Itt az újabb győzelem!

Sé Honvéd SE – Gencsapáti SE 4:1 (2:1)
Sé, 100 néző. Vezette: Samu Csaba.
Góllövő: Kovács Krisztián (3), Uri Tibor.

Tudósítás a meccsről: “A hazai csapatban továbbra is rengeteg a hiányzó, eddig ugyanabban az összeállításban még egyszer sem sikerült pályára lépni. Akik viszont hétről-hétre pályára lépnek a lelküket is kiteszik a pályára! Ezúttal sem volt másképp. A hazaiak nyomás alatt tartották ellenfelüket és egy szép támadás után vezettek. A vendégek egy szabadrúgásból még egyenlíteni tudtak, de a válasz hamarosan jött, így hazai előnnyel vonultak szünetre a csapatok. A második félidőben is űzte-hajtotta ellenfelét a Sé. A sok helyzetük közül még kettőt értékesítettek. Összességében elmondható, hogy egy végig hajtós, küzdelmes mérkőzésen a jól játszó hazaiak magabiztos győzelmet arattak a sokra hivatott vendégek felett.”
Nagyszerű sorozatban lévő csapatunk amíg akaratban, hozzáállásban és fegyelemben az ellenfelei fölé nő, addig mindig meglesz a győzelem! Ifi csapatunk hosszú böjt után újra győzött, méghozzá meggyőző játékkal, fölényesen 6:0-ra!! A gólokat Fehér Tamás, Dénes Dániel, Sásdi Péter, Bogyai Bálint, Horváth Patrik és Sárközi Alex szerezték. Azt kívánom magunknak, csak így tovább!!! Köszönjük, hogy szurkolóink buzdították csapatunkat!!!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

Ossza meg, ha tetszett!

 Archívum