapualjból

Ötéves volt, amikor egy velemi ház kapualjában meglátott egy régi zongorát. Azt sem tudta először, mi ez, de a látvány megbabonázta, és el is döntötte az ő további sorsát. A szülei hazavitték a hangszert, ez lett az első zongorája.

A képhez hozzátartozik még egy kürtművész édesapa és egy fuvolaművész édesanya, és persze a hangszereik, de zongora történetesen nem volt otthon. „Addig is sok zenét hallgattunk otthon, nagymamám mesélte, hogy sokat vezényeltem játékból gyerekként, és mindig a komolyzene volt az, ami megnyugtatott” eleveníti fel a családi emlékeket Kiss Márton. Ötévesen kezdett zeneiskolában zongorázni, és mivel a gyerekkori vezénylés nem hagyta nyugodni – azóta is kacérkodik a karmesteri pályával –, szeretett volna több hangszert is megismerni. Kürtölt, dobolt, furulyázott, de a zongorától soha nem távolodott el. „Az a legszebb benne, hogy bármit lehet rajta játszani. Egyetlen másik hangszer sincs a világon, amelyik le tudja kísérni saját magát, amin el tudom játszani, amit kürtre, fuvolára vagy hegedűre írtak. Nem volt kérdés, hogy mellette maradok.”

Tizenegy évesen, ifjú tehetségként, felvették a Grazi Zeneművészeti Egyetemre. „Amíg le nem érettségiztem Szombathelyen, a két város között ingáztam, hetente kétszer vittek a szüleim Grazba, zongoraórára. Amiről le kellett mondanom, az az iskola utáni szabadidő volt. Hobbik és sportok – a sakkon kívül – a háttérbe szorultak.” Érettségi után Grazba költözött, ott szerezte meg a mesterdiplomát is, fél éve pedig a párizsi Scola Cantorum zenei főiskolán, Maurizio Moretti professzornál képzi magát tovább, havonta egy alkalommal.

Volt egy B terv is, arra az esetre, ha a zenei pálya nem jönne be: a sportújságírás. Az élet azonban úgy hozta, hogy a sport csak hobbi maradt, foci, kosárlabda jöhet minden mennyiségben – ha épp akad egy kis szabadidő. Abból azonban nincs sok, mert egymás után jönnek a meghívások szólóestre és zenekari koncertre Palermóba, Szardíniára, Párizsba, Németországba, hogy csak a következő hetek programjait említsük.

A legfontosabb azonban most a Zene mindenkinek című, tavaly indított jótékonysági koncertsorozata, ahol a befolyt pénzt mindig az a település kapja, amelyik helyet ad éppen a programnak. Ráadásul ezek nem csupán hangversenyek, Marci mesél is a darabokról, és könnyedebb dallamokat, sőt mi több, filmzenét is játszik: így próbálja meg közelebb vinni a műsorban szintén helyet kapó Mozart-, Brahms- vagy Bartók-műveket azokhoz, akik idáig idegenkedtek a komolyzenétől. „Szeretném, ha az ország összes településére eljutna ez a sorozat – mondja. – Nagyon sokan vannak, akik anyagilag vagy egészségi okokból nem engedhetik meg maguknak, hogy elutazzanak egy nagyobb városba koncertre. Én helybe vinném nekik a zenét, az ugyanis tényleg mindenkié.”

A Mentor

Yvonne Dederick
“A tehetséggondozás mindig szívügyem volt, ezért nagy lelkesedéssel támogattam már korábban, más alkalommal is az ilyen jellegű kezdeményezéseket. Nagy öröm, de nagy felelősség is mentorálni egy tehetséges fiatalt, segíteni a kibontakozásban. “
Forrás: lafemme.hu

 Archívum