„Hogy vannak a kecskéid?” – Főzőpiknik az oszkói szőlőhegyen, ahol a Vas Népe csapata is díjazott lett

Óriásira nőtt családi piknik: leginkább erre hasonlított a 11. éve megrendezett oszkói Orbán-napi mulatság.

– Szia, de rég láttalak, hogy vannak a kecskéid? – valószínűleg nem sok hely és időpont van Vas megyében, ahol így indulna egy átlagos beszélgetés az oszkói XI. Orbán-napi Hegyi Vigadalmon és Pannon Helyi Termék Vásáron kívül. Olyan pedig pláne nem, ahol a meglepett reakció helyett a diskurzus zökkenőmentesen folytatódna a frissen beszerzett bakok és a fedeztetés problémakörében.

oszkofoz22szp

Hagyományos, és tegyük hozzá, családias. Az oszkói szőlőhegyen megfordulni e vasárnap délután olyan, mintha sok-sok család ebéd utáni ejtőzésébe csöppennénk. A pajtából kialakított színpad előtt kerti székek, ahol teltház tapsolt a jobbára helyi szereplőknek, akik ha nem is tökéletesen, mégis a nézőket megérintve énekelték, hogy „egy vérből valók vagyunk”. Szerencsések a résztvevők, hogy ilyen hangulatot megélhettek, és a helyi szőlősgazdák is, mert itt láthatóan nem fagyott el a termény.

– Évről évre egyre nagyobb a rendezvény, az idén már 16 településről érkeztek főzőcsapatok, és most már egyre távolabbról jönnek – mondta Németh Kurimai Hajnalka , a szervező Oszkói Hegypásztor Kör ügyvezetője. – Jellemző szám, hogy az idén 61 bor versenyzett.

Hagyományos, és tegyük hozzá, családias. Az oszkói szőlőhegyen megfordulni e vasárnap délután olyan, mintha sok-sok család ebéd utáni ejtőzésébe csöppennénk. A pajtából kialakított színpad előtt kerti székek, ahol teltház tapsolt a jobbára helyi szereplőknek, akik ha nem is tökéletesen, mégis a nézőket megérintve énekelték, hogy „egy vérből valók vagyunk”. Szerencsések a résztvevők, hogy ilyen hangulatot megélhettek, és a helyi szőlősgazdák is, mert itt láthatóan nem fagyott el a termény.

Kerekes Béla

Forrás: vaol.hu

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ További információ a cookie-kezelésről